Üdvözlet Patakországból

Ha másban nem is, a konok kitartásban és a hagyományok iránti hűségben biztosan hasonlítanak egymásra a csángók és a jászok.

A történészek azt is tudják, hogy a moldvai Jászvásárt a jászok telepítették be, akik hosszabban időztek azon a vidéken, míg el nem indultak a Magyar Királyság felé. A Jászberényben 24 éve gyökeret vert, csaknem egyhetes fesztiválnak, e színpompás folklórforgatagnak mégsem itt kereshetjük az eredetét. A Jászsági Népi Együttes táncosai 1990-től rendszeresen jártak ki gyűjtőutakra Moldvába és Gyimesbe, így fonták szorosra a szálakat.

– Mintha ezer éve ismernének, olyan szíveslátással fogadtak minket. A csángók archaikus körtáncai is megragadtak, egészen mások, mint a polgárosodott páros táncok. Úgy éreztük, ezt a kisebbségbe szakadt kultúrát éltetnünk kell erőnk szerint – magyarázza a jászberényi együttes művészeti asszisztense, Kocsán László.

Olyan lelkiismeretesen ápolja e kapcsolatokat azóta is, hogy néhány hete díszpolgári címet vehetett át Gyimesfelsőlokon.

A Csángó Fesztivál megálmodója Papp Imre, a Jászsági Népi Együttes alapítója, aki máig fáradhatatlan: idén is ő vezette a Magyar–magyar Konferenciát. Ide olyan előadókat invitáltak, akik sokat tettek a határon túl kisebbségbe szorult kultúra őrzéséért.

Ott volt például Lőrinc Celestin, az a mozgássérült fiatalember, aki 2009-ben gondolt egy nagyot: Csíkfaluban a saját pénzéből létrehozta a Csángó Rádiót. Celestin kilencedik osztályos korában olyan szerencsétlenül esett le a cseresznyefáról, hogy tolószékbe kényszerült, abban ül ma is. De nem vesztette el a világgal a kapcsolatot, sőt!

– A hálószobámban működik a rádió stúdiója, ott is pihenek. A nap 24 órájában adunk műsort, ebből 15 órát tesz ki a csángó népzene, a többit meg kipótoljuk az önkéntesekkel. A fiatalok nálunk is ismerik az internetet, és odaültetik az időseket a gép mellé – meséli a konferencia szünetében.

Az adást a világhálón (www. csangoradio.ro) hallgatják a szomszédos moldvai falvakban élők éppúgy, mint a távoli országokba szétszóródott csángók, akik vágynak a családjuk után. A hallgatók fele magyarországi.

Celestin, a főszerkesztő vágya, hogy egyszer saját frekvenciájuk legyen és korszerű stúdiójuk Bákó városában. Így fogalmaz: „Szeretnénk a hangunkat hallatni azokkal a csángókkal is, akik rádiókészülékeikből csak román szót hallanak.”

Csakhogy ez egyelőre álom, mivel adományokból éltetik a rádiót, és pályázatot is csak egyszer sikerült elnyerniük. Ha szorít a cipő, a villanyra és az internet díjára a családjuk kaparja össze a pénzt.