Fejbe kólintó színház

Van egy színház Budapesten, melynek még saját játszóhelye sincs. Késve vagy egyáltalán nem kap állami dotációt. A vezetője írja a darabokat, amiket a társulat menet közben alakít. Ha az a vágyunk, hogy összezsúfolva, kényelmetlen, alacsony széken kuporogva igazi színházi katarzist éljünk át, feliratkozunk a több hónapos várólistára, aztán boldogok vagyunk, mikor jön az értesítés: mehetünk.

Ország-világ(ujlaki)2014. 12. 29. hétfő2014. 12. 29.
Fejbe kólintó színház

Ez Pintér Béla Színháza. Legutóbb – hosszú várakozás után – a Titkaink című darabot láttam, mely nem túlzás: az utóbbi évtized legnagyobb dobása volt a kortárs dráma nehéz terepén. 1980-ban járunk, a táncházmozgalom megtűrt világában. Az egyik vezető szörnyű titkát megtudva, a titkosszolgálat beszervezi a férfit. Ő beszámol barátairól, azok szamizdattevékenységéről, politikai nézeteiről, függőségeiről. Alapjában véve etikus ember volna, aki szenved a saját jellemtelenségétől, s lelkifurdalás gyötri a bűne miatt is. De az ördögi mókuskerékből már nem tud kiszállni, így az egyetlen, még elfogadható megoldás számára: az öngyilkosság.

Komor történet, amit végignevetünk. Már amikor éppen nem felhördülünk. Nagyon jók a színészek, akik a néha közhelyszámba menő nagy igazságokat fekete humorral teszik idézőjelbe. A Titkaink nem hibátlan dráma, de aki élt abban a korban, tudja, hogy megdöbbentően hiteles. S nemcsak az „öreg” nézők, hanem a jórészt fiatal közönség számára is az. Ha fejbe kólintva jövünk ki a teremből és utána hajnalig nem tudunk elaludni – annak oka csakis Pintér Béla.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek