Anyanyelvi őrjárat - Játék vagy gyötrelem?

Az természetesen nem baj, inkább jó, hogy sokan kedvelik a szavakkal való játszadozást, a kancsal, sanda, kecske- és kínrímek világában való elmélyedést, vagy akár az olyan klasszikus nyelvi játékok „művelését”, amilyen az intarzia, az anagrammajáték vagy a palindrom.

A baj akkor és ott mutatkozik meg, amikor és ahol ez a játékszenvedély már azokhoz is óhatatlanul eljut, akik erről szívesen lemondanának, mivel őket e szenvedély nem érinti meg, sőt inkább rettegnek tőle, mint ördög a szenteltvíztől. Márpedig sokan vannak, akiket szinte őrületbe lehet kergetni a bugyutánál bugyutább reklámszövegekkel, vagy az olyan játékosnak szánt, de bárgyúra sikeredett filmcímek garmadájával, mint Taták a tutiban, Retkes verdák rémei, Ramaty kamaty és hasonszőrű társaik.

A tanácsom az, hogy a játékos alkotású szavak, rímpetárdák és egyéb nyelvi ínyencségek kedvelői egyrészt igyekezzenek minél színvonalasabb nyelvi csemegékkel szórakoztatni magukat vagy másokat, másrészt gondolják végig, hogy hol, milyen közegben szereznek élvezetet szócsinálmányaik, agyafúrt (vagy annak szánt) nyelvi csecsebecséik, s hol célszerű ezeket megritkítani, esetleg teljességgel elhagyni. Azt is jó tudni, hogy vannak olyan nyelvi játékok, amelyeket még a szójátékokra allergiás emberek sem éreznek taszítónak. Sokan pl. szeretik a vicceket, annak ellenére, hogy számos vicc valamilyen szójátékon alapul. („Te tudod, hogy a szüzességet meg a bölcsességet miért írják két s-sel? – Mert ez a kettő mindig kétes.”) Hasonlóképpen igen nagy azoknak a „Mi a különbség…?” kezdetű találós kérdéseknek a száma, amelyeknek szintén valamilyen szójáték az alapja. („Mi a különbség a kesztyű és a körözött bűnöző között? – Semmi. Előbb-utóbb mind a kettő kézre kerül.”) A népi találósdik között is sok a szójátékos fajta. („Ha egy mérő búza ötven forint, mibe kerül egy sütet tészta? – A tepsibe.”)

Van egy olyan ismert közmondásunk, amelynek szavai alliterálnak, azaz kezdő hangjuk azonos: Vak vezet világtalant. Játékból lehet más közmondásokat is betűrímesíteni, például a „Lassú víz partot mos” közmondást: „Vánszorgó víz vízpartot váj.”

De itt már abba is hagyom a példálódzást, mert egy közmondásunk szerint „Sok beszédnek sok az alja.” Azaz, betűrímesítve: „Sok sódernak sok salakja!”