Eretnek gondolatok atyja

Sok éven keresztül általános volt az érzés, hogy aki nincs az (i)wiw-en, az nem is létezik.

Az elsőre talányosan hangzó elnevezés az angol Who is who kifejezés rövidítése, ami magyarul annyit tesz: Ki kicsoda? Később, a terjeszkedés jegyében biggyesztették elé az „international”, azaz nemzetközi jelzőt – ezek az évek úgy 2005 táján már az igazi tömegvonzás jegyében teltek.

A 2002 májusában útjára indított weboldal azonban egy pár ezer fős baráti közegbe robbant be. Korábban, a gimnáziumban megismert szociometriai méricskélés mintájára, a budapesti Ráckertben született meg a terv: csajozzunk online (is)! Mi több, a hitelesség kedvéért az elért sikereket mutassuk is be az interneten egy kapcsolati háló szövevényében.

Az elgondolás addig szinte előzmény nélkülinek számított a világban, példának okáért az amerikai Mark Zuckerberg Facebookját két évvel előzte meg a wiw.

Az ötletet hamar tett követte, néhány átbulizott éjszaka után elkészült a webes felület. Tíz közeli barát e-mailben kapott meghívót, s hamar kiderült, rajtuk keresztül sokfelé „szabad a pálya”. Egy nyár alatt az egész Ráckert megismerte egymást. A történet filmbe illő – vagy inkább filmből ismerős?

– A meghívó sokáig elit klub jelleget kölcsönzött a wiw-nek, a kint rekedtekben a „be akarok jutni” érzését keltette. Pedig az invitálásnak pusztán technikai jelentősége volt, ezzel lehetett visszaszorítani a felhasználók számának meredek növekedését, mivel elegendő pénz híján fejlesztőtársaimmal együtt nem tudtuk a szervert kellő mértékben bővíteni.

A baráti kapcsolatok révén a hálózat hamar szétterült, nem lehetett lassítani a folyamatot. Az addigi anonim jelenléthez képest a saját név használata újfajta minőséget adott az internetes szereplésnek – mesél a kezdetekről Várady Zsolt Balaton-felvidéki házának teraszán. A kis épület szerény, komfortbeli hiányosságát viszont busásan kárpótolja az okos kutyák társasága, a kert és a Tihanyi-félsziget látványa. A szabadúszó életmódot mindössze egy – internetezésre alkalmas – tetőre szerelt parabolaantenna biztosítja, a napelemről töltekező akkumulátor és az IT világában kevésbé járatosak számára beazonosíthatatlan számítógép- alkatrészek társaságában.

A világhálós kaland szolgált pár érdekes tanulsággal. Egy ízben például az alapítók közzétették a wiwen számlaszámukat, egymillió forint hiányzott ugyanis az új, nagyobb szerver megvásárlásához, amivel tovább működhetett a közösségi oldal. Össze is jött 120 ezer forint, ami jelentős összegnek számított akkoriban.

Ám a kb. húszezres társaságból mindössze egy ember írta meg az üzemeltetőknek: a felhasználók száma alapján a ráeső rész 50 forint, és át is utalta a pontos összeget – ő volt a közösség legdemokratikusabban gondolkodó tagja! Sokáig csak kulturális hirdetéseket jelentettek meg, Várady ugyanis azt vallotta, szívesebben készít olyan webes alkalmazást, amely sok embernek szerez örömet, minthogy egy hirdetés foglalja a helyet, aminél csak az számít, hányan kattintanak rá, és az mennyi pénzt hoz a konyhára.

– A többiek inkább a pénzt és üzletet látták a wiw-ben, én valahogy elszálltabban álltam az ügyhöz. Másfél év után eladtam a tulajdonrészem jelentős részét, a 35 százalékból 5 maradt. Ekkor körülbelül 30 ezer tagot számlált a közösségi oldal. Az origo 2006-ban tett visszautasíthatatlan ajánlatot az addigra már nemzetközivé vált iwiwre.

Az adásvétel után két nappal Várady Berlinbe utazott.

– Miért nem itt élek? Ez volt az első kérdés, ami fölmerült bennem oda érkezésemkor. Egészen addig nem éltem még hosszabban külföldön, az iwiw eladása után viszont lett elég pénzem hozzá. Az igazat megvallva kicsit kiégtem, elegem lett az internet világából – összegzi röviden a váltás okait.

A német kaland – a vele járó szerelemmel és egy hardveres vállalkozás beindításával – öt évig tartott. De ez az idő épp elégnek bizonyult ahhoz, hogy a közösség eszméje újból megkísértse, némileg új formában.

– Németországban megtapasztaltam, a szabályok mentén milyen egyszerűen működik minden. Itthon meg azt láttam, hogy siralmas állapotban van a magyar társadalom – ecseteli a visszatérést követő lelkiállapotot.

Akit pedig a közjó eszméje egyszer megérint, nem szabadul!

A wiw-es tapasztalatokból kiindulva arra a következtetésre jutott, hogy nemcsak a magánjellegű kapcsolatokban, hanem a társadalom egészét tekintve is vannak közös metszetek: többé-kevésbé mindenki érintett az egészségügy vagy az adófizetés rendszerében. Idehaza új közösségformáló ügy körvonalazódik: számos társával együtt azon gondolkodnak, hogyan lehetne szélesebb tömegeket elérni azzal a – mifelénk még mindig eretneknek ható – gondolattal, hogy fizessünk több adót!

Egyrészt: ha többen dobjuk össze az ország működtetéséhez szükséges pénzt, akkor egy-egy főre kevesebb teher jut. Másrészt: ha saját bőrünkön érezzük a valódi adóterheket, akkor nagyobb vehemenciával küzdünk az ellen, hogy a közösbe befizetett pénzünket elkótyavetyéljék.

– Ha úgy döntök, nem adózok, akkor azt a járulékot valaki másnak kell megfizetnie helyettem. Készítettem egy webes alkalmazást a közlegelők tragédiájának gondolatára.

Garrett James Hardin amerikai társadalomtudós elmélete szerint a legelőn 10 tehén jól legel, mindegyik ad naponta 10 liter tejet. Az egyik gazda azonban egyszer csak gondol egyet, és kicsap még egy tehenet a legelőre – így a többieknek kevesebb fű jut, és kevesebb tejet adnak. Mások is vérszemet kapnak, ám amikor már nyolc gazda tart két tehenet, a kéttehenes gazdáknak is csak négy liter tej jut, tehát a közérdek semmibe vételével előbb-utóbb mindenki rosszul jár.

Az adófizetés melletti érvekből kifogyhatatlan a webfejlesztő. Egyik internetes kalkulátora segítségével kiszámolhatjuk, mennyi áfabevételtől fosztjuk meg az országot, ha állampolgárként rendszeresen úgy vásárolunk, hogy nem kapunk cserébe számlát. Ha ez az összeg havonta átlagosan „csak” 30 ezer forint, akkor egy évben 350 milliárd forintot lopunk el egymástól.

Az, hogy mi lesz ennek az elképzelésnek a folytatása, egyelőre talány. De egy biztos: ha adófizetésről van szó, Várady Zsoltnak a kiskapuk országában nem lesz könnyű rávenni az „adóoptimalizálók” többségét, hogy lájkolják kezdeményezését…