Vízkereszt jegyében telnek ezek a napok. A keleti keresztények Jézus megkeresztelésére emlékeznek, a nyugatiak a napkeleti bölcsekre. Egyes magyar vidékeken anno szenteltvízzel itatták az állatokat betegség ellen, míg az olasz gyerekek manapság is a jóságos boszorkánytól várják a csodát. Ahány táj, annyi szokás… Vízkereszt tucatnyi népszokása közül, íme, a legmerészebb: ortodox hívők a Boszporusznál.
Néhány további ajánlatunk a Szabad Föld január 9-i számából:
Súlyos orvosi eset
A háziorvosok 6 és 10 millió forint közötti, vissza nem térítendő támogatáshoz juthattak – cserébe vállalniuk kellett, hogy legalább négy évig az adott praxisban dolgoznak.
Van az a pénz!
Mi, fejvadászok a gazdaság legnagyobb parazitái vagyunk. Értéket nem teremtünk, csak közvetítünk, de akit beajánlunk, azzal biztosan jól jár a megbízó – mondja Pintér Zsolt.
Vasárnapi tisztaság
Az Ebola-járvány vagy éppen a hepatitis A vírussal fertőzöttek növekvő száma újra meg újra ráirányítja a figyelmet a testi tisztaság, a higiénia fontosságára.
E betegségek ugyanis egy alapos kézmosással megelőzhetők. Már ha van hozzá vizünk. Ünnepszámba ment, hogy télen lecsutakolják az egész testüket. Kútról hozni a vizet, fazékban melegíteni – ez mind sok pluszmunkát jelentett a mindennapi teendők közt.
Pénzt hozhat az újság! - Friss lapszámunkban előfizetőink 20%-os kedvezmény-kuponokat találnak
Folytatódik, és egészen 2015. november 15-ig tart a Szabad Föld Előfizetői Programja. Az előfizetésüket fenntartó, illetve új előfizető olvasóink nagy értékű kuponokat találnak a számukra kézbesített lapban. A következő kuponokat a Szabad Föld 2015. január 9. és január 16-án megjelenő előfizetői példányaiban helyezik el.
Friss lapszámunkban részleteket talál a programról, és a leggyakoribb kérdésekre is válaszolunk:
Hol találom meg a hozzám legközelebb eső SPAR üzletet? - Meddig érvényesek a kuponok? - 15000 forint felett vásároltam, egyszerre két 1000 forintos kupont is beválthatok? - Vehetek műszaki cikket is az 1000 forintos kedvezménykuponokkal? - A 20% kedvezménykupon gyűjtőkartonra is vonatkozik? - Hány kiló húst vehetek egyszerre, hogy érvényes legyen
a 20%-os kedvezménykupon? - Összegyűrődött, megsérült a kuponom, elfogadják? - SuperShop-pontot kapok azon termékek után, ahol igénybe veszem a 20%-os kedvezménykupont? - Egyszerre használhatom a kétféle kupont? - A négy darab 20%-os kupon csak egyszerre használható fel?
Az előfizetéssel kapcsolatos kérdések pedig, amelyekre választ adunk:
Meddig tart a Szabad Föld Előfizetői Program? - Szabad Föld-előfizető vagyok, hogy kapom meg a kuponokat? - Nem fog elveszni a kuponom? - Átruházhatóak a kuponok? - A kuponok érvényességéhez szükséges az előfizetést igazoló nyugta? - Szabad Föld-előfizetésem van, mikor jár a kedvezmény? - Ha most fizetek elő Szabad Földre, akkor is részt veszek
az Előfizetői Programban?
Jövő héten előfizetőink újabb, 1000 forintos kedvezményre jogosító kupont kapnak.