Temetőkertészek álma: szerelmespárok, görkorisok találkahelye legyen

– Miközben a német vagy holland sírkertek  „igaziból” élnek, különleges emlékhelyként vagy egyszerűen közparkként vonzzák a helyieket és a turistákat egyaránt – magyarázza Kiss Kornélia, aki hazánkban az elsők között kezdett oktatni temetőkertészetet. Személyesebb, egyedi síremlékek, kevesebb kő és sokkal dúsabb növényzet, ezek a tőlünk nyugatabbra fekvő országok temetőkultúrájának legfőbb ismérvei – hangzott el a 20. alkalommal megrendezett Hortus Hungaricus kertészeti szakkiállításon, mint követendő példa. A fantáziátlan kolumbáriumok helyére például átriumszerű udvarokat álmodnak, kis csobogókkal és padokkal. Szerelmes párok, babakocsival édesanyák andalognak, nemritkán görkorcsolyázó fiatalok imbolyognak az impozáns térkövekkel kirakott sétányokon és a virágligetek között. Ott ismeretlenül is élményszámba megy nézelődni az egyedi síremlékek közt, amelyek sokat elárulnak az elhunyt személyiségéről: itt a kavicspatakon kis hajó úszik, vitorláján a néhai rajongó neve olvasható, ott a sírhely zöld gyepe futballpályát formáz, a különböző színű márványlabdákon a születés és elmúlás dátumai, amott pedig a virágos dombon szép formájú kövek feliratai őrzik az elhamvasztottak emlékét.

Jól érzékelhető az a különbség is, hogy tőlünk nyugatabbra a sírkert nem szomorúságot áraszt, mint nálunk, hanem elsősorban megnyugvást, békességet. Mindehhez a szemléletváltáshoz elengedhetetlen, hogy az emberek ne féljenek a haláltól, az elmúlást ne kerüljék mint tabutémát. Németországban például az óvodásoknak ünnepélyes rovartemetést tartanak, ahol „eljátsszák” a gyászszertartást, kicsiben.

Talán kevésbé lenne rémisztő az elmúlás gondolata, ha tudnánk: egyszer mi is hasonlóan barátságos, zöld és nem utolsósorban élő, élhető parkban fogunk pihenni. Ha úgy éreznénk: visszaadnak minket a természetnek.