Tomboló gyűlölet

Alig egy éve, hogy a demokratikusnak nevezett választásokon Mohamed Murszi került az akkor újonnan felálló, a Muzulmán Testvériség által támogatott egyiptomi kormány élére, múlt szerdán ez a diadalmasnak induló politikai irány roppant-reccsent, nagyot puffant, majd egy szemérmetlenül nyílt katonai beavatkozás – ez másmilyen nem is lehet – véget vetett a tiszavirág-életű radikális iszlám rezsimnek. Az akciót követő első nap, úgy tűnt, nem fajulnak az események a két tábor közötti véres leszámolásig. Az elmúlt héten történtek azonban csúf cáfolatát adták mindennek. Ami a folytatást illeti, nem túl biztató, hogy az őrizetben – a Köztársasági Gárda épületében – tartott Murszi utódjáról nincs megállapodás. Elhangzott ugyan a liberálisok táborát erősítő, Nobel-békedíjas Mohamed el-Barádei neve, aki azonban a széles körű társadalmi megosztottság láttán meghátrált a tisztséggel járó nehézségek elől. Pedig – apró diplomáciai baki – már az amerikai külügyminisztériumból is neki, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség egykori elnökének címezték a felszólítást: vágjon rendet immár nemcsak Kairó utcáin, de Alexandriában és a Sínai-félszigeten is elharapódzó indulatok megfékezése érdekében. Közben az ideiglenes államfő a módosított alkotmány értelmében kihirdette a 2014-es választások menetrendjét. Szándék tehát lenne a békés megoldásra.

Az, hogy a 2012-ben sebtében felhúzott tákolmány nem a nyugati demokráciák nyomvonalán halad, már korán eldőlt. A jó százéves múltra visszatekintő, Muzulmán Testvériség, amely a történelem során mindig ellenzékben volt, szervezettségét és széles népi támogatottságát kihasználva, sikerrel „lopta el” az arab forradalmakat, s az iszlám diktatúrákból ismert módon kezdte el kormányozni az országot, nem kis csalódást keltve saját és a nemzetközi közvéleményben egyaránt. Azokban az országokban, ahol a Muzulmán Testvériség képviselői jutottak hatalomra – Egyiptomban, Tunéziában, Líbiában vagy Jemenben –, sehol nem tudták bebizonyítani azt, hogy sikeres társadalmi modellt lehetne felépíteni az iszlamista jogrend alapján.

Az egyiptomi tüntetők egyik felének, a Köztársasági Gárdát erősítő, a hatalomból kimaradt ellenzéknek – liberálisok, ultraradikális iszlám pártok – kevés volt az elmúlt egy év ahhoz, hogy feldolgozza az első demokratikus(?) választások végeredménye okozta sokkot: a nyolcvanmilliós észak-afrikai országban elég volt csupán 13 millió szavazat megszerzése ahhoz, hogy Murszi hatalomra kerüljön. A velejéig korrupt társadalomban a gazdasági felemelkedésre tett ígéretek már nem is szerepelnek a politikai vezetés kommunikációjában, az ország a teljes gazdasági összeomlás szélére sodródott, tömegek napi megélhetését téve kétségessé. A gazdasági elemzésekből vett számok szerint ez azt jelenti, hogy a költségvetési hiány és a munkanélküliség egyaránt 13 százalék körül mozog. Míg a forradalom előtt, a gyűlölt Mubarak-érában, a fekete kontinens egyik legerősebb országaként 5 százalékos növekedést tudott felmutatni Egyiptom, mára ez a szám jelentősen visszaesett. A kormány idei éves előrejelzése – nem kevés ambícióval fűszerezve – 2 százalékra becsüli a gazdasági teljesítményt. E számok némi magyarázattal szolgálnak arra a kérdésre, miért is zajlanak véres összecsapások Kairó és több nagyváros utcáin. Arra viszont nem adnak választ, mi vár még az egyiptomiakra? Hoszni Mubarak megbuktatásakor a katonaság akkori vezetője ígéretet tett arra, hogy csak addig irányítják az országot, míg fel nem áll az új kormány. Az egyenruhások akkor tartották szavukat. Ezt a mézesmadzagot a Murszit eltávolító, sokak által hősnek tekintett Abdel Fattah al-Szíszi tábornok is elhúzta támogatói előtt. Azt egyelőre nem tudni, tényleg képes lesz-e szabadulni e ragadós maszlagtól.