A pártlogó alapján döntenek - az mindig segít

Ikszek napja

Kellett a hajnali eső. Port nem vert el, levegő se tisztult, csak ablakot koszolt, s a fű nedves lett. Itt, rálátással a Kevélyekre, mindegy, mit mutat a naptár, korán kelők az emberek. Az itt élők, nem törődve holmi vasárnapi csendrendelettel, mindig találnak reparálni valót a ház körül. Ma is kopácsolnak, mozdult cserepet illesztenek a helyére, de a fűnyírót végre békén hagyják. Nem piros betűs nap ez, de szavazunk, a demokrácia ünnepén pedig nem nyírunk füvet – pláne, ha esett.

Itt szavazáskor nem kell a ház urára szólni, hogy borotválkozz, öltözz fel szépen. Természetes ez, mint ahogy az is, hogy Péter atyának voksolás napján sok lesz a dolga: jár fáradhatatlanul. Nem mondhatni, hogy kampányol, bár az se tilos, mutatja magát. Miséken elmondottakra se figyelmeztet, nincs rá szükség, bevésődött az jól az agyakba: itt még, vallják, tisztesség dolga a választás, s mindig tudják, kinek a neve mellé kell ikszet tenni. Jó, nem név szerint tudják, azért annyira nem követik az eseményeket, van annál fontosabb is, csak pártlogó alapján döntenek. Az mindig segít.

Fordult erre is a világ. Fenntartható fejlődésről anno nem hallottunk. Épült gyár, eléggé ronda, talán levegőt is fertőzött, de munkát, megélhetést adott. Plusz lakótelepet is rögtön, sok lakás lett egyszerre, hozzájuk konyha s fürdőszoba. Meg sosem enyhülő ellentét a régiek és a betelepülők között, ami sokat nem változott. A földek belterületté nyilvánításával még nőtt is, lett néhány milliárdos, s lett sok kevésbé tehetős ember, kinek a rezsicsökkentés javított az állapotán, mint betegnek, kinek lázát csökkentik.

A demokrácia ünnepén K. mögött ballagok szavazni. Bocsánat, K. elvtárs mögött. Így hívják ma is. Sokaknak tett szívességet, de mondott nemet is, így aztán ki ezért, ki azért nem szívleli. Ült ő régebben a szavazatszedő bizottság közepén is, s intett is: gyerünk, ne vacakoljanak. Igaz is, egy jelölt volt a listán, nem bonyolult a képlet, nem kell sokáig húzni az időt, hová ikszel az ember. És a választási eredmények láttán K. gyakran önkritikát gyakorolt: alig jött össze 98 százaléknyi igen, valamit elrontott, még a fejére fognak koppintani, szedje már össze magát. És nemcsak megfogadta, de szaladgált is rendesen, hogy látom, három óra elmúlt, s még nem voksoltak, ez így nem lesz jó. S volt, hogy az egyik szavazás napján csőtörés miatt fején habbal rohant, intézkedett, hogy szabotázs történt, itt fejeknek kell porba hullaniuk. De nem hullottak, csak ő került kijjebb, s még kijjebb a bizottságban, megfigyelőként már a sor szélén, és fejét lesunyva ült, zavarta, hogy mindenki úgy tesz, őt nem ismeri. Nem köszöntek, kezet se fogott vele senki, s már a múlt választás előtt megfogadta, öreg ő már, ennyi időt bent tölteni, figyelni nem tud, megfigyelő se lesz. Akkor elhatározta, ő még azért valaki, elsőként megy be, hogy ő nézhesse át az urnát: üres-e, nem dupla fenekű-e, másképpen nem manipulálhatják.

Állítja, ő volt az első, a következő voksoló perccel utána érkezett, de mégse ő ellenőrizhetett, megállapították, ő a második, dolga így nincs. Legalább szóltak volna, Feri bácsi, benned nem bízunk, hivatalos ember itt nem lehetsz, panaszolja, s bár indulna, húzza az időt, voksolni délután jön. S tényleg már  nem a régi, egy választási plakát a bejárattól úgy ötven méterre díszeleg. De nem lépi le, azt se nézi, mikor ragasztották ki.

Jó napot kívánok, köszön. Napot, feleli néhány bizottsági tag, kiknek mondott nemet, s tett jobbára szívességet. Hiába, a hála nem politikai kategória. Áll, sorát várja, nézi az ifjakat szavazás közben, ahogy a tévében látták, voksolás közben magukat fotózgatják. S szavazatot dob be magasba emelt gyerek, szintén a fotók kedvéért. Ennek okán lassan haladunk. De reklamáció nincs. Minek is? Ünnep van, a voksolás napja. Még az idő is nekünk dolgozik: derül, szél lengedez, szárad a fű, a nyírót mégiscsak előtolhatjuk. A demokrácia ünnepére legfeljebb újabb négy évet várunk, vagy kicsit többet. De mindegy is, várunk a sorunkra, és ikszelünk.