Mit jelent ma 'hideg hónaljú' jásznak lenni?

Kapitányi mente, süveg a férfin, kisünneplő, templomba járó, illetve „gyüvőmenő” viselet a hölgyeken.

Korhű ruhában ülik körül az asztalt a Jászkun Kerületek egykori székvárosa, Jászberény múzeumában. Úgy látszik, az idei év itt a kerek évfordulók esztendeje: a Jász Múzeumot ugyanis éppen 140 éve nyitották meg a nagyközönség előtt. Azóta őrzi Lehel kürtjét mint legbecsesebb ereklyét, összetartozásuk legendás históriájú jelképét. Néha meg is szólaltatják, ez történt a Nemzeti Vágtán is: hangja, akár a havasi kürtszó. Hortiné dr. Bathó Edit húsz éve vezeti a múzeumot, melynek működését két évtizede alapítvány is támogatja.

A Bathók tősgyökeres jászok, árulja el az igazgató asszony. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a rokonnép, a Kaukázusban élő oszétok közt is ismert e név; eredetileg azt jelenti: apa. A múzeumigazgató egyébként 1657-ig képes visszavezetni a családfáját, így tudja, hogy ősei mindkét ágon redemptusok voltak, azaz részt vettek a jászkunok önmegváltásában.

– Fiatal koromban nem is tudtam, hogy én hagyományt ápolok, nekem ez volt az élet. Néptáncoltam, sőt gyűjteni jártunk, a lakodalmakban, disznótorokban is éppúgy őriztük a szokásokat, mint mások. Tudtam, hogy készül a rézpogácsa, azaz a kukoricagörhe. Nagymamámtól pedig boszorkányhistóriákat is hallottam.

Hajdan például, ha úgy hitték, valaki megrontotta a tehenet, tudták a módját, hogyan vegyék le a rontást. A zsétárból a vályúba öntött tejet elkezdték verni baltával, hogy a boszorkány ordítson fájdalmában. Innen tudták, ki rontotta meg a jószágot. Ha a gyermekre tekintett valaki igéző szemmel, akkor a jellemzően katolikus jászok szenteltvízzel végezték el az őt megóvó varázslást. Bathó Edit 38 éve kutatja a Jászság történetét. Nem véletlen, hogy szép ruhát öltött magára: a Jászsági Hagyományőrző Egylet tagjaként nem is egy, de legalább fél tucat viseletet őriz otthon. A Redemptiót követő jólét virágoztatta ki ezt a jellegzetes paraszt-polgári viseletet, melyet az I. világháborúig hordtak.

Az önmegváltás 250. évfordulóján, 1995-ben aztán – amikor ünnepeltek a jászkunok Túrkevétől Kiskunhalason, Jászberényen át Karcagig – újra sokan magukra öltötték a jász ruházatot, melyet most is megcsodálhatunk.

Csemelet, kamuka, mazolany, bulyavászon – ne szégyenkezzen, aki nem tudja, hogy mindezek olyan ruhaanyagok nevei, amelyeket a „görög”, azaz balkáni kereskedőktől szerezhettek be a nők már a török korban. Akad, amiből pluszlikot, vagyis mellényt, s volt, amiből viganót, azaz felsőszoknyát szabtak.

Azt már csak a beavatottak tudják – én is a hagyományőrző egylet két tagjától, Kalup Gyuláné Évától és Végvári Vilmosné Zsuzsától tudom meg –, hogy a három-négy alsószoknya egyikére gondos kezek rejtett zsebet varrtak, és a jó szokás szerint abba rejtették el az asszonyok a lapos pálinkás üvegüket. Ezt manapság is meghúzzák a fellépések után. Megérdemlik: egyedülálló műsorukkal, táncaikkal, dalaikkal, népi életképeikkel külföldre is eljutnak. Mesélik, szívmelengető érzés, ha a nagymama berlinerkendőjét, mondjuk, Franciaországban teríthetik a vállukra…

MAGYARÁZÓ
A Redemptiót, azaz megváltást azért kötik 1745. május 6-ához, mert Mária Terézia akkor írta alá az oklevelet, amely visszaadta a jászkunok ősi szabadságát. I. Lipót 1702-ben megfosztotta őket kiváltságaiktól, és zálogba adta a Jászkun Hármas Kerületet. Miután nagy erőfeszítések árán kifizettek 580 ezer aranyforintot, a Redemptióval visszakapták függetlenségüket.