Kálmán Olga: mindent meg merek kérdezni!

– Félnek öntől?
– Ha nem is mondták ki konkrétan, de tapasztaltam már. Amennyiben bármelyik interjúalanyomon a félelem legapróbb jelét is látom, teljes odaadással segítek neki, hogy feloldódjon a számára szokatlan környezetben. Nem az a célom, hogy egy remegve izguló partner üljön velem szemben, akivel nem lehet beszélgetni. Az a műsornak sem tenne jót.

– Igazi énje az élő adásban mutatkozik meg?
– Eltökélt és szívós vagyok, mindent meg merek kérdezni, és addig nem hagyom abba, amíg nem kapok kielégítő választ. Ezt nem feltétlenül szeretik a kedves vendégek. Nem biztos, hogy valamennyien őszinte, igaz gondolatokat akarnak a nézőkkel megosztani; inkább egyfajta érdekek mentén kommunikálnak. Persze nehéz úgy nyilatkozni, ha egy politikus nem a saját feje után megy, mivel ebben az esetben végig csak arra tud gondolni, hogy megfelel-e a pártja elvárásainak.

– Ekkor kérdezni is nehezebb?
– Nem feltétlenül. Inkább feladat, amit meg kell oldani. Nyilván ön is tudja, nem annyira bonyolult ez, hiszen egy beszélgetés során nincs más dolgunk, mint kíváncsian kérdezni. Ám ez önmagában még nem elég, egy olyan műsor esetében, mint az Egyenes beszéd, nekem arra is gondolnom kell, hogy az elhangzottak érdeklik-e a politikát, a közéletet figyelő nézőket. Illetve azt is szem előtt kell tartanom, hogy ők is ugyanezeket kérdeznék-e meg. Számtalanszor faggatom a vendégeket olyan részletekről, melyekre tudom a választ, mert előzőleg felkészültem a témából, de mégis felteszem a kérdéseimet, mivel azt szeretném, hogy a stúdióba hívott szakember magyarázza el közérthetően például a legújabb pénzügyi intézkedést.

– Ha egy újságíró leül valakivel beszélgetni, alapkövetelmény számára, hogy felkészült legyen, és szakmai, erkölcsi kötelessége feltenni a kellemetlen kérdéseket is. Ennek dacára nem minden csatornán ezt látjuk…
– Mivel ön is ebben az országban él, felvetésére pontosan tudja a választ. Ez a kérdése éppen olyan volt, amiről a saját példámon keresztül az imént beszéltem: tudja a választ, de feltette a kérdést, hogy tőlem hallja azt. Bizonyos médiumnál vagy szerkesztőségben nem mindenkinek van olyan szabadsága, mint nekem az ATV-ben.

– Szerencsés?
– Nagyon! Nagyon! Szeptemberben lesz tizedik éve, hogy itt dolgozom. Ez idő alatt a főnökségből soha senki nem szólt, hogy valamit feltétlenül kérdezzek meg vagy valami fölött hunyjak szemet. Pedig lehettek volna ilyen helyzetek. Itt egyetlen szempont létezik: a szakmaiság.

– Nem csak az egyik politikai oldal szereplőit hívja be a stúdióba, időnként mégis megvádolják elfogultsággal. Zavarja ez?
– Már hozzászoktam. Ha szocialista politikus van nálam, jönnek a nézői megjegyzések, hogy szándékosan mellőzöm a Bajnai-féle szövetséget. Amikor az Együtt 2014 képviseletében nyilatkozik valaki, azt vágják a fejemhez, hogy az MSZP-t akarom tönkretenni. És ha fideszes képviselőt hívok be, kapom a leveleket és a telefonokat, hogy a Fidesz szekerét tolom. Ebből azt lehet leszűrni, hogy mindenkinek nem tudok megfelelni. Máskülönben az éppen kormányon lévő párt tagjai és képviselői sokkal nehezebben hívhatók be. De nem azért, mert nem fogadnák el a meghívásomat – nem is találkoztam még olyannal, aki kikelt volna magából, hogy ide többet nem jön –, pusztán arról van szó, hogy rettenetesen elfoglaltak. Délelőtt szépen kitalálom, hogy egy adott témában melyik államtitkárt szólaltatom meg, aki persze az esti órákban minden valószínűség szerint más programra megy. Ha tehát kevesebb a fideszes nyilatkozó, az ennek tudható be.

– Minden napra hat interjúalany. Nem kis kihívás!
– Az elmúlt hét elég húzós volt. Egyik nap csak adás előtt fél órával találtuk meg a témához legmegfelelőbb embert. De arra is volt már példa, hogy senki nem ért ide a zord időjárás miatt. Ilyenkor nekem kell „kitöltenem” a felszabaduló műsoridőt. Viccesen azt szoktam mondani, legalább kedvemre beszélhetek, otthon úgyis le vagyok némítva.

– Nem tart attól, hogy élő adásban elragadja az indulat?
– Régen rossz lenne, ha ez járna a fejemben. Nem úgy lépek be a stúdióba, hogy jaj, istenem, csak nehogy kijöjjek a sodromból vagy nehogy csúnyát kérdezzek. A szakmaiság vezérelte önkontrollnak állandóan és magától kell működnie. Szereztem már annyi rutint a pályán, hogy tudjam, meddig mehetek el.

– Inkább annak lehettünk tanúi, hogy a vendégei vetették el a sulykot…
– Az nem baj! Én mérhetetlenül türelmes vagyok, fát lehet vágni a hátamon. Nem szoktam felemelni a hangomat. Ha kinyilvánítom a véleményemet, jelét adom a felháborodásomnak, azt szándékosan teszem, nem hirtelen fellángolásból. Hadd tegyem hozzá: a politikát illetően sosem foglalok állást.

– Akkor sem kapta fel a vizet, amikor Tarlós István sértegette önt, vagy amikor Pokorni Zoltán faképnél hagyta beszélgetés közben?
– Élő műsorban kiéleződött vitahelyzetből kizárólag az jön ki jól, aki nem veszíti el a lélekjelenlétét és nem húzza fel a bokszkesztyűt. Elmérgesedett szituációban már nem az a lényeg, hogy kinek van igaza. A néző szemében az lesz a győztes, aki higgadt marad és továbbra is érvel, nem pedig az, aki indulatosan beszél, szétrobban a feszültségtől és sértegeti a másikat.

– Tarlóssal volt a legbalhésabb esete?
– Ez kapta a legnagyobb visszhangot.

– Nem hívja többé?
– Szó sincs erről. Bár az is igaz, vannak még elvarratlan szálak köztünk.

– Vágó Gábor LMP-s képviselőtől egyszer azt tudakolta, talán nincs pénze új nyakkendőre, hogy mindig ugyanabban érkezik. Lehet pimasz is a műsorvezető?
– Ha valaki feltűnő nyakkendőben vagy zakóján hatalmas kitűzővel jelenik meg, nyilván azért teszi, hogy ilyen formában is üzenni szeretne. Miután ezzel eltereli a néző figyelmét a témáról, nem hagyhatom szó nélkül. Jobb, ha mindjárt az elején tisztázzuk, mi az a valami rajta, megbeszéljük, és gyorsan le is zárjuk. Vágó Gábor egyébként elárulta, hogy turkálóban veszi a nyakkendőit, közülük is a retrót szereti.

– Mindig politikai műsorra vágyott?
– Így alakult. Televíziós pályám során először egy maratoni futóversenyen forgattam. Sok egyéb témával is foglalkoztam. Kezdettől fogva lételemem az oknyomozás. Ha találtam egy érdekfeszítő témát, senki sem tudott megállítani. Még a kerítésen is átmásztam. De nagyon hamar éreztem, hogy a közélet, a politika, a gazdaság az én terepem. Az MTV szombathelyi regionális stúdiójában kezdtem dolgozni, párhuzamosan pedig az MTV-ben is, a Híradóban és a Hétben. Vagyis ingáztam a két város között. Úgy vonultam be a köztudatba, mint a „Vas megyei lány”, holott én Budapesten születtem.

– Sokra vitte, az interneten külön rajongói oldala is van. Egy kommentben pedig ezt olvastam önről: „Vitray Tamás óta nem volt ilyen felkészültségű, stílusában kifinomult, lényegre törő, művelt, sokoldalú (és mellesleg esztétikailag is kiváló) riporterünk.” Mit szól hozzá?
– Hmmm. Nagyon örülök az ilyen véleményeknek. De két szó is elég, vagy egy mosoly a boltban. Az utóbbi időben a legkedvesebb megjegyzést Esterházy Pétertől kaptam, aki ugyan nem vállalta az interjút az őt ért rádiós cenzúrával kapcsolatban, de fontosnak tartotta közölni velem, hogy mennyire mérges rám, mert esténként olvasás és írás helyett az Egyenes beszédet nézi. Nekem a szakmai és a nézői visszajelzések egyaránt fontosak. Nem tennék különbséget köztük.

– Az interjú végén tanúsíthatom, hogy Kálmán Olga nem harap, civilben szerény, kedves ember. Odahaza is ilyen?
– Nem érdemes a munkahelyi és az otthoni énemet összehasonlítani. Noha sokban különbözik a kettő, azért nincs kettős személyiségem. Ami a munkámat illeti: szigorú vagyok magamhoz. Minden adás után találok valamit, amit legközelebb másként csinálnék. Amúgy nincsenek álmaim, nem akarok csillogó show-műsort. Jobbára a mának élek. És a híreknek. Nekem tökéletesen megfelel az Egyenes beszéd, ami sose lesz görbe – ezt garantálom!