Amerikából jött, de nagyon magyarrá vált

Akik maguk nevelik a paprikapalántájukat, már bizonnyal nem kezdők, de talán számukra sem fölösleges a legfontosabb tudnivalók fölelevenítése. Mert az étkezési paprika legkényesebb és legigényesebb zöldségféléink egyike – sok buktatóval.

Magyarnak mondjuk, pedig köztudottan Amerikából származik és csak a 16. században jelent meg Magyarországon. Ám röpke kétszáz esztendő alatt annyira megkedveltük, hogy még népművészetünk motívumkincsébe is bekerült: például a kalocsai hímzéseken gyakran feltűnik a paprikamotívum. S hogy növényünk ily nagyon magyarrá vált, ahhoz jócskán hozzájárult Nobel- díjas tudósunk, Szent-Györgyi Albert is, aki a szegedi paprikából vonta ki a C-vitamint.

A paprika tápanyagigényes: kötöttebb földön akár 5 kiló érett istállótrágyát is a talajba dolgozhatunk négyzetméterenként, amit egy-két deka foszfor és kálium műtrágyával célszerű kiegészítenünk. Azonban a legfontosabb elem az életében a nitrogén, melyből ha keveset tartalmaz, a levele világossárgává válik, növekedése lelassul (a növény kicsi marad). Túlzott nitrogénbőség esetén viszont a lombozat és az egész növény túl nagyra nő és haragoszöld színt ölt. (Haragoszöld színnel jelez a paprika akkor is, ha vízhiányban szenved, ekkor azonban a levelek a normálisnál nem nőnek nagyobbra.)

A nitrogént a tenyészidőben az öntözővízzel fejtrágya formájában juttassuk ki. A tenyészidő második felében célszerű káliummal is fejtrágyázni az állományt.

Növényünk kifejezetten meleg- és fényigényes (a tőlünk északabbra fekvő országokban már nem igazán érdemes szabadföldön termeszteni), a legjobban a júniusi, illetve ahhoz hasonló fényviszonyok között fejlődik.

A paprikának az kedvez leginkább, ha egész nyáron felhő sincs az égen, és a vízigényét öntözéssel elégítjük ki. Növényünk ugyanis kifejezetten vízigényes (szereti, ha állandóan vízben áll a „lába”), így a régi, jól bevált ágyásos, illetve barázdás öntözés ma is ajánlott. Alkalmanként annyi vizet adjunk, hogy a talaj jól átázzon.

Általában igaz, hogy paprikatermesztésünk akkor lesz sikeres, ha a növény átlag fölötti igényeit messzemenően kielégítjük. E zöldségfélénk rendkívül érzékeny a különböző növényvédő szerekre és gyomirtókra, így ahányszor ezekre ráfanyalodunk, annyiszor nehezítjük meg az életét.