Drámai mértékben nő az elszegényedés Magyarországon, derül ki az Eurostat legfrissebb adataiból. Az arányok évről évre romlanak, ez pedig egyértelműen arra utal, eltűnőben van a középosztály.
Kép: bódvalenke festmény freskó szegénység kitörési kísérlet nyomor művészet káposzta savanyúság eltétel forrázás 2011 11 02 Fotó: Kállai Márton
Honfitársaink harmadát fenyegeti a szegénység és a társadalmi kirekesztettség kockázata. A 3,3 millió szegény száma tavalyhoz képest százezerrel növekedett. Így egyre jobban leszakadunk a minket már jócskán megelőző szlovákoktól, lengyelektől, csehektől – náluk ugyanis javulás érzékelhető, kevésbé terjed a szegénység.
Hihetnénk, hogy a foglalkoztatottság növekedésével az életszínvonal is emelkedő tendenciát mutat, de sajnos a kutatás nem ezt támasztja alá. A teljes munkaidőben dolgozók 5,4, a részmunkaidőben tevékenykedők 16,5 százaléka az elszegényedés keskeny határán egyensúlyozik.
Lettországban és Litvániában hozzánk hasonlóan rossz a helyzet – igaz, náluk kicsit kedvezőtlenebb –, Románia és Bulgária pedig sokkal rosszabbul áll. Előbbiben 41,7 százalék, utóbbiban 49,3 százalék az elszegényedés kockázatával küszködők száma.