
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Július 4-én az Országgyűlés elfogadta a devizahitelesek megsegítését célzó első törvényt, amely a devizahitel-szerződések tisztességtelen feltételeinek kiküszöbölésével fenntartja a megkötött szerződéseket. Semmisnek mondja ki az árfolyamrést (az eltérő vételi és eladási árfolyamok alkalmazását), helyette a folyósított és a törlesztett összeget vagy a devizában megállapított bármilyen költséget, díjat, jutalékot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalos devizaárfolyamán kell meghatározni.
Áder János államfő július 14-én aláírta a törvényt. Ez a napokban megjelenik a Magyar Közlönyben, majd az azt követő 8. napon lép hatályba.
Ezután haladéktalanul és soron kívül felfüggesztik a végrehajtásokat azokban az ügyekben, amelyekre kiterjed a törvény. Az intézkedések felfüggesztése vonatkozik a devizaalapú hitelszerződések, a forintalapú fogyasztásihitel-szerződések, valamint a lízingszerződések alapján indult végrehajtási eljárásokra; ezek az összes végrehajtási eljárás 30–40 százalékát jelentik – tájékoztatott Schmidt Zoltán, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnökségi titkára. A végrehajtás mindaddig szünetel, ameddig újabb törvényi rendelkezés nem születik a hitelesek ügyében.
A letiltásokra (például a munkabérből) tett intézkedéseket szintén felfüggesztik, viszont az adósok továbbra sem adhatják el vagyontárgyaikat.
A bankok se pihenhetnek! A törvény hatályba lépését követően 30 napjuk van arra, hogy pert indítsanak az ügyben az állammal szemben – több pénzintézet fontolgatja is. Ezenkívül 90 napon belül kell átszámolniuk a folyósítás és a törlesztés összegét visszamenőleg. Az átszámítás alapján a fogyasztóval külön törvényben meghatározott módon kell elszámolniuk a pénzintézeteknek.
Vagyis vissza kell fizetniük azt az összeget, amelyet a törvény szerint jogtalanul kértek az ügyfelektől. A jogszabály egyes rendelkezései a forinthitelesekre is vonatkoznak, a végtörlesztett hitelszerződésekre azonban nem, és azokra sem, akik kölcsönszerződését az eszközkezelő rendezte.
Július 15-én törvénykezési szünet kezdődött az ország bíróságain. De a soron kívüli ügyekben – amilyenek a bankok devizahiteles perei – folyamatos lesz a munka. Egyes becslések szerint akár 400 ezer pert is indíthatnak a pénzintézetek az állammal szemben.
Folytatás ősszel várható, amikor a parlament újra munkába áll.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu