A diáklázadás söpörte el a hagyományos osztályozási rendszert

S nincsenek osztályzatok! Az első félév végén a diákok mindössze átment vagy megbukott értékelést kapnak, a további öt félévben ez odáig finomodik, hogy a hallgató dicsérettel ment át vagy simán, netán éppen csak. Ez a rendszer az 1969-es diáklázadás eredménye. A hatvanas évek végén, a vietnami háború kellős közepén a különféle amerikai jogvédő mozgalmak természetesen a jogi egyetemeken voltak a legerősebbek. Magától adódóan az 1824-ben alapított, nagy múltú iskola szigorú szabályzatai jelentették az első lázadási célpontot.

Az egyetem akkori, mai szemmel nézve riasztóan elitista, rasszista és avítt nézeteit 1969-ben sikerült elsöpörnie a lázadó diákoknak – akkor lett vége a hagyományos osztályozási rendszernek is, amit a diákok igazságtalannak és a való élettől elrugaszkodottnak tartottak. A bevezetett új értékelési rendszert, illetve az ahhoz nagyon hasonló – csak átment vagy nem ment át kategóriákat ismerő – megoldást azóta használja több elit egyetem jogi kara is, például a Harvardé és a Stanfordé.

A többi amerikai jogi egyetem sem a nálunk megszokott osztályzási szisztémát alkalmazza, hanem az úgynevezett görbe alapút.

Eszerint a teszteken elért pontszámok alapján a hallgatókat sorba rendezik, s a legfelső 10%-ba kerülők kapnak A osztályzatot, a következő 10% B-t, a következő 60% C-t, a maradék 20% pedig vagy D-t, vagy megbuknak.

E szisztémában senki nem segít a másiknak (hiszen azzal a saját jegyét rontja), s a fő üzenete: nem elég, ha mindent tudsz, jobbnak kell lenned mindenki másnál!