Fürdőben szőtt szerelmi hálók és szépasszonyok alibije - Regényes történet

Egészen az ókorig nyúlik vissza a fürdőzés hagyománya a Kárpát-medencében. A rómaiak építették az első közfürdőket, melyekbe nemcsak gyógyulni és megpihenni jártak, de begyűjtötték az aktuális híreket és pletykákat is. Honfoglaló őseink is szívesen telepedtek le meleg vizű források mellett, elsősorban a lovaikat ápolták a gyógyító vizekkel. Az első magyar közfürdőt III. Béla király első felesége állíttatta Esztergom hévizes tavánál.

A török hódoltság idején a szultán serege több fürdőt épített országszerte, így Budán, Pécsen, Szegeden, Esztergomban, Szolnokon és Egerben. A törökül hamamnak nevezett fürdőt délelőtt a férfiak, délután a nők látogatták. Az asszonyok számára a fürdőzés jó alkalmat teremtett arra is, hogy fiaik számára kiszemeljék a feleségjelölteket, majd nekilássanak szerelmi hálójuk szövögetéséhez. Közben persze az egészségükkel is törődhettek, hiszen masszőrök már ekkoriban is dolgoztak a fürdőkben. Feltéve, hogy nem éppen a szeretőjükhöz igyekeztek inkább: korabeli utazók ugyanis arról mesélnek, hogy némely hölgyek számára csak alibi a fürdő – helyette inkább valahol a vágy parazsát lobbantják lángra…

Két évszázad kihagyással, a XVIII–XIX. században mutatkozott újra érdeklődés a fürdőkultúra iránt. Megépültek az első fürdőházak Balfon és Hévízen, s hamarosan a társasági élet központjaivá váltak a fürdőhelyek. Ahogy az orvoslás fejlődött, úgy kínált egyre több betegségre is gyógyírt egyegy fürdőkúra. Többféle terápiát írtak fel a doktorok, a helyes táplálkozási gyógymódtól kezdve a gyógyvízen át a fürdő- és levegőkúráig. Abban az időben a tehetősebb vendégek a családjaikkal együtt heteket töltöttek el a fürdőhelyeken. A férfiak és a nők – kevés kivételtől eltekintve – még ekkor is külön fürödtek.

Balatonfüredet inkább a földbirtokosok és az arisztokrata famíliák, míg Siófokot az újonnan meggazdagodott pesti polgárság és a középosztály kedvelte. A tihanyi apát a XVIII. század közepén emeltetett fürdőt a „füredi savanyúvizek” forrása fölé. A fürdőkúra az arisztokrácia kedvelt időtöltése lett, a nők itt mutatták meg legújabb párizsi divat szerinti ruhatárukat, s lázasan keresték a jó partit a gyerekeiknek. Szórakoztak, mulatoztak, szerelmek szövődtek, vagyonok vesztek el kártyán – némi gyógykezelés mellett. Siófokon 1871-ben nyitották meg az első Magyar Tenger Fürdőházat 80 kabinnal és 100 személyes társalgóval. A fürdőházakat ősszel síneken gördítették a partra, nehogy a jég tönkretegye.

A kiegyezés utáni ötven év a fürdőélet aranykorát jelentette az Osztrák–Magyar Monarchiában. Ekkor épült Parádfürdő, Harkány, Herkulesfürdő, Pöstyén, Félixfürdő, Palics, Bártfafürdő, Csíz is (de vasúton távolabbi helyekre, akár Németországba is eljutottak a fürdőzni vágyók). Sorra épültek a szállodák és a panziók, olcsóbb és méregdrága vendéglők nyíltak. A fürdőházakat gondosan ápolt parkok vették körül, ahol a zenepavilonokban katonazenekarok játszották a kor melódiáit. Színház, kaszinó, bazársor szórakoztatta a vendégeket. Megjelentek az első reklámok: a fürdőknek is kellett a hírverés, fel kellett hívni magukra az úri közönség figyelmét. Marienbad, Abbázia, Karlsbad éppúgy hirdette magát a lapokban, mint a kevésbé ismert Jegenyefürdő. Mivel a soknemzetiségű birodalom távoli vidékeiről is jöttek az utazók, minden vallás templomot kapott a leglátogatottabb helyeken.

A fürdők többsége túlélte a XX. század sorsfordító eseményeit, ma is ugyanúgy várják a víz szerelmeseit, mint hajdanán – persze a mai kor fürdőzőjének igényeihez igazodva. Hiába, a fürdőzés sosem megy ki a divatból…