A kislány randevúra ment, az életével fizetett

Mindenesetre a tapasztalatlan kislány élete legrosszabb döntését hozta meg, amikor e randevúra – egy áruház elé – indult. Szófogadónak nevelték, készségesen eredt neki hát újdonsült ismerősével a lakihegyi nagyadó felé. Az események innentől kezdve a rendőrségi mozaikokból és a tettes megbízhatatlan vallomásaiból állíthatók össze. Az aggódó szülők várták a fegyelmezett, rendhez szoktatott gyereket, aki a szokott időre nem érkezett haza. Üzenet rokonoknak, ismerősöknek, hátha betért valahová, aztán egyre zaklatottabb telefonok, bennük tragikus felhangokkal. A randevú és a bejelentés a rendőrségre szerdán történt, a csütörtök a kislány keresésével telt. Csepel egész környéke megmozdult, végül délután a kutyás osztag négylábú segítője egy szemétkupachoz rohant. A szimata nem csalt – de Dominikát olyan brutálisan bántalmazta gyilkosa, hogy az arcáról lehetetlen volt felismerni.

A rendőrség bravúros gyorsasággal jutott el a tettesig, amiben valószínűleg segített az üzletlánc kamerarendszere is. T. Zoltánt megtalálni amúgy nehéz feladatnak bizonyult: szinte hajléktalanként élte a napjait, munkahelye nem volt, olykor benyitott a rokonaihoz, evett, aztán ment tovább. Az életében az volt a rendszer, hogy heti három alkalommal elszívott három-három marihuánás cigarettát. A börtönt már ismeri belülről: kábítószer birtoklásáért pénzbüntetést kapott, amit inkább leült. Elfogása után a helybeliek kis híján meglincselték. Vallomásában azt állította, hogy baráti viszonyban állt Dominikával, de titokban találkozgattak, mert a lány szülei tiltották tőle. (Mintha Bándy Kata gyilkosának vallomását hallanánk…) Brutális kegyetlenséggel bánt el áldozatával: miközben fojtogatta, egy téglával ütötte a fejét, arcát. Erre a dühkitörésre nem tudott magyarázatot adni, a gyilkosság fehér folt a memóriájában, csak arra emlékszik – állítja –, hogy letakarta a véres arcot…

Sorjázhatnának az okosságok, hogy „ne fogadj el édességet idegentől” meg hasonlók, de a tisztességben nevelkedett ember hajlamos a másikról is feltételezni ugyanezt. E jóhiszemű tévedésnek pedig gyakran az élet az ára.