Miért lett ügy az akác?

Szögezzük le az elején: az Európai Unió nem támadta meg a magyar akácot. Az Európai Parlament és az Európai Tanács rendeletei „az idegenhonos özönfajok betelepedésének és elterjedésének megelőzéséről, féken tartásáról" szólnak. A jogszabály konkrét fajokat nem említ, így az akácot sem – az egyes tagállamok javaslata alapján kerülhet majd fel egy listára. De még ez sem valószínű, mert ez az uniós jogszabály igazából az idegen inváziós fajok unión belüli szállítását, szaporítását, forgalomba hozatalát és tartását tiltaná. Ezt előírni egy több száz év óta az unió területén élő, igen fontos gazdasági tényezőt jelentő fajra – például az akácra – ésszerűtlen lenne. Éppen ezért badarság azt emlegetni, hogy az unió betiltaná az akácültetvényeket Magyarországon, vagy éppen kiirtatná az unió teljes területéről.

Hogy miért akkor az utóbbi hónapok hazai perpatvara? Egyrészt közeleg az uniós parlamenti választás, s azok a pártok, amelyek arra alapozzák hazai népszerűségüket, hogy támadják, „zrikálják” az EU-t, úgy állítják be Brüsszelt, mint annak idején Moszkvát, a magyar önrendelkezés hangsúlyozásával akarnak híveket szerezni, miszerint meg kell védeni az így „magyarrá” tett akácot. Másrészt kapóra jött egyes „túlzöld” szervezetek számára, amelyek legszívesebben kitiltanák az erdészeket az erdőből.

De nézzük, mit is mondanak a hozzáértők az akácról. A fehér akác észak-amerikai fafaj, nem őshonos nálunk, 1710–1720-ban történt az első nagyobb arányú hazai telepítése, majd a múlt század elején kezdődött igazi térhódítása, főként az Alföld fásítási programjai során. Akkoriban ugyanis nemhogy akácerdő, de semmilyen erdő nem volt az Alföldön, viszont a homokkal kezdeni kellett valamit. Az igazi nagy ugrás az utóbbi húsz évben történt: 1992-ben akácerdőt 250-260 ezer hektáron találhattunk, míg manapság már bő 460 ezer hektárt foglal el. Nos, ez utóbbi szám akkor valóban elgondolkodtató, ha tudjuk: erdeink összterülete alig több mint kétmillió hektár, vagyis mára csaknem a negyede akác. Hogy miért? Mert a magán- és az állami erdészetek szeretik: gyorsan nő, értékes ipari fát ad (az összes 20%-át), s nagyon jó tüzelő (az összes tűzifa harmada). Nem mellesleg: a hazai méztermés fele akácméz, ami 10-13 ezer tonnát jelent.

Tehát ha csak a gazdaságossági szerepét nézzük, valóban jó fafaj. De nem mindenütt! Már a nyolcvanas évek végén megjelentek tanulmányok, hogy az akácterület harmadán nem érdemes foglalkozni vele, mert gyengébb eredményt hoz más fafajoknál. Ez az arány mára sem változott: nagyjából 150 ezer hektárról gazdaságossági alapon is eltüntethető volna e faj – egyes természetvédők örömére. Ugyanis valóban agresszív – például kivágva tő- és gyökérsarjakkal újraéled – az őshonos fák többségéhez képest, erdejében kevesebb növény- és állatfaj él meg – vagyis nem segíti a biológiai sokféleség fenntartását.