Vegyük számba, milyen esélyeink is lehetnek a 'mi' olimpiánkon?

Fenn, a horizonton, Budapest magasságában feltűnt az olimpiai öt karika. Bizonytalan még e halovány fényjelenség, hunyorog is kissé, de sötétedéskor, ha az ember már bedobott a gallér mögé egy felest, akár ott is képzelheti magát az egykori Népstadion – most Puskás Ferenc Aréna – lelátóján, s aztán ha még egy-két korsó sört is legurít, láthatja a megnyitóünnepség integető felvonulóit, a dísztribünön pedig – istenem, hát kiket is… – majd az akkori idők nagy méltóságait.

Ország-világPalágyi Béla2014. 10. 09. csütörtök2014. 10. 09.

Kép: Budapest, 1966. szeptember 3. Varjú Vilmos sportoló, atléta, Európa-bajnok súlylökő, 1937. június 10-én született Gyulán. Meghalt 1992 február 17-én Budapesten. A képen: az atlétikai Európa-bajnokság férfi súlylökés döntőjében, a Népstadionban, Varjú Vilmos megszerezte az Európa-bajnoki címet. MTI Fotó: Komlós Tibor , Fotó: Komlós Tibor

Varjú
Budapest, 1966. szeptember 3. Varjú Vilmos sportoló, atléta, Európa-bajnok súlylökő, 1937. június 10-én született Gyulán. Meghalt 1992 február 17-én Budapesten. A képen: az atlétikai Európa-bajnokság férfi súlylökés döntőjében, a Népstadionban, Varjú Vilmos megszerezte az Európa-bajnoki címet. MTI Fotó: Komlós Tibor
Fotó: Komlós Tibor

Egyszóval elképzelhető, hogy Rio után két-három olimpiával házigazdái is lehetünk a legnagyobb világversenynek. No, persze, azt még meg is kell élni – speciel nekem jó esélyem van rá, hogy egy közeli bárányfelhőről szemlélem majd az unokáim vetélkedését. (Erről jut eszembe: jó lenne a helyfoglalásról is intézkedni…) Ahogy ezen tűnődöm és a sportlapokat forgatom, számba veszem, milyen esélyeink is lehetnek a „mi” olimpiánkon?

Egy dologban művészek vagyunk: hogyan kell szinte nyomtalanul eltüntetni egész sportágakat. Itt van mindjárt az „a” betűnél az atlétika. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy régen még láthattam a Népstadionban az országok közötti összecsapások némelyikét, így élőben Iharost, Táborit, Rózsavölgyit, Kovács „Bütyköt”, a „villám ikreket”, a 4 x 100 méteres váltó tagjait – később a súlylökő Varjú Vilit, a távolugró Szalmát, a hármas ugró Bakosit, a magasugró Majort. Nem sorolom tovább. Most egyszerűbb a helyzet: ha azt mondom, magyar atlétika, az egyenlő Pars Krisztiánnal. Hova tüntettük a többieket?

Asztalitenisz… A minapi Európa-csapatbajnokságon a lányaink ötödikek, a fiaink tizedikek lettek. Értékelés: „Emelt fővel jöhetnek haza!” És vajon Jónyer István, Gergely Gábor, Klampár Tibor, de még Kreisz Tibor is, akik világbajnoki címet nyertek Phenjanban, ők vajon hogyan jöhettek haza? Hogy Sidó Ferencet, Berczik Zoltánt már ne is mondjam. Hová tüntettük őket?

A „b” betűnél jöhetne a birkózás, Kozma Picivel, Hegedűs Csabával, Sikével, Farkassal és a többi olimpiai bajnokkal. Utána a bunyó Papp Lacival, Kovács Istvánnal, Erdei Zsolttal. Aztán a labdarúgás, no, annak már jókora kabátujj kellett, hogy eltűnjön… Súlyemelésünk is volt, ha valaki még emlékszik rá: Földi Imre, Veres Győző, Baczakó Péter. Tenisz: Asbóth József, Körmöczy Zsuzsa, Gulyás István, Temesvári Andrea, Taróczy Balázs. Jó, jó, most hallunk Gálfi Dalmáról, Udvardy Pannáról, Stollár Fannyról, Fucsovics Mártonról, Babos Tímeáról – de ők még nem többek ígéretnél.

Az olimpia nem csak létesítményekből áll össze. A rendező országnak az egész sportkultúráját fel kell építenie. Nálunk látványterveket modelleznek, bevételeket és metróutasokat számlálnak. Pedig azt a sportos generációt kellene valahogy elővenni, amelyik majd értelmét adná a rendezésnek…

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek