A szentantalfai nazarénusoknál jártunk - 'Jóisten nélkül elrontott az élet'

A festői Káli-medencében kacskaringózunk Zánka fölött, a 420 lelkes falu felé tartunk. Mérete ellenére a világon egyedülálló településről van szó: a lakosság majd’ fele nazarénus.

Külsőségekben nyoma sincs annak, hogy itt „másfajta” emberek élnének, nemrégiben épített hatalmas imaházukat magas fák övezik. A házak takarosak, a környezet gondozott – az ember talán annyit szűr le első benyomásul, hogy itt szorgalmas emberek laknak. Sokáig kattogott a fejemben: vajon egy zárt közösség mennyire enged betekintést a mindennapjaiba? Feleslegesen aggódtam. Nyitottságuk, vendégszeretetük és kedvességük lenyűgözött.

– Hozzánk bárki bármikor betévedhet. Az imaház is mindenki előtt nyitva áll, nyáron sok turista benéz hozzánk. Nem vagyunk csodabogarak – mondja „idegenvezetőnk”, Dobosi Dániel. A Dobosi Pincészet feje ő, több országos és nemzetközi aranyérmes csúcsborral büszkélkedhet a család. A húszhektáros szőlőbirtok lassan nem elég, hogy kielégítse a keresletet. Az ősök már az 1700-as években is borászkodtak, de a mostani sikereket feleségével, Ilonkával alapozta meg. – Kemény munka és szorgalom, valamint hatalmas hit van abban, hogy az ember munkája egyszer beérik. De minden élethelyzetben elégedettnek kell lenni, mert ez az alapja a boldogságnak.

Így lehet, mert a mosoly szinte egy pillanatra sem tűnik el az arcáról az együtt töltött nap során. Azt mondja, a lelki nyugalom a titka – amelyben ő is felnőtt, és amelyben élnek a mai nazarénus családba született gyerekek. Ez pedig az erős hitből fakad.

Az imaház hatalmas kovácsoltvas kapuja előtt a látogatót kőtábla fogadja, amelyen ez olvasható: A Krisztusban Hívő Nazarénus Gyülekezet Imaháza. A gondozott kert közepén 1000 négyzetméteres, modern, de igencsak puritán épület magasodik, 2001-ben a közösség építette hazai és külföldi adományokból.

Leginkább a saját kezük munkája, külsős szakembereknek nem sok pénzt kellett fizetniük. Még a legkisebbek is hordták a kavicsot és a homokot apró vödreikben, hogy minél hamarabb elkészüljön a ház. Korábbi imaházuk már szűkösnek bizonyult, az utóbbi időben évente legalább tíz nazarénus gyerek látja meg a napvilágot Szentantalfán. Az imaházban van játszóés szoptatószoba, továbbá az időseknek egy külön helyiség, ahol ledőlhetnek pihenni. Mert a közösség tagjai elég sok időt töltenek itt, az egész vasárnapot, a kedd és a csütörtök estéket.

Nazarénusoknak nevezik Jézus legkorábbi követőit, a kifejezés szó szerint Istennek ajánlott, szent életet élő embert jelent. A felekezet a XIX. század elején Samuel Heinrich Fröhlich svájci református lelkész vallásújító tanaiból nőtt ki, és a „szoros utat követő”, bűntelen életre tanít. Az első hazai nazarénus istentiszteletet 1840-ben tartották, bár elismert egyházzá csupán 1976-ban lett a közösség. Évente kétszer találkozót szerveznek az ország különböző pontján élő gyülekezetek.

Vallásuk fontos momentuma, hogy nem értenek egyet a gyerekkeresztséggel. Szerintük senki sem születik kereszténynek, nem is lesz azzá a gyermekkeresztség által. Egy csecsemő alkalmatlan arra, hogy életre szólóan nyilatkozzon arról, követi a bibliai életet.

Az igazi keresztséget csak felnőttként ismerheti föl az ember, amikor már meglátta, hogy a világban milyen dolgok vezethetik tévútra, de már tudatosan eldöntötte, őt ezek nem kísérthetik meg. Addigi bűneiért bűnbocsánatot nyer, mert – ahogyan Dobosi Dániel fogalmaz – hogyan nőhetne föl egy gyerek anélkül, hogy akár egyszer is hazudna életében. Aztán jöhet a felnőttkori keresztség, ez a hit pecsétje.

– A hitéletünkkel tükröt tartunk az emberek elé, amibe sokan nem szívesen néznek bele. Nálunk nincs gyónás. Ha valaki egy picit meginog, a közösség a segítségére siet. Nincs papunk vagy lelkészünk, a közösség tagjai közül választunk vezetőt magunknak. De nemcsak ő tarthat istentiszteletet, hanem a közösség arra kiválasztott férfi tagjai, és vezethetnek imát is.

Teológiát senki nem végezhet, hiszen a Szentírásban is az van, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nem végeztek iskolát.

A Biblia és az Énekeskönyv már a gyerekek életének szerves része, ismerik annak nemcsak minden sorát, hanem a mindennapjaikat is a szerint élik. Dobosi Dániel a gyerekeit is eszerint nevelte, de hagyta, hogy felnőttként megízleljék a „külvilágot”, nem korlátozta őket a szabadságukban. Állami iskolákban tanultak, naponta érintkeztek más vallású és életformájú fiatalokkal. Négy fiúval és egy lánnyal dicsekedhet; van köztük, aki harminchoz közel keresztelkedett meg. Előtte megjárta Amerikát, szétnézett a nagyvilágban, de mégis hazahúzott a szíve. Pedig nazarénus rokonokhoz ment, de azt a biztonságot és szeretetet, amelyet a családjától kap, ott nem találta meg.

Egyre több fiatal tanul főiskolán és egyetemen, óhatatlanul találkoznak az internet világával. De neveltetésüknek köszönhetően el tudják választani a munkájukhoz szükséges dolgokat a haszontalanoktól.

A nazarénusok szigorúan egymás között házasodnak, sokszor közvetítő segítségével találnak egymásra a párok. A házasságok végérvényesek, a válás elképzelhetetlen. A problémákat együtt kell megoldania minden párnak. Mert bizony azok is vannak, hiszen a Jóisten soha nem ígérte, hogy nem lesznek nehézségek az életben. Szexuális védekezés nincs, minden megfogant gyermek ajándék az élettől.

Sok a paksi lány Szentantalfán, a 82 éves Dobosi Imréné Juszti néni is onnan került ide. Négyen voltak lánytestvérek, és mire 21 éves lett, három nővére már férjhez ment három szentantalfai fiúhoz. Érdekesség, hogy a fiúk is négyen voltak testvérek, a legkisebb fiú lett Juszti néni férje.

– A nazarénus férfiak nem fognak fegyvert, elutasítanak mindenféle agressziót. A férjem nyolc év börtönt kapott, mert a II. világháborúban nem volt hajlandó bevonulni katonának – mondja Juszti néni, aki nyolc gyermekkel és 48 unokával büszkélkedhet. – Mi nem kiabálunk, nem káromkodunk, mert megszomorítanánk a Jóistent. Nem tartunk születés- és névnapot, csak vallási ünnepeket. Karácsonykor nem nagyon ajándékozunk, mert akkor nem tudnánk átérezni az ünnep igazi értékét. Nem nézünk tévét, időrabló dolog, a családtól és a hasznos dolgoktól veszi el a figyelmet. Jó látni, hogy az unokáink is őrzik a hagyományainkat, és tudják, értékes életet élnek a különböző hívságok nélkül is. Igaz, ma már kicsit divatosabban öltözködnek, a mi időnkben a szoknyának majdnem bokáig kellett érnie. Ma már egy picit kurtább – mondja Juszti néni nevetve. De a nők ma sem hordanak nadrágot és fejükön mindig van kendő vagy az azt helyettesítő csipkeszalag. Nem sminkelik magukat, és nem viselnek ékszert.

Miközben beszélgetünk, Ilonka gyorsan összedob kétféle süteményt, mert legalább ennyi dukál a vendégeknek, és uzsonnára is meghív bennünket. Evés előtt és után a nazarénusok mindig imádkoznak. Nem esznek sokat, a mértéktartás fontos szempont az életükben.

A lakásbelsőben minden funkcionális, felesleges csecsebecsék sehol nincsenek. Mégis „meleg otthon” érzete támad az embernek, talán a kedves szavaktól, ahogyan egymást szólítják a családtagok, a nyugalomtól és az életre szóló összetartozás érzésétől. Pedig ők is tudják, hogy a földi életet egyszer itt kell hagyniuk. De teljességgel hiszik, hogy a halál az örök élet kezdetét jelenti. Nincs saját temetőjük, nem állítanak síremléket és nem látogatják a sírhelyet, de azért igyekeznek rendben tartani. Mert a lélek túlél, és a földi élet biztosíték arra, hogy üdvösséget nyer.

A közösségnek olyan tagjai is vannak, akik nem nazarénus családba születtek, de idővel az élet, aztán a saját döntésük sodorta őket közéjük. A 48 éves Soós László református család sarja a Tolna megyei Felsőnyékről, kitanulta a lakatosmesterséget, élte a fiatalemberek szokásos életét. A településen is működik nazarénus közösség, Soós László jó barátságba került az egyik taggal. Egyszer kíváncsiságból elment egy vasárnapi istentiszteletükre, és ott ragadt.

– Megéreztem, hogy mi az igazi hit. A külsőségektől mentes, őszinte vallás. Nem volt kérdés, hogy csatlakozom hozzájuk. Aztán tíz évvel ezelőtt mondtam a gyülekezet vezetőjének, hogy szeretnék megházasodni.

A fia Szentantalfán élt, így innen választották ki a jövendőbelimet. Csak párszor találkoztam Évával, mielőtt a közösség vezetője összeadott bennünket. Négyszemközt soha nem beszélgettünk, mindig csak úgy, hogy a közösség tagjai is jelen voltak. A házasság előtti fizikai kontaktus elképzelhetetlen, még egymás kezét sem foghatják meg a leendő párok. De mi hisszük, hogy ez a választás a Jóisten akarata, és az csak jó lehet.

Soós László sokáig volt munkanélküli, most a falu gondnoka. A téesz volt portaépületében laknak, erre futotta. Ha valaki nem tud önálló házra szert tenni, a közösség segít neki. Itt senki sem marad magára. Két gyerkőc fickándozik a házaspár körül, a harmadik még iskolában van. Hat gyermekük lenne, de hármat elveszítettek. Hiába tudják, hogy a lélek túlél, László nem bírja visszatartani a könnyeit.

A nazarénusok sok gyereket nevelnek, a 19 éves Dobosi Nóri például tíz testvérrel dicsekedhet. Szociális gondozónak és ápolónak tanul Keszthelyen. Ő is a közösség tagja, de még nem keresztelkedett meg. Mert a könyvek bűvöletében él, s ezekről egyelőre nehezen mond le.

– Szeretem a szépirodalmat, izgalmasak a művek. Tudom, nem építik a személyiségemet, de a szüleim soha nem erőltették, hogy ne olvassak. Egyedül kell eljutnom odáig, hogy felmérjem, mi az igazi érték az életben. A döntés az enyém. Arra jó, hogy lássam, milyen elrontott az emberek élete a Jóisten nélkül, szerelmi őrület, féltékenység, kapzsiság és becsvágy hajtja az ilyenek mindennapjait. Ez az, ami tönkreteszi az életüket, és ez az, amitől mi óvakodunk. Soha nem jártam buliban, de nem is vonzott. Egyszer voltam moziban, akkor is egy természetfilmet láttam. Nem gondolom, hogy bármi lényeges dolog kimaradna az életemből.

A fiatal lány előkapja a gitárját, hogy egy kis házi koncertet adjon nekünk. Tiszta hangja beteríti piciny szobáját, amelyen nővérével osztozik. Nóri autóvillamossági szerelő édesapja, Dobosi Ferenc immár tíz éve vezeti a közösséget. Miért éppen ő? A Jóisten jelzése volt, a közösségen keresztül, válaszolja.

Lassan ünneplőbe öltöznek a helyi nazarénusok, vonulnak az imaházba. Kedd van, ilyenkor összegyűlnek énekelni, beszélgetni. A férfiak a jobb, a nők a bal oldali padsorokban foglalnak helyet. Mindenki kézbe veszi az Új Sion Hárfa című énekeskönyvet, és bárki választhat, hogy melyik ének kerüljön sorra a majd’ egy óra alatt. Zongorakíséret is van, a képeket, szobrokat és mindenféle díszítést nélkülöző imaház csupasz falai visszhangozzák a szeretetet és erőt sugárzó dallamokat.