Gátszakadás, földindulás - Semmiből nem tanul az emberiség?

Vitán felül áll, hogy a mérnökök pontosan ismerik a gátak építésének technológiáját. Hogy mégis menetrendszerűen szakadnak gátak, annak nem a tudás, hanem tervezési hiba, túlterhelés, hanyagság, vagyis leginkább emberi mulasztás, kapzsiság az oka. A kijevi évforduló ürügyén lássunk példákat!

Ha van olyan völgyzáró gát, amelyet átadni sem lett volna szabad, akkor az észak-olaszországi Vajont-völgyben épült bizonyosan ilyen. A tározó fölé magasodó hegyoldal ugyanis már a víztározó feltöltésekor folyamatosan csúszott.

A talajt vagy meg kellett volna erősíteni, vagy ha ez nem volt lehetséges, akkor le kellett volna mondani a tározó használatáról. Ehelyett a figyelmeztető jellel mit sem törődve, egyre csak töltötték a tározót. A kódolható tragédia 1963-ban következett be. A meglazult földtömeg a tározóba zúdult, annak a 262 méter magas gátja mögül az irdatlan mennyiségű vizet egy hatalmas hullám formájában kinyomta, és rázúdította az alant lakókra. Az áldozatok száma a kijeviéhez hasonló volt, 350 család valamennyi tagja meghalt. Ha a vajonti esettel ellentétben a kivitelezők szakszerű munkát végeznek, a tragédia akkor is bekövetkezhet.

Az ok ez esetben is az emberi kapzsiság – amely vagy a gátak magasításában, vagy a tározók túltöltésében, de leginkább a kettőben együtt testesül meg. A következő történet szintén Olaszországból való. Az ugyancsak északon lévő Stava falucska fölé két víztározót is építettek. A felsőbe nagy mennyiségű meddőt hordtak a mellette lévő fluoritbányából. A terhelésnek a gát falai nem tudtak ellenállni – és átszakadtak.

A víztömeg az alsó tározóba zúdult. A hirtelen terhelésnövekedés miatt ennek a gátja azonnal átszakadt, a 90 kilométeres sebességre felgyorsult víz pedig elsöpörte Stavát, majd Tesero városa felé tartott. A katasztrófának 268 polgár esett áldozatául. Az okok vizsgálatakor kiderült, hogy az 1961-ben kért engedélyben még 9 méter magas gátfal szerepel. Ebből lett az évek folyamán mindkét tározó esetében 25-25 méter. Csupán idő kérdése volt, hogy mikor szakadnak át. S vannak a jól megépített, rendeltetésszerűen használt gátak, amelyek mindezek ellenére átszakadnak.

Ezeknek általában a karbantartásáról feledkeznek meg. Ennek következtében az egyik legtragikusabb gátszakadás 1889-ben következett be az USA Pennsylvania államában, Johnstown városa fölött. A gát koronája 120 méterrel magasodott a település fölé. Az 1840 és '52 között épült gáttal a South-Fork folyó vizét emelték meg, hogy lehetővé tegyék rajta a hajózást. E célt azonban csak hat évig szolgálta a 20 millió köbméternyi vizet magában foglaló tározó, amelyet 1858-tól már egy helyi halász- és vadásztársaság birtokolt.

A gát koronáját hevenyészve javították, a fenékáteresztőket pedig eltömedékelték. A következmény: egy óriási nyári felhőszakadást követően a víz túlfolyt a gát koronáján, ki-, majd elmosta azt. A 80 kilométeres sebességgel száguldó, 10-12 méter magas víztömeg 17 perc alatt érte el a 22-23 kilométer távolságban lévő Johnstow-t, ahol négyezer ember életét követelte. Az említett eseteknek a maguk idejében óriási publicitásuk volt, a vajonti katasztrófából film is készült.

Az viszont már kevesekhez jutott el, hogy az erdélyi Csertésen – Déva közelében – az aranybánya zagytározója szakadt át 1971-ben, egy esős októberi hajnalon. A kommunista hatóság – hasonlóak a kijevi katasztrófához – kisebbítette a történteket, s csupán 48 áldozatról adott hírt. A nyomozati anyagot a sajtó a rendszer bukása után szerezte meg. A 30 méter magas, 80 méter hosszan átszakadt gát mögül kizúduló 300 ezer köbméter savas meddő negyedóra alatt minden útjába kerülő épületet letarolt és 89 ember életét követelte. Az egyik szemtanú később elmesélte, hogy az áldozatok csupaszon feküdtek a művelődési házban kiterítve, mivel a ciánvegyület lemarta róluk a ruhát és megégette a testüket. Az egy éven keresztül tartó nyomozás végkövetkeztetése: a történtekért senki sem tehető felelőssé.

A következő romániai gátszakadás viszont már nálunk keltett óriási visszhangot. Hogyne, hiszen a 2000-es nagybányai gátszakadás 100 ezer köbméternyi cianidos és nehézfémeket tartalmazó szennyet zúdított a Szamosra, majd a Tiszára, ami a folyók élővilágában hatalmas kárt okozott. Az elpusztult halakról készült felvételek bejárták a világot. A halászati tilalom hat hónapig tartott. A gyors és szakszerű beavatkozásnak köszönhető, hogy ivóvízbázisunk nem szennyeződött. Az elmúlt három évtizedben egyébként világszerte több mint 30 nagyobb cianidszivárgással járó komoly baleset fordult el. A verespataki aranybánya nyitása hosszú évek óta vitatéma Romániában.

A számos ellenérv egyike: ha a zagytározó gátja szakadna – és az említett példákat ismerve nincs garancia arra, hogy ez nem következik be –, emberéletben és a természetben egyaránt beláthatatlan katasztrófát okozhatna. A mocsokból a nagybányai gátszakadáshoz hasonlóan Magyarország is részesülne. A különbség csupán annyi, hogy az most nem északról támadna, hanem dél felől, a Maroson érkezne.