Hagyj békén, éppen takarítok a memóriapalotámban!

„Hagyj békén, éppen takarítok a memóriapalotámban!” Az emlékezés bajnokai így utasíthatják rendre, ha valaki megzavarja őket. Hajdan az számított műveltnek, nagy tudásúnak, aki mindent fejben tartott. Ma a jó memóriával megáldottak az eszesek sportját űzik…

Szörnyű tragédia ébresztette rá Keószi Szimónidész görög költőt arra az ókori legenda szerint, hogy az ember agya képszerűen elraktározza mindazt, amit lát. A derék poéta egy lakomán verselt, majd rövid időre távozott a teremből. Jó sorsa mentette meg így a haláltól: az épület pillanatok alatt összeomlott, és maga alá temette a lakmározókat. Senki sem maradt életben, sőt fel sem ismerték az áldozatokat. Szimónidész erősen eltöprengett, és kiderült, képes pontosan felidézni, ki hol foglalt helyet. A kép szinte az agyába égett – a mese szerint.

Azóta is sokan és sokféle módon próbálták elsajátítani az emlékezés művészetét.

E módszerek többsége azon alapul, hogy a neveket, számokat, kártyalapokat képekké alakítják, s úgy jegyzik meg. Az sem mindegy, hogy hol: az agyunkban ismerős lakások, tájak mintájára memóriapalotákat „emelhetünk”, s azok egyegy pontján helyezhetjük el az adatokat sűrítő képeket. A visszaemlékezéskor már elég röpke sétát tenni az adott palotánkban.

Vagy ez mégsem ilyen egyszerű?

A memóriabajnokságok résztvevői rengeteg gyakorlással érik el eredményeiket, az emlékőrzés már-már rögeszméjükké válhat. Minél ízesebb, szagosabb, szokatlanabb egy kép, annál emlékezetesebb. Egy Pék nevű emberről könnyebben megfeledkezünk, mint egy valódi pékről, akihez kenyérillatot, finom ízt társítunk.

A férfiak könnyebben megjegyzik azokat a képeket, melyeken csábos nők szerepelnek, s ezt a memorizálásban is felhasználják. Hajdanán papok is folyamodtak ilyesfajta furfanghoz: pikáns képeket hívtak segítségül, amikor hosszú prédikációt kellett az agyukba vésni.

Az első memória-világbajnokságot 1991-ben Londonban tartották hét résztvevővel.

Egy pszichiátriai gondozó is a versengők közt volt, aki előtte megtanulta a helyi telefonkönyv minden Smith nevű szereplőjének számát – tudjuk meg egy fiatal amerikai újságíró, Joshua Foer könyvéből, amit arról írt, hogyan jutott be a „memóriaatléták” világába, s nyerte el végül az amerikai memóriabajnok címet. Ám sehol sem volt a világ legjobbjaihoz képest, akik közt sok a német és a kínai – bár tavaly egy svéd nyert. Akad, aki kevesebb, mint 30 másodperc alatt memorizálja egy pakli kártya lapjainak sorrendjét.

Sikerei dacára Foerben felmerült a kérdés: ma, a sosem felejtő világháló, a számokat raktározó okostelefonok és a számítógépek korában érdemes-e életcéllá tenni, hogy tökélyre vigye a memotechnikát, azaz az emlékezés művészetét?

KITAPOSOTT ÚTON
Hazánkban még gyerekcipőben jár a memóriasport, de akadnak művelői. Kónya Dénes két éve indította el a memoriasport. hu honlapot, majd egy profilt a közösségi oldalon, hogy fórumot hozzon létre. Előtte hiába keresett társakat, híreket.

– Nagyon lelkes voltam, sokat gyakoroltam, ami azonban a munka és az elfoglaltságaim mellett háttérbe szorult.

Az eredmény a gyakorlástól és a képzelőerőtől függ. A technikák közül a hosszabb listáknál az útvonal módszer a leghatékonyabb. Elve az, hogy van egy útvonal több állomással a fejemben, amire mindig emlékszem. A lakása és a munkahelye között mindenki fejből mondaná sorrendben a nevezetes pontokat, üzleteket, kereszteződéseket. E helyeken egyesével elképzelheti a bevásárlólista elemeit. Agyunk nagyon jól emlékszik az útvonalakra, az egyes helyszíneken nagy érzelmekkel, átéléssel elképzelt eseményekre, tárgyakra, személyekre. Sok-sok gyakorlás után az állomások és az ide szánt képek már egy másodperc alatt létrejönnek. E technikákat én a francianyelv-tanulásban a főnevek nemeinek a megjegyzésére használom. Két külön „városrészben” képzelem el a tárgyakat, így különítve el őket a nemük szerint.

Miért jó e sportot űzni? Ha sokat focizunk, egyre jobban fogunk focizni, ha memorizálunk, mivel agyunk is így fejlődik, egyre jobb lesz a memóriánk – magyarázza a 31 éves villamosmérnök.