Megvan az LGT új gitárosa!

Különleges felállásban hallhatjuk a februári LGT szuperkoncertet, ugyanis a zenekar meghirdette a Barta Tamás Gitárversenyt, ahová a zenészek az előző év utolsó napjáig jelentkezhettek.

Ország-világKovács Réka2013. 01. 21. hétfő2013. 01. 21.
Megvan az LGT új gitárosa!

A pályázóknak két művel kellett pályázni, az Ő még csak most tizennégy című dallal, kíséret nélkül, illetve egy szabadon választott kompozícióval, ami többnyire saját szerzemény volt. A dalokat 1-1 perces hosszban kellett videóra rögzíteni, majd feltölteni a oldalára.

A beérkezett 54 pályázatot a Karácsony Jánosból, Madarász Gáborból és Sipeki Zoltánból álló zsűri nézte végig és egyhangú döntés alapján választotta ki a nyertest, aki a Debrecenben élő 53 éves Enyedi Sándor lett. A fődíj pedig nem más, mint egy közös fellépés az LGT tagjaival a februári nagykoncerten, 10 ezer ember előtt, az Arénában.

De ezzel még koránt sincs vége a meglepetéseknek, ugyanis külön nyereményekben részesülnek azok a pályázók, akik a legtöbb szavazatot kapják az oldal látogatóitól 2013. január 31. éjfélig.

A pályaművekre szavazók se klikkelnek hiába, hiszen köztük is értékes ajándékokat sorsolnak ki a közönségszavazás végén.

A beérkezett pályázatokra az ALÁBBI LINKEN lehet szavazni.
 


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek