Ha túrára indulnék az Amazonas őserdejébe, és társat kellene választani magamnak, valószínűleg Berki Krisztián mellett döntenék. Erős, szép szál kísérőm volna, derűs, kiegyensúlyozott, aki nem ijed meg a saját árnyékától. Az olimpiai bajnok tornász a hét végi országos bajnokságon a gyakorlata közben leesett a lóról, s csak a harmadik helyen végzett. Istenem, ez bárki emberfiával elfordulhat, a sport éppen ettől szép, hogy benne van a bizonytalanság nagyszerűsége is.
A mostani győztes Kállai Zoltán pedig élete végéig emlegetheti, hogy legyőzte Berkit… A dolog itt véget is érhetne – de nem így történt, mert a rontás után olimpiai győztesünk leült egy székre és sírni kezdett.
A hírre az én torkom is összeszorult: milyen tragédiaként éli meg ez a sikerember a kudarcot! Ráadásul nem is magát sajnálta, hanem azokat, akiknek csalódást okozott. Krisztián, ha ez jelent valamit: sokan vagyunk, akiknek szimpatikus kiváló modorod, valódi szerénységed, sportemberi magatartásod. Örülj a januárban született kislányodnak, és pattanj fel a lóra!
Fogunk neked tapsolni még éppen eleget. A brazíliai őserdőbe meg majd keresek másik kísérőt...
