Érdemtelenül nevezték porcukros nácizmusgiccsnek

Számos mozifilm készült már a II. világháború borzalmairól, a náci Németországról, valljuk be őszintén, nem könnyű új szempontokat találni a téma feldolgozásához.

Ezúttal az ausztrál Markus Zusak 2005-ben megjelent sikerregényéből készült forgatókönyv. Abban különbözik a többitől, hogy itt egy csöndes német kisvárosban élő átlagos család hétköznapjain keresztül, illetve a nevelőszülőkhöz került kislány, Liesel szemszögéből sodródhatunk az egyre félelmetesebbé váló hitleri világ eseményeivel. Végkövetkeztetésként pedig kimondhatjuk: a könyvek által a legádázabb megpróbáltatások is túlélhetők.

Amúgy megtévesztő a cím, hiszen a főhős nem tolvaj, csupán csak ellenállhatatlan vágyat érez a könyvek iránt. A nevelőapja vezette be a betűk birodalmába, majd amikor már tudott olvasni, fokozódó szenvedéllyel ragaszkodott a történetekhez, s még arra is képes volt, hogy a polgármester lakásának ablakán át – a lebukástól sem visszariadva – „kikölcsönözze” a könyveket, hogy azokat felolvassa a pincéjükben bújtatott beteg zsidó fiúnak, Maxnak – aki e lelki gyógyírtól visszanyeri az egészségét.

A munkanélküli, kissé bohókás családfőt Geoffrey Rush alakítja, aki A király beszédében logopédusként már bizonyította zsenialitását. A keményszívű, zsémbes mosónő szerepében pedig Emily Watson remekel. Kellően hiteles és bájos Lieselként a most felfedezett Sophie Nélisse. Említést érdemel a film láthatatlan narrátora, a Halál, bár magyarázataival néha idegesítő. A könyvtolvaj az érzelmeinkre és könnyeinkre apellál.