Sportnapló: Hát akkor ezt lerendeztük...

Kényelmesen ülünk a tévéfotelunkban és nézzük az olasz, spanyol, angol, német focicsapatokat, ahogyan csépelik egymást azokért a fránya kupákért. Mi, magyarok ebből a vircsaftból előkelően kiszálltunk. Kiesett a Diósgyőr 1-8-as szaldóval az orosz Krasznodar ellenében, a Ferencvárost a Rijeka búcsúztatta 3-1-es összesítéssel, ugyanilyen a mérlege a Győri ETO-nak a svéd Göteborggal szemben (a kisalföldiek a hármast itthon kapták, a becsületgólt viszont idegenben szerezték).

A Debrecen csapata volt az utolsó, melynek az Európa Ligában esélye lett volna vadonatúj stadionjában legyőzni a svájci Young Boys együttesét. Bár kikaptak tőlük 3-1-re Bernben, de megúszhatták volna akár döntetlennel is, ha két szögletnél nem futkároznak fejetlenül összevissza a debreceni védők, hiszen akkor az idegenben szerzett Sidibe-találat továbbjutással kecsegtet. A Young Boys kellemes ellenfélnek bizonyult, illett volna legalább itthon legyőzni. Különös, hogy a debreceniek a jóval erősebb fehérorosz BATE Boriszov ellenében még közelebb álltak a továbbjutáshoz, ami egyenesen Bajnokok Ligája főtáblát ért volna, pénzben meg csaknem egymilliárd forintot.

Ezzel szemben a 94. percben – többek figyelmetlenségéből, de leginkább a montenegrói kapus, Vukasin Polekszics főszereplésével – kaptak egy leventególt és kipottyantak a BL további küzdelmeiből. Így jött „kárpótlásul” az El, ott pedig a Young Boys.

Olykor azért apróbb hullámverések a pályán kívül is támadnak, melyek kétségkívül színesítik a magyar bajnokságot. Átigazolási hírek röppennek föl, melyekről hamar kiderül, hogy a szóba jött illetők jobbára idős urak, akik Itáliából érkeznének levezetni az aktív játékot. Az egyik úr Rocchi, akit a Szombathelyben üdvözölhetünk majd. A másiknak, a 39 esztendős Del Pierónak csak a híre jutott el idáig. Mire megbarátkoztunk volna a gondolattal, hogy a Honvéd mezében láthatjuk majd az elegáns klasszist, kiderült, hogy Indiában jobb golfpályákat talált. Egyébként pénzünk nem lett volna kifizetni, bár egy szponzor ágaskodott, hogy majd ő állja a cechet… Ezek az átigazolási hírek is mutatják, milyen messze vagyunk az igazi focivilágtól. 1984 júliusában éppen Milánóban voltam, amikor Diego Maradonát a Napoli megvásárolta a Barcelonától.

A líra árfolyama akkortájt nem ostromolta az eget, de azért az a 13 és fél milliárd szép summa, amit az argentin zseniért kifizettek. Hogy miből? Nos, a Napolinak akkor 92 ezer bérletes szurkolója volt. Ha csak abból nem… Most a debreceni stadionban félház gyűlt össze a sorsdöntő meccsen. Ha telt ház van, az már 17 ezer néző…

Ezek után joggal tehetjük fel a kérdést, hogy mi lesz előbb: a tyúk vagy a tojás? Közönség és aztán jó foci – vagy jó foci és utána dugig telt lelátók? Egyébként az „Isteni Diegót” talán ma már leigazolhatnánk…