Tulok a falon - nem árulják el a lelőhelyet

A tíz képből álló kompozíció egy vadászatot örökít meg: többek közt két, íjjal felszerelt emberi alakot, két őstulkot meg egy kecskét. Az ábrázolások mintegy hat méter hosszan húzódnak a barlang falán.

A festményekre az archeológusok véletlenül bukkantak: egy másik ásatáson dolgoztak, de időnként szétnéztek a környéken, s az egyik alkalommal fedezték fel. Jórészt a szerencsén múlott, hogy a képek megmaradtak az utókornak: a festményekre vékony agyagréteg szivárgott, melyre rárakódott a por, s e kettő együttesen elzárta a festékanyagokat a külvilágtól. Bár a képek ennek ellenére sem pompáznak egykori színeikben, jelentőségük ettől nem kisebb. Egyrészt azért, mert az ábrázolásokról készített fényképeket már úgy fel lehet javítani, hogy az eredeti színvilágot adják vissza; másrészt pedig azért, mert a barlangrajzok nemcsak esztétikai értékek, hanem természettudományos információk hordozói is. Többek közt – az ásatások leleteit kiegészítve – e képek fedik fel előttünk, mikor, hol, milyen fegyverekkel miféle vadakra vadásztak őseink – s annak a megállapításában is segítenek, hogy melyik állat háziasításával mikor próbálkozhattak. A vilafrancai barlang képei például arról mesélnek, hogy a kecskét és az őstulkot az Ibériai-félszigeten hétezer évvel ezelőtt még nem háziasították – különben nem rontanának rájuk íjaikkal a vadászok…

Az archeológusok szerint a festmények egyes részletei egyedülállók a Földközi-tenger medencéjében. A helyszínre még tavaly novemberben bukkantak, ám – a vandáloktól tartva – további információkat nem adnak ki sem a barlang pontos helyéről, sem a festményekről.