Örökké forgó ördögkerék Mohácson

Így történhet meg, hogy szeptemberben hatvan életnagyságú busó között kószálok, előttem a zöld kupolás fogadalmi templom, cipőm a macskaköveken kopog, bár nem hallom, mert mindent betölt a kereplők recsegése, a forgatag zsibongása és a vérpezsdítő ritmusú kóló – akárcsak a város főterén, farsangkor. De ne gondolja senki, hogy álmodom.

Hogy is tehetném, mikor az imént sütötték el mellettem nagy robajjal a török kori ágyút. Be is húzódom egy békésebb zugba: egy sokác porta udvarába. Itt csak a disznók röfögnek és a kakas kukorékol, átsétálok hát a téglázott udvaron. A ház ablaka nyitva, bekukucskálok: a sparheltben ég a tűz, gyerekek játszanak kereplőkkel. Az asztal körül kormozott arcú férfiak koccintgatnak, kezükben bu¬só¬pálinka, rajtuk ing és sokác gatya – maszkjaik egyelőre a földön várakoznak. Így zajlik a készülődés a kulisszák mögött a kezdetektől a mai napig – ám amit itt látunk, vélhetőleg soha be nem fejeződik. Bezzeg odébb, az árusok keményen dolgoznak, kínálgatják szebbnél szebb portékáikat. De mi történik amott? Hiszen ég a hatalmas máglya! Rajta a telet jelképező koporsó, és… jesszusom, egy busó! Tudom, hogy fényjáték, mégis borzongató. S hogy fokozzák a hatást, ráadásként a máglya füstölög. Akárcsak néhány elégedetlenkedő, mondván: nem szabad egy élő néphagyományt múzeumba kényszeríteni.

Mert amit itt látunk, részben utánzat: műfigurák, műházak, műfőtér, műmáglya.

De ami csak lehet, eredeti: a hatvan busóöltözék, a szerszámok, a kellékek, a hangfalakból áradó zsibongás és zene – ezeket a fesztiválon rögzítették, s itt felvételről játsszák le. Ördög is van, a technikáé: attól lángol és füstölög a máglya, forog az ördögkerék. Sőt az ágyú is pöfékel valamit kifelé. Én viszont azt mondom: kár a gőzért – legalábbis a méltatlankodókéért: az újdonsült mohácsi Busóudvar a maga kézműves műhelyeivel, éttermével és ezzel a busójárási megaattrakciójával nem múzeum, annál sokkal több. És nemcsak azért, mert másfél belvárosi utcát kellett miatta lebontani. Hanem mert úgy mutatja be a város legfontosabb nevezetességét, ahogy a XXI. században kell. Így aki nem farsangcsütörtök és húshagyókedd között érkezik Mohácsra, az is kaphat valamit az UNESCO szellemi világörökségéből. A bemutatóhely szeptember végén nyílik, s hogy ezt jól teszi, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a háromhetes tesztüzem alatt már közel ezren keresték fel. Rajtam kívül most két fiatal debreceni pár hallgatja, amint Ud¬varácz Mátyásné tárlatvezető anekdotázik a máglya mellett. Maga is gyakorló busó, most árulta el, milyen az átváltozás, mikor nagymama létére egy évben egyszer férfinak öltözhet. S hogy melyik az a mondat, aminek a Busóudvar létrehozói a leginkább örülhetnek? Amivel a debreceni látogatók – akik most járnak először Mohácson – elköszönnek: „Viszontlátásra a Busójáráson!”