A miniszterelnök lemondása

A kommunizmus áldozatainak emléknapja február 25.: 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen és hurcolták el – nyolcévi kényszermunkára – a Szovjetunióba a Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát. A történészek szerint az övé volt az első politikai koncepciós per Magyarországon; megrendezőinek már csak júniusig kellett várni, hogy Nagy Ferenc is megértse az idők szavát…

Az az év, 1947 nem volt éppen nyugalmas esztendő. Az egyre erősödő kommunisták – hátuk mögött tudva a felszabadító, de azért ideiglenesen itt állomásozó szovjet csapatokat – megunták a másodhegedűs szerepet, és az addig az országgyűlési választásokon győző Kisgazdapárt ellen fordultak. (A végjáték augusztusban következett el, amikor az ismert „kék cédulás” választásokon a kommunisták csalással ragdták magukhoz a hatalmat a következő jó negyven évre.)

Ezt az augusztust kellett előkészíteni februárban a kisgazda Kovács elhurcolásával, majd májusban a kormányfő, az ugyancsak kisgazda Nagy Ferenc miniszterelnök elleni nyomozással és lemondatásával. A szabadságát május 14-től Svájcban töltő Nagy Ferencet május 30-án az alpesi országban érte a hír, hogy Rákosiék a fejét, de legalábbis a lemondását követelik. Innentől a Küzdelem a vasfüggöny mögött című regényéből idézünk részleteket.

Reggel kilenckor megjelent szállodámban Gordon követ, és jelentette, hogy hajnali öt órakor Balogh István (miniszterelnökségi államtitkár, ekkor még Nagy Ferenc beosztottja! – a szerk.) felhívta Budapestről, és a kormány nevében tárgyalást kezdett vele. Gordon követ elmondotta Baloghnak, hogy én haza akarok menni Budapestre, s megkérdezte, hogy el tudnék-e jutni zavartalanul Budapestre. Balogh habozott:
– Lehetséges, de az is lehet, hogy a Budapestig tartó úton zavaró körülmények lépnének fel.

A „zavaró körülményeket” sokféleképpen el lehet képzelni. Szerencsétlenség érheti az autót, vagy egyszerűen eltűnik az autó, és utasai valahol Oroszországban találják magukat néhány nap múlva. De letartóztathatnak az oroszok nyíltan is, éppen úgy, mint Kovács Bélát, hiszen tudják, hogy rájuk nézve ennek nem lenne semmi súlyosabb következménye. Végül a magyar rendőrség is, és miniszterelnöki állásomra vagy képviselői mentelmi jogomra való tekintet nélkül egyszerűen letartóztathat mint veszedelmes összeesküvőt.

Balogh István délután két órakor felhívott.
– Azért hívlak, mert szeretném átadni a kormánynak és a Kisgazdapárt vezetőségének az üzenetét, hogy ártatlanságod hangoztatása mellett küldd el lemondóleveledet Budapestre.
– De hát miért mondjak le? Mi a vád ellenem?
– Emlékszel, hogy márciusban kérted Kovács Bélának a magyar hatóságok kezébe való átadását. Erre a kérésedre Szviridov altábornagy (a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet vezetője, aki teljes beleszólással ellenőrizte Magyarország kül- és belpolitikáját – a szerk.) most válaszolt. Válaszában az áll, hogy Kovács Bélát nem adják ki, mert a vizsgálat még nem fejeződött be, de átküldi az összeesküvésről tett vallomását, amelyben állítja, hogy te is tudtál az összeesküvésről. Ez a vád.
– De hiszen ez nem igaz, ezt Kovács Béla tudja a legjobban. Hogy lehet egy ilyen vallomásnak az alapján ellenem vádat emelni?
– Erről most nem érdemes beszélni – mondotta Balogh –, itt az a vélemény, hogy használnál a magyar népnek azzal, ha még külföldről elküldenéd lemondásodat.
– Ha lemondásommal használhatok a magyar népnek, hajlandó vagyok. Vannak azonban kikötéseim. Az első, hogy kisgyermekemet küldjék azonnal utánam Svájcba, a második, hogy Kapócs Ferenc titkáromat bocsássák szabadon, és szintén küldjék ide Svájcba. A harmadik, hogy Hives Henrik miniszteri tanácsosnak, titkárságom vezetőjének ne történjék semmi baja, ha visszatér Magyarországra amiatt, hogy ezt a svájci utat velem tette meg. A negyedik, hogy a kormányválság ügyét úgy közöljék a magyar néppel, hogy becsületembe ne gázoljanak bele. Azután, hogy a washingtoni követségen szolgálatot teljesítő fiamat küldjék azonnal szabadságra. Politikai kikötéseket nem teszek, mert ennek ebben a pillanatban nem látom értelmét. De mondd meg nekem, hogy a magyar közvélemény elhisz-e valamit ebből az aljasságból?
– Afelől te nyugodtan alhatsz – válaszolta Balogh István.

Kapócsot természetesen nem bocsátották szabadon, internálták, 1953-ban, Sztálin halála után szabadult. Hives Henrik kabinetfőnök természetesen nem tért haza, Svájcban maradt. A kormányválság ügyét a magyar néppel természetesen úgy közölték, hogy Nagy Ferenc részese egy köztársaság-ellenes összeesküvésnek. A washingtoni magyar követségen dolgozó nagyobb fia a nagykövettel együtt természetesen nem tért vissza Magyarországra. Az ötéves kisfiú visszaadása pedig mintha csak egy mai krimi lenne…

Május 31-én este hírt kaptunk arról, hogy Lacika fiam Bécsbe érkezett, a követségen tölti az éjszakát, s másnap folytatják az utat Svájc felé. Amikor a svájci határra, Buchsba értünk, s megpillantottuk az autómat, amelyben benne ült kisfiam és a nevelőnője, a feleségem, ez az erős lelkű asszony ájultan hanyatlott el a kocsiban. Aztán visszaindultunk Svájc belsejébe. A Wallensee mellett megállottunk egy kis falusi hotel előtt. A tulajdonos családjával együtt szaladt elém, és felajánlotta szállodáját. A teraszon katonatisztek vacsoráztak, akik felálltak, és némán tisztelegtek, amikor megláttak. Egyszerű svájci polgárok köszöntek minden oldalról…

A kommunista elnyomás alatt álló Magyarország megszabadult utolsó demokratikus miniszterelnökétől. A Szovjet totális befolyási területe egy egész országgal növekedett pár nap alatt. De a céltudatosan kúszó vörös kígyó feje bent volt már más, Magyarországtól nyugatra fekvő országokban is, s csak idő kérdése, mikor jutnak más országok is Magyarország sorsára, ha idejében el nem tapossák ennek a kígyónak a fejét.

Nagy Ferenc és családja egy évvel később Svájcból az Egyesült Államokba utazott, s a virginiai Herndonban telepedtek le. A volt miniszterelnököt 1979-ben ott érte a halál. Ami pedig a vörös kígyót illeti, a többit már tudjuk…