Noha ritkán fordul elő, köszöni, megvan

Hát ez meg miféle ósdi, ásatag szó? – kérdezhetik olvasóink a cím láttán. Megértem őket, de ugyanígy Mezei Ibolya olvasónkat is, aki történetesen éppen arra szeretne választ kapni, honnan ered ámbár és ámbátor szavunk, s voltaképpen mit is jelent ez a két szó? Szófaját tekintve mind az ámbár, mind az ámbátor kötőszó, amely megengedő mellékmondatokban használatos, jelentésük pedig (itt most csak szinonimákat, azaz rokon értelmű megfelelőket sorolhatok fel) ’bár, noha, jóllehet’, egy kicsit tágabban értelmezve pedig ’holott, habár, bárha’ s még egy-kettő. Példamondatul, a megengedő mellékmondatban való előfordulást is szemléltetve, íme, egy részlet Andersen meséinek Petőfiné Szendrey Júliától származó fordításából: „Tiszteletreméltó nagy fűzfa ez, ámbár girbe görbe, és nagyon vén.” Ha vizsgált szavaink eredetére vagyunk kíváncsiak, akkor a bátor szóhoz kell fordulnunk. Ez török eredetű jövevényszavunk, amely még a honfoglalás előtt került hozzánk ’merész, hős’ jelentésben.

Megfelelői megvannak a kipcsakban, a mongolban, az oszmán-törökben és más törökségi nyelvekben is. A magyarba bahatur-féle alakban kerülhetett, s a párhuzamosan előforduló batur, baturun formák következtében a bátor szónak már a mi nyelvünkben kifejlődhetett ragtalan határozói ’bátran’ jelentése is. Ez utóbbi azután további ’nyugodtan > békésen > simán > annak ellenére, hogy’ jelentésmódosulással könnyen válhatott megengedő mondatok kötőszavává.

A bátor szónak a ma is ismert ’merész, vakmerő’ jelentésén kívül még száz-kétszáz évvel ezelőtt is élt határozószói, illetve kötőszói ’noha, jóllehet’ jelentése is. Szemléltetésül, íme, egy mondat a Pesti Hírlap 1908. augusztus 2-i számából: „Magas, szikár alak, s nádszál a dereka, bátor [értsd: bár, noha] 86 esztendő viharzott el fölötte.” Csakhogy azóta felerősödött az a már a 17–18. században is észlelhető tendencia, hogy bizonyos szavak megrövidülnek (pl. talán > tán, látom > lám), s a megrövidült alakok idővel önálló szerepet kapnak. Esetünkben is ez történt.

A 16. század végétől a bátor alaknak is kifejlődött egy rövidebb, bár alakja is, ez azonban már felbukkanásakor is csak kötőszói szerepben volt használatos. Az eredetibb bátor forma határozószóként végleg alulmaradt a rövidült bár alakkal szemben, s egy kitűnő szóalkotásmódunk, a szóhasadás révén létrejött az ámbár-bár elkülönülés.

Az ámbár tehát, noha ritkán fordul elő, köszöni, megvan; az ámbátornak azonban, bár egyedüli kivételként még él, alighanem végleg búcsút mondhatunk. Ámbátor ki tudja?