Azbesztlavina

– Időhúzás az egész, de nekünk már nincs sok időnk várni – mondja csüggedten Válóczi József a bíróság folyosóján. Néhány perce értesült arról, hogy hiába utazott fel a fővárosba, ma nem tartják meg a tárgyalásukat a Budai Központi Kerületi Bíróságon. Ez is csak onnan derült ki, hogy a kifüggesztett tárgyalási jegyzéken hiába kereste, nem szerepelt a kártérítési ügyük...

A 38 éves zagyvaszántói férfi három tizenéves gyermek édesapja. Tavaly mezoteliómát, azaz mellhártyadaganatot diagnosztizáltak nála. Ez az a kór, amelyet a szervezetbe jutó azbeszt okoz.

– Édesanyám jó tíz évet dolgozott a selypi cementgyárban, azbesztes eternitcsöveket gyártottak. Annak idején, amikor megbetegedett, én vittem fel Mátraházára. A doktor akkor azt mondta, egy évet tud neki garantálni. Úgy is volt, 52 évesen meghalt ugyanebben a betegségben, amit nálam is kimutattak – magyarázza József. Nem laktak messze a településük közepén álló gyártól. Ráadásul a házuk födémjét szórt azbeszttel szigetelték, a futballpályán pedig, ahová sokat kijártak, azbeszttel átitatott függönnyel védték a büfét.

– A kártérítési összeget, amiért perelünk, arra költeném, hogy elköltözhessünk erről a környékről. Legalább a gyerekeimet szeretném megóvni – mondja, és a mellette álló felesége egyetért vele.

– Hét kártérítési per indult, de úgy tűnik, nem vesznek komolyan minket – véli a felperesek ügyvédje, dr. Igyártó Gyöngyi. Mivel a környezetszennyező eternitgyárat működtető Etercem Kft.-t jogutód nélkül felszámolták, a gyárterület mai tulajdonosát, a Selyp Invest Kft.-t pedig lehetetlen utolérni, ezért közvetlenül az államot perelik.

A beteg károsultak 50 millió forint kártérítést szeretnének kapni elveszett egészségük fejében. Akad a pert indítók közt más is, aki elveszítette az édesanyját. A selypi gyár dolgozóit annak idején nem tájékoztatták a veszélyről. Holott úgy tudni, itt a legnagyobb kockázatot hordozó kék azbesztet is használták. Az azbeszt szúrós, apró rostjairól már az 1930-as évektől tudni lehetett, hogy veszélyesek. Belégzés után a szervezetben rekednek, évtizedekig irritálják a környező szöveteket, majd gyógyíthatatlan betegséget okoznak, főleg mellhártyadaganatot, illetve tüdőrákot.

A Heves megyei károsultak keresetét nyár elején adták be, soron kívüliséget kérve, így kaptak szeptemberre időpontot. A Budán található Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot jelölték alperesnek, ezért a Budai Központi Kerületi Bírósághoz folyamodtak. Most viszont kiderült: a bíróság meglátása szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az illetékes, annak a székhelye azonban Pesten van. Így az ügyet Budán nem tárgyalják, erről azonban az ügyvéd előzőleg nem kapott levelet. Maguk a daganatos betegek sem, akik hiába vártak hónapokat. Most kezdhetik elölről.

XXX

Az egyik súlyos állapotú beteg rosszul lett a bíróságon, amikor szembesült e hírrel. Vele később Zagyvaszántón találkozunk.

– Semmibe sem veszik az embert. Mit tehetnénk, hogy odafigyeljenek ránk? Németországban dolgoztam, amikor jelentkeztek a betegségem tünetei. Azért kellett feladnom a munkámat, mert engem is utolért a mezotelióma. Jó szakmám van, központifűtés-szerelő vagyok, mindig igyekvő voltam. Most viszont az egész családunk megélhetése veszélybe került – osztja meg gondját a 38 éves György Zsolt, aki két gyermeket nevel. A sápadt fiatalember hihetetlen erővel tartja magát: bizakodik, intézi az ügyeket.

Mutatja nekünk, hol lakott gyerekként. Ott élt 14 éven át, abban a zöld házban, éppen szemben a gyárral. Az udvaron játszottak mindig, miközben hordta a port a szél. Ha reggel kiterítették a ruhát, délutánra megállt rajta a por...

XXX

Szűcs Nándor családját mára legyűrte a gyász. A korábban szerződéses katonaként is dolgozó férfi három hete hunyt el, otthon, a hozzátartozói körében. Negyvenkét éves volt, egy fiú és egy kislány maradt utána árván, most nyolcadik osztályosok.

– Az utolsó pillanatig reménykedett Nándi, hogy meggyógyul. Ő volt az, aki másokban is tartotta a lelket. Azokban a sorstársaiban, akik most 30–40 évesen küzdenek a kórral. Most ez a korosztály van soron. S egyre többen kiállnak az igazukért. Nándi elvesztette a csatát, de a háborút elindította – bizonygatja az édesanyja, Szűcsné Petró Ágnes. Orvosi papírokat mutat, s azt mondja: az Országos Onkológiai Intézetben is egyértelműnek tartották, hogy Nándor betegségét az azbeszt okozta. Főleg, miután megtudták, hogy Lőrinciben lakott. Ezért a család arra készül, hogy ők is perrel keresik az igazukat, mégpedig azért, hogy a kártérítési összegből az áldozat gyermekeiről gondoskodhassanak.

Állunk a sír mellett, amelyet még beborítanak a hervadásnak indult virágok, koszorúk. A mécsesekben mindennap újragyújtják a lángot.

Ahogy elhagyjuk a temetőt, látjuk, hogy újabb gyászolók gyülekeznek. Utóbb megtudjuk: aznap ismét olyan valakit temettek, akinek halálát az azbeszt számlájára írják. A környék településein már több tucat áldozatról beszélnek, a betegségek halmozódását a háziorvosok jelentették.

XXX

A Lőrincihez tartozó Selyp cementgyárának alkalmazottai annak idején bizonyára örültek, hogy ingyen hordhatják haza az azbeszttörmeléket, amit leesztergáltak a csövekről. Beszórták vele az udvart, ne ragadjanak bele a sárba. Ezzel szigetelték a padlást, azbeszteszsákokba pakolták az állataik takarmányát. Tűzálló lapokkal bélelték ki a sütőt. Azt hitték, ügyesen hasznosítják ezt a hőnek, vegyszernek ellenálló, „örök életű” anyagot, amelyet csak tíz éve tiltottak be. Ott volt a kiirthatatlan, betegséget hozó ásvány pora mindenütt a környékben, s ott van ma is.

Az aggodalom egyre erősebb: az elmúlt hétvégén tiltakozást szerveztek Lőrinciben, és újabb 500 aláírás gyűlt össze. Az idősebbek szerint már korábban is lehettek megbetegedések, csak azokat nem verték nagydobra.

– Annyit tudtunk, hogy ez is beteg, amaz is súlyos állapotú, vagy talán meghalt. Senki se kötötte az orrunkra, mi volt a bajuk. Maszkot nem kaptunk. Akinek ráérő ideje volt a műszakban, annak az volt a dolga, hogy kifordítsa, kirázza az azbeszteszsákokat. Később volt valami porelszívó, de az hol működött, hol nem – emlékszik vissza a 85 éves Fekete Mihályné, aki a hetvenes években az eternitcsöveket is előállító gyár dolgozója volt.

A hajdani munkások közül ma is bejáratosak néhányan az őrzés és kerítés nélkül éktelenkedő, veszélyes hulladékokkal teli, poros gyárterületre. Fúrják, verik szét a betont a benne található, pénzzé tehető vas reményében. A három férfi, akikkel mi találkoztunk a romos telepen, persze tagadta, hogy guberálna. Holott egyiküknek Hatvanból rendőrségi idézése érkezett a napokban „dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt”. Ezt onnan tudom, hogy a haragosa nekem mutatta meg az idézést, amelyet a lakcím nélküli címzett nem vett át. A gyár melletti, régi szolgálati lakásokban ma nincstelenek húzzák meg magukat.

– Ne féljenek, jöjjenek csak! Mutatok én mindent. Itt állt a gyönyörű irodaház, itt meg a klub. A megmaradt téglákat a múltkoriban darabonként öt forintért pucoltatták meg a górék, aztán meg eladták. Régen ezekkel a kerek kövekkel törték az azbesztet – mutatja Soós László, aki szintén itt dolgozott 1977–85 között.

Mennyire törődött az egészségükkel a gyár vezetése? – kérdem. Semennyire. Eleinte semmi védőfelszerelést nem kaptak: késsel felhasították a csomagolást, majd simán lapátolták a szálló azbesztet. Később osztogattak nekik porálarcot, de az se sokat ért.

A kihalt telepen ma jövő-menő, keresgélő férfiakkal szóba elegyedünk. Mind elismerik, hogy fulladnak néha, de legyintenek rá. Van olyan pumpájuk, amit felírt nekik az orvos, azt használják, de nem gondolnak bele, mi okozhatja a panaszt...

XXX

Szakértői vélemény alapján igazolt, hogy a cementgyár területén keveredik az azbeszttartalmú veszélyes hulladék az építési törmelékkel, s azt illetéktelenek, guberálók hordják el – ez áll a lőrinci önkormányzat előterjesztésében, amelyet a szeptember 4-i rendkívüli ülésre készítettek. Az önkormányzat környezetkárosítás miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen. A magánterület jelenlegi gazdája, a fiktív cégnek bizonyult Selyp Invest Kft. vélhetően külföldön tartózkodó ügyvezetője ellen nemzetközi körözést kérnek kiadni, és felelősségre vonását kérik. A cég bontási engedélye idén júniusban lejárt, de nem tettek eleget a kötelezettségüknek. A gyárat, amelyet sokáig nem sikerült privatizálni, 2009-ben kezdték bontani, de félbehagyták. A zöldhatóság is tehetetlen volt velük szemben.

– Az volna a megnyugtató, ha mihamarabb rekultiválnák a 2004. december 31-én bezárt eternitgyár területét. Az önkormányzatunk 1500 aláírást gyűjtött annak érdekében, hogy az azbeszttel fertőzött területet tisztítsák meg, a törmeléket szállítsák el. A kiporzástól ugyanis ártatlan emberek betegszenek meg. Fel kéne mérni a környékbeli házakat, s ha szükséges, azok azbesztmentesítését is el kell végezni – tudjuk meg Víg Zoltántól, Lőrinci polgármesterétől. Mint mondja, itt mindenki találkozott az alattomos anyaggal: ő maga is darabolt flexgéppel olyan hullámpalát, amely azbesztet tartalmazott.

XXX

– Hogyne lennék ideges! Sorra halnak meg, akikkel együtt voltunk Mátraházán. Hetente olvasom a gyászjelentéseket – mondta Paziczkiné Lászlóné Katalin, akivel még a budai bíróság folyosóján beszélgettem. Az ő tárgyalása is elmaradt, majd várhatóan hónapok múlva tűzik ki. A most Petőfibányán élő Katalin először arra panaszkodott, hogy fullad, s fájt a háta meg a mellkasa, de nem tudta, mitől.

– Egy pénteki napon elmentem a tüdőszűrésre, de már haza se engedtek. Kiderült, annyi víz gyűlt össze a tüdőmben, hogy napok alatt az életembe került volna. Mezoteliómám van. Az orvos rögtön sejtette, hogy ez lesz, amikor megmondtam, honnan jöttem. Nem dohányzom, nincs káros szenvedélyem. Talán az volt a hibám, hogy Zagyvaszántón laktam, és túl sok levegőt vettem? – kérdezte keserűen az 56 éves asszony. Bevallotta, ő már az unokájáért aggódik. A fiáék néhány száz méterre laknak a gyár romjától, nemrég vették a szép nagy házat. Amikor felszedték az udvart borító gumiszőnyeget, alatta is azbesztet találtak.

Hiába is dugnák homokba a fejüket a hatóságok, és azok, akik tehetnének valamit. Itt még nagyon sok beteg lesz – állítják a pert elindítók. Egyikük így fogalmazott:

– Velünk kukoricázhatnak, húzhatják az időt. Vagy kibírjuk, vagy nem. Csakhogy az utódaink ugyanitt fognak ülni, és kártérítésért fognak perelni. Elindult a lavina...