Borítékolt büntetés az orvosoknak

Összeállításunk is jól példázza: a hálapénz ügyében minden eddiginél nagyobb a zűrzavar. A borítékok közben rendületlenül vándorolnak a fehér köpenyek zsebébe, bennük évente 30-50 milliárd forint. Ha nem így lenne, összeomlana a magyar egészségügy.

A páciens bemegy városának egyik kórházába, a vizsgálat után pedig zsebbe csúsztatja a borítékot az orvosnak, ahogy szokta. Jó esetben még meg is köszönik neki. Aztán átugrik ugyanezen város másik kórházába, egy másik vizsgálatra, annak végeztével csúsztatná a borítékot – ahogy szokta –, ám ekkor fedett nyomozók törnek rá, kattan a bilincs az orvos kezén, és talán az övén is.

Abszurd? Az. Pedig Magyarországon akár ez is megtörténhet. Van rá törvény. Bár jó eséllyel megjósolható: a fenti akciójelenet sehol nem fog megtörténni. Marad a hálapénz és marad a lepusztult magyar egészségügy. Csak az a kérdés: meddig még?

Tíz-, harminc- vagy ötvenezer? Mennyit kell, mennyit illik adni? Indul azonnal a körtelefon, ha kiderül: orvoshoz, kórházba készülünk. Félünk, ha nem adunk eleget, vajon megkapjuk-e azt az ellátást, ami a gyógyulásunkhoz elengedhetetlen. A hálapénz, úgy tűnik, igazi paraszolvencia. A félelem megváltója.

Félni pedig július elsejétől még inkább oka van betegnek és orvosnak is: a törvény szigorától. A büntető törvénykönyv hatályba lépett módosítása szerint már „a jogtalan előny ígéretének elfogadása”, vagyis a hálapénzért cserébe felajánlott előny is bűntettnek minősül, ami három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Csakhogy, ha a kórház belső szabályzata megengedi a paraszolvencia elfogadását, akkor az továbbra sem minősül vesztegetésnek – ez áll egy másik jogszabályban, a Munka törvénykönyvében. Az aktuális magyar jogrendben tehát a törvényi szigort egy kórházi főigazgató bármikor felülírhatja…

Keserű kenyér

Vajon hogyan fogják ellenőrizni, bizonyítani a hálapénz elfogadását mint bűncselekményt? – kérdeztük az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatát. „A rendelkezésre álló operatív eszközök igénybevétele elengedhetetlen a szükséges bizonyítékok beszerzése, dokumentálása céljából” – válaszolták. Ugyan nem fejtették ki, az azonban nyilvánvaló: a vesztegetési ügyekben az igazi bizonyíték a tettenérés. Ahhoz pedig kellhet egy fedett nyomozó, de kellhet más operatív eszköz is: a rendelőbe juttatott lehallgató készülék és talán kamera is. És ugye megeshet az is, hogy a „beteg”, a fedett ügynök a bizonyítás érdekében átesik egy nem épp kellemes nőgyógyászati, sebészeti, urológiai beavatkozáson. Nehéz kenyér a nyomozóé, ebből is látszik.

Vigyázat, lavinaveszély!

A büntető törvénykönyv szigorítása aligha megoldás. Az ágazatban dolgozók szerint azzal, ha kriminalizálják az évtizedek alatt rögzült szokásokat, több kárt okozunk, mint amennyi hasznot remélhetünk. Tettes lesz a magyar egészségügyben mindenki: nemcsak a „megvett” orvos, szakdolgozó, de a beteg is, aki a hálapénzt adja – ő is ugyanúgy bűncselekményt követ el. Ráadásul felverheti a tarifákat, ugyanis a büntethetőség árnyékában mindenki nagyobb kockázatot vállal, és ennek rendszerint az ára is nagyobb. És ami a legsúlyosabb, hogy sokakat elriaszthat ez a még zavarosabbá tett helyzet az itthoni rendszertől. Ha pedig még kevesebb lesz az orvos, akkor még nagyobb lesz a verseny
a betegek körében az elvárt ellátásért, ezért még többen akarnak majd egyéni elbánást. Vagyis a hálapénz nem csökken,
hanem valószínűleg tovább nő majd. Egyelőre ennyi, ami borítékolható.

Körkérdés: Vajon rábólintanak-e a vezetők a hálapénz elfogadására?

Csak az egyházi fenntartású intézményektől kaptunk nemleges választ, mondván, számukra ez lelkiismereti kérdés.
Az önkormányzati és az állami fenntartású intézmények is úgy feleltek: ott szabad a szabályozott paraszolvencia. Némileg ellentmond a korábbi nyilatkozatoknak a Magyar Kórházszövetség friss válasza ugyanarra a kérdésre. Ők állítják: a hozzájuk tartozó mintegy 114 intézményben engedélyezték a hálapénzt. „A működőképesség fenntartása érdekében csaknem mindenütt bekerült a szervezeti és működési szabályzatba a paraszolvencia” – válaszolták.

PRO

Az egyik vidéki egyetemi intézet főigazgatója végigélte a hálapénzrendszer elmúlt négy évtizedét. Kezdő orvosként, magánorvosként és elismert vezetőként. A neurológuspro¬fesszor névtelenül, de őszintén mesélt arról, hogyan is működik, működött ez a rendszer már az ő pályakezdő korától.

– A hetvenes években 2800 forintos havi fizetés mellé úgy 10 ezer gyűlt össze, nem is tudtam volna megélni enélkül. Ez teljesen elfogadott dolog volt, persze nem mindenki ugyanolyan módszerekkel csinálta. Pontosan tudtuk, hogy kinél van „három- vagy ötezres protokoll”, vagyis a pénz függvényében kapják a betegek a vizsgálatokat. Előre sosem fogadtam el, pláne nem kértem. Az emberek tényleg hálából adták, vagy csak azért, hogy megnyugodjanak. Amikor láttam, hogy valaki szegény, hogy mekkora teher neki a „hála”, mindig találtam magyarázatot, miért nem tudom elfogadni; például babonából. Nehéz volt persze, hogy ne bántsam meg. Ha tudtam, hogy jómódú az illető, vagy például hozzátartozóként, mondjuk aggódó apaként a pénzzel tudta oldani saját szorongását a lányáért, nem volt nehéz elfogadni.
Aztán ’94-ben osztályvezető főorvos lettem, innentől pedig egyre kevésbé jutott el hozzám bármilyen boríték. Mindenkit odaküldtem ahhoz az orvoshoz, aki kezelte. Az akkori úgy negyvenezer forintos fizetésem mellé nagyjából ennyit hoztak a gyógyszervizsgálatok; ez egyébként ma is munkás, de lehetséges útja a kiegészítésnek.
Közben magánpraxist nyitottam. Akit tudtam, és főleg, akin láttam, hogy ez az erejét meghaladja, lebeszéltem arról, hogy privát beteg legyen. De tény, hogy itt többet tudtam foglalkozni a páciensekkel, délután öt és kilenc között 5-6 beteget fogadtam, átlagosan fél óra jutott egy-egy páciensre. Amikor a klinika vezetőjévé neveztek ki, felszámoltam a praxist; most körülbelül bruttó 500 ezer forintot keresek és a hálapénzek töredéke jut el hozzám.

ÉS KONTRA

Dr. Bors László harminc éve praktizál. Pályakezdőként olyan kellemetlen élményeket gyűjtött, hogy soha, semmilyen körülmények között nem fogad el pénzt. Már ha a tipikus jeleket látja, leállítja az „adakozásra” készülőt.

– Zalaegerszegen kezdtem a pályámat, ahol egy nagyon súlyos állapotban lévő fiú nagyon-nagyon szerény körülmények között élő édesanyja hordta folyamatosan a mindenféle ajándékokat. Azt gondolta, ezen múlik a fia élete. Iszonyú nehezen éltem meg, ahogy ez a szerencsétlen asszony így küzd a gyereke életéért, a tudat pedig, hogy azt gondolja, majd én emiatt állok másként a beteghez, elrettentő volt. Hosszú-hosszú évekre teljességgel ki is zártam bármilyen borítékot. Aztán, amikor Pécsre kerültem, egy ideig csapatmunkában dolgoztunk, öt orvos együtt, ahol mindenki összedobta, amit kapott, nem volt más választásom a többiekkel szemben. Amint újra egyéni orvosként folytattam, be is fejeztem ezt a mindkét fél számára megalázó gyakorlatot. Picit sem pozitív hősként élek az emberek, kollégák vagy a család, barátok szemében. Sőt. A betegek egy része nem bízik bennem. Nem érzi biztosítva, hogy megfelelően ellátom majd. Aztán az ismerőseim leginkább balféknek látnak, de otthon is sokszor volt ebből feszültség. Én vagyok a legidősebb és nyilván a legszegényebb a klinikán, de ez van. Nem éhezünk, hét éve költöztünk a másfél szobásból egy 70 négyzetméteres panelba, a gyerekek egyetemre járnak. Ugyan nincs semmink, de nem is volt soha. Így nőttünk fel mindketten a feleségemmel, még sincs elveszett életünk. Nem csúsztunk félre, nem ezen múlik a boldogság.

Bors László 30 éves szakmai múlttal, főorvosként bruttó 220 ezer forintot keres, vagyis 140 ezret visz haza. Ügyeleteket vállal, amiért óránként 800-1000 forintot kap, illetve angol és német nyelven oktatja az egyetem orvostanhallgatóit. Bankszámlája mindig mínuszban van.

Tarifatáblázat

Becslések szerint összességében 30-50 milliárd forint tűnik el az orvoszsebekben egyetlen év alatt. Ám a „hála” mértéke nagyon is változó. Nem mindegy, ki hol és milyen ellátást „vásárol”, pláne nem, hogy azt melyik orvosnál teszi. Mások az árak vidéken, míg a fővárosban a határ valóban a csillagos ég. Egy komolyabb szaktekintélynek akár több százezer forintot is „csúsztatunk”. Még akkor is, ha legtöbbször valamelyik beosztottja is foglalkozik „csak” velünk.

Vegyünk egy átlagos, nem is túl „követelőző” térdsebészt, akinek a műtőjébe a páciensek futószalagon érkeznek. Egyszerű, rutinbeavatkozásokról beszélünk, mondjuk, porcleválás, 20-30 perces, atroszkópos műtét. Egy nap öt-hat ilyet végez legalább, amit alapesetben 20 ezer forinttal honorálnak a betegek. Vagyis egy munkanapon 100 ezer forintot bizton összegyűjtött az operáló. És ez a körkérdésünk alapján valóban az alsó határ! Átlagosan egy sebészeti beavatkozásért egyébként 30-50 ezer forint a tarifa. Ha már komolyabb beavatkozásról beszélünk, mondjuk, egy csípő- vagy gerinc-, esetleg szívműtétről, ott akár ennek duplája, triplája is kijár. A szülészet köztudottan az egészen „extrém” eset, ott ugyanis a szülés a terhesgondozási díj tízszerese. Budapesten 50-70 ezer forintról indul, és akár 150 ezer forintig is elmehet.
A legmagasabb árat általában a professzorok kérik meg. Vidéken 40 ezer forint az alsó határ, a professzori szint pedig 100 ezer forint is lehet. Az ápolók díja nagyjából fejenként 1000 forint hetente. A betegszállító is kap, úgy 5-6 ezer forintot egy-egy „nagyvonalú” betegtől.

Válaszra várnak

A háziorvosok egyelőre nem tudják, hogyan szabályozzák a hálapénz ügyét, hogy ne vetüljön rájuk a bűncselekmény gyanúja. Az egészségügyi államtitkárságnak tették fel kérdéseiket, de egyelőre még várják a választ – tudtuk meg Selmeczi Kamilltól, a FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnökétől, Alsónemesapáti háziorvosától. Annyi bizonyos, hogy nem az önkormányzat tiszte előírni, kaphat-e hálapénzt a településen rendelő háziorvos. Nem tudni azonban, hogy egységesen kapnak-e „paraszolvenciaengedélyt”, a népegészségügyi hatóság rendelkezik-e a kérdésben vagy a saját munkáltatójuknak számító doktorok a maguk praxisában, azaz a maguk vállalkozásában egyenként szabályozzák-e a problémát. Hivatalosan az is hálapénznek számít egyébként, ha mondjuk, a gyermekorvos néhány ezer forintot kér azért, hogy otthon lássa el a kis pácienst.

Az orvos előre nem kötheti ki, hogy kiszállási díjat kér, ugyanis a praxispénz tartalmaz egy bizonyos – igaz, viszonylag szerény – összeget a közlekedés költségeire. Ha a beteg vagy a szülő mégis szeretné kifejezni a háláját, fontos, hogy ő mondja ki, méghozzá utólag: hozzá kíván járulni a benzinpénzhez. Az ilyesmit nem lehet kikényszeríteni vagy előírni – mondta Selmeczi doktor. A háziorvosi praxisokban manapság már nem olyan jelentős tétel a paraszolvencia, mint néhány évtizeddel ezelőtt, de még előfordul. Vidéken persze gyakori, hogy a páciens tojással, tyúkkal, borral fejezi ki a háláját, nem borítékkal.