Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
Ha minden jól ment, csak hét óra után bőgtem el magam. Aranyló csomagolópapír-halom tetején ültem a legszebb ruhámban, és ömlött a könnyem. Az aggódó szülőpár tétlenül tördelte a kezét, hát megint csak nem találtuk el! Vigasztalás gyanánt egy oldalpillantást vetettek a másik kettőre, akik békésen játszottak a pár perces mackóval és élénken nézegették a képeskönyveket. Csak a középső üvöltött.
Gyerekkoromban mindig december elsején voltam a leggyorsabb. A szoba és a fürdő közötti táv megszűnt létezni, lábam csak érintette a padlót, kezem már az első ajándék madzagját tépte. Az adventi naptár beborította a fürdő ajtaját. Minden reggel kalapáló szívvel ugrottunk és bontottunk. Így közeledtünk az ünnep felé.
Ezzel a módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem az elviselhetetlenségig fokozni. A hónap közepén, érezve a szenteste közelségét, már állandóan ideges voltam, éjjelente félrebeszéltem, dadogva rebegtem vágyaimat Apának.
Mit is akartam? Nagyjából mindent. Kiskonyhát és sílécet, matricaalbumot és beszélő halat, a halnak barátokat, akikkel beszélgetni tud, meg hozzá meselemezt, hogy sose unatkozzanak. Ezenfelül akartam még egy indiánsátrat, továbbá Amerikát meg a Szváziföldet, egy koalát és a Holdat. Mindezt abba az aranyló papírtengerbe csomagolva, amelynek a tetején ültem és bőgtem.
Gyerekként úgy általában mindent akartam egyszerre, ami az élet. Száguldást a bicajon és utazást apám autójával, a nagyi diós Ferdinándját és anya meséit, húslevest és testhossznyi győzelmet az úszóversenyen. A mindent, úgy éreztem, karácsonykor lehet egyedül megkapni.
De olyan gyorsan vége lett. Amikor csengetett az Angyalként működő apa, már nem láttam és hallottam, izzadtam és magamban beszéltem, izgága szemekkel az ajándékok alakját vizslattam, miközben hamisan üvöltöttem a Mennyből az angyalt. Majd rohantam és bontottam. Láttam egy indiánsátrat meg legót, ott volt a beszélő hal meg a síléc is. A húgom a beszélő dínót, a hal leendő barátját szorongatta a kezében, a nővérem egy Amerika-térképet böngészett.
Ott volt az egész világ – mégsem volt elég. Nem éreztem a mindent. És bőgtem, mert nem értettem. Nem értettem: az élet nem olyan egyértelmű, hogy a jó dolgok után az ember boldog, a rosszak után meg fáj.
A hegymászókkal is akkor történnek a balesetek, ha elérték a csúcsot. Ha megélték a vágyaikat. Nem tudnak mit kezdeni az izgalom utáni ürességgel.
Az érzéssel, hogy nincs titok többé.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu