Bizalom - a zavarosban halászókat igyekszünk távol tartani

Mindenhová persze nem tudunk elmenni, hogy „ellenőrizzük”, milyen körülmények között is él valójában a levélíró és családja. De nem is ez a célunk, hanem az, hogy segítsünk – és segítsenek olvasóink –, ahol lehet.

Egyszer-egyszer azonban olyan visszajelzést kapunk, hogy bizony akadnak, akik visszaélnek az érző szívű, jó szándékú emberek bizalmával. A minap egy idős asszonnyal beszélgettem, aki rendszeresen küld csomagokat a nélkülözőknek.

Járt már úgy – mondta –, hogy a ruhát, amit feladott a postán, később pénzért árulta a faluban a család, máskor meg, amikor maga vitte el valakinek az élelmiszercsomagot, az illető közölte: ők ilyen sajtot nem esznek.

Más arról mesélt, hogy a „rászoruló” família hölgy tagja olyan kocsival jött el az élelemért és a tisztítószerekért a városközpontba – és e mellé úgy kiöltözött –, hogy ő csak ámult-bámult. S hallottunk arról is, hogy a munkanélküliségét oly sötét színekkel festő panaszos nem állja meg a helyét sehol sem.

Ilyenkor hívni szoktuk az önkormányzat illetékeseit, szomszédokkal, rokonokkal, ismerősökkel beszélgetünk – s olykor nagyon hasznos, máskor ellentmondásos információkat kapunk.

Ha a segítséget kérőhöz elmegyünk, az esetek zömében kiderül, nem állított valótlant. Sőt nemegyszer még rosszabb is a helyzet, mint ahogy a levélből kitűnik. Arról, hogy milyen kétségbeejtő viszonyok közt vergődnek sokan – családok és magányosok –, gyakran írunk, s tán még többet kell írnunk.

De épp azért, hogy rajtuk segíthessünk, szóvá kell tennünk azt is, ha valaki hamis képet mutat magáról, igyekezve kihasználni mások jóhiszeműségét. Mert egy-két esetben sajnos – nincs mit szépíteni rajta – tényleg ez történt. S bármennyire kevés is ez a Segítsünk egymáson rovatunkban megjelenő összes levélhez viszonyítva, arra mégis elég lehet, hogy megingassa a segítőkész olvasó bizalmát. Kérjük tehát a zavarosban halászgatókat, kerüljenek bennünket!

S mi mindent megteszünk, hogy rovatunktól még inkább távol tartsuk őket.