Végveszélyben a mezőkövesdi kórház?

Akadtak, akik katasztrófahelyzettől tartottak és tiltakozást szerveztek, mondván, emberéletek múlhatnak azon, hogy a 23 településből álló dél-borsodi térséget kettévágta a fekvőbeteg-ellátás átszervezése. A keleti rész Miskolchoz, a nyugati Egerhez került.

– Kesernyésen, de elfogadjuk, hogy megszüntették az aktív ágyakat – mondja dr. Sipos Béla, az immár csak krónikus betegeket ápoló osztály vezető főorvosa. – Szakmai szempontból vitatkozhatnánk azon, hogy van-e a kis kórházaknak létjogosultsága. Tőlünk nyugatabbra, teszem azt Ausztriában működnek ilyenek, igaz, ott van pénz a modern diagnosztikai háttérre. Itt, Mezőkövesden sajnos már csak a nevében élt a kórház 1997 óta. Valójában egyetlen belgyógyászati osztályról volt szó, mely a miskolci Semmelweis Kórházhoz tartozott, de évente 1200 betegünk volt.

Akiket helyben nem tudtak ellátni például egy hirtelen rosszulléttel, azt az 50 kilométerre fekvő Miskolcra szállították. Most részben Egerbe ingáznak a mentő-autók, de az infarktusos pácienseket például Miskolcra viszik, utóbbi eddig is így volt.
Ezt az osztályt már háromszor akarták megszüntetni 15 év alatt, egyszer egy hétre be is zárták – az elég volt ahhoz, hogy négy orvos felmondjon. Most az ötből két orvos mondott búcsút az osztálynak, mert szakmai visszalépésnek tartották, hogy felhagyjanak az aktív gyógyítással. Később vált bizonyossá, hogy novembertől létrehozhatják a 24 órás sürgősségi szakrendelést – ahova most belgyógyászokat kell toborozni. Ismét kiderült: egy rendszer összeomlásához elég egy hét, de a felépítéséhez évek kellenek.

– A mezőkövesdiek részben azért tiltakoznak, mert úgy érzik, hogy megint elvesznek tőlük valamit. Megszokták, hogy kapnak egy beutalót, és ide besétálnak. Most 20 kilométert kell utazniuk Egerig, ahol a nap 24 órájában azonos szintű ellátásban részesülhetnek – magyarázza a főorvos. Ezt az osztályt a város magáénak érezte, s olyan életmentő műszerekkel is felszerelte, amelyek nem voltak kötelezőek. Ha valakinek hirtelen leállt a légzése az utcán, behozták, gépre tették. Most a mentőknek kell megoldaniuk, hogy életben tartsák, míg Egerbe ér. A kisvárosban attól félnek, hogy később teljesen megszűnik a „kórházuk”. A nővérek – akiknek most háromszoros munka szakadt a nyakukba a krónikus betegek ápolásával – az ingázást nemigen vállalnák, inkább a pályát is elhagynák, ha végleg becsukják az osztályt. Sokan attól tartanak, ez is benne van a pakliban.