Önmagukat operáló, szeretkezve adatot gyűjtő tudósok - Csak ámul az utókor

KIVETTE A SAJÁT VAKBELÉT
Milyen érzés, ha valakin műtétet hajtanak végre? Erre volt kíváncsi a múlt század elején dr. Evan O’Neill Kane amerikai sebész, aki sikeresen kivette a saját vakbelét. A kísérlettel arról is meggyőzte a kétkedőket, hogy bizonyos beavatkozások helyi érzéstelenítésben is elvégezhetők, nincs szükség a beteg szervezetét megterhelő altatásra. A sebész nem először feküdt a saját kése alá: két évvel korábban egyik elfertőződött ujját is amputálta. Utoljára a lágyéksérvét operálta meg, s bár a műtét sikerült, a doktor egy hónappal később tüdőgyulladásban meghalt.

KALAPÁCCSAL ÜTÖTTE
Mióta világ a világ, azóta igyekszik az ember legyőzni a testi fájdalmat, ezért különösen sokan kísérleteztek altató, kábító, fájdalomcsillapító hatású szerekkel. 1803-ban Friedrich Wilhelm Sertür német gyógyszerésznek sikerült mákgubóból ópiumot kinyernie. Éppen fájt a foga, így azonnal kipróbálta. A kísérlet nem várt eredményt – különös bódulatot – hozott, mellesleg a fogfájás is tovatűnt.

A patikus az anyagot Morpheus álomistenről morfiumnak nevezte el. August Bier német sebész 1896-ban a kokainos gerincérzéstelenítéssel kísérletezett.

Először asszisztense segítségével saját magán próbálta ki módszerét, de a beavatkozás a kolléga ügyetlensége miatt nem sikerült. Ezután szerepet cseréltek, Bier csapolta meg a társa gerincét. Hogy tesztelje az eredményt, többször is megszurkálta, kalapáccsal ütögette mit sem érző kollégáját, végezetül alaposan összepréselte a heréit. A tortúrát követően a kísérletet sikeresnek nyilvánították, és békés egyetértésben elmentek vacsorázni.

ÁLOM, ÁLOM…
Ugyancsak egy önkísérletnek köszönhető az is, hogy az altatásnál a kellemetlen utóhatásokkal járó kloroform helyett az étert kezdték használni. Egy fiatal bostoni orvos, dr. Jackson egy este teát akart főzni a barátaival, tévedésből azonban spiritusz helyett étert öntött a teafőzőbe. Spiritusz nem akadt otthon, így lemondtak a teázásról, és leültek kártyázni. Az éter azonban, amit nem öntöttek ki az edényből, csendesen párolgott, s megtelt vele a szoba levegője.

A kártyázók hamarosan mély álomba merültek, még másnap is alig tudták őket felébreszteni. Jackson doktor – miután látta, hogy az éterálomnak nincs kellemetlen utóhatása – elhatározta, hogy felhasználja a gyógyászatban. Kapóra jött neki, hogy fogorvos barátja, William Morton panaszkodott, kevés a páciense. Jackson rábeszélte, hogy a foghúzásoknál altassa el a betegeit éterrel. A fájdalommentes foghúzások híre futótűzként terjedt, özönleni kezdtek a betegek a barát rendelőjébe. Sajnos a történet szomorú véget ért: Jackson doktor szervezetét tönkretette a rengeteg éterkísérlet, s elmegyógyintézetben végezte.

KATÉTER A SZÍVBE
A szívkatéteres vizsgálat – melynek során a test egy nagyobb erén keresztül vékony csövet vezetnek a szívbe – ma már rutineljárás.

Persze nem volt ez mindig így, a XX. század elején még szentül hitték, hogy az eleven szívvel való kísérletek csakis halállal végződhetnek. Egy fiatal német sebész, Werner Forssmann azonban megpróbálta a lehetetlent: 1929-ben a könyökvénáján keresztül a saját szívkamrájába vezetett fel katétert, s a műveletet röntgennel ellenőrizte. Kísérletének jelentőségét azonban a korabeli orvostársadalom nem ismerte fel, az esetet egyszerű cirkuszi mutatványnak tartották. Forssmannt kirúgták az állásából, végül az utókor szolgáltatott neki igazságot: kutatásaiért 1956-ban megosztott orvosiélettani Nobel-díjat kapott.

SZEX ÉS VÉRNYOMÁS
Már az ókori görögök sejtették, hogy a testben áramlik a vér, ám a vérkeringést csak a XVII. század elején fedezte fel William Harwey. Számtalan élő és elhullott állatot boncolt fel, elméletét mégiscsak nehezen tudta bizonyítékokkal alátámasztani. Hamarosan felvetődött a vérátömlesztés gondolata, legtöbbször a vérszegénység gyógyítására alkalmazták. Amikor a nyugtalan, őrjöngő betegeknek bárányvért adtak, rendre bele is haltak – a vércsoportokat csak az 1900-as évek elején határozta meg Karl Landsteiner osztrák orvos, biológus. Neki köszönhetjük, hogy a vérátömlesztés ma már rutinprocedúra. Felfedezéséért 1930-ban vehette át a Nobel-díjat.

Talán éppen a vérátömlesztésben rejlik az örök fiatalság titka – gondolta 1924-ben Alexander Bogdanov orosz tudós, majd rövid időn belül tizenegy vérátömlesztést is végrehajtott magán. Meggyőződéssel állította, hogy a kísérletet követően élesedett a látása és lassult a kopaszodása – arra azonban nem gondolt, hogy a vénáiba csorgatott vért ellenőrizze. Halálát egy dózis maláriával és tuberkulózissal fertőzött vér okozta.

De nem mehetünk el szó nélkül a hazai önkísérletezők mellett sem. A fáma szerint az 1960-as években egy hazai orvos házaspár szeretkezés közben szorgosan méregette egymás vérnyomását, hogy első kézből bizonyosodjanak meg a szex és a vérnyomás emelkedése közötti összefüggésről.

Példájukon is látszik, hogy az igazán elhivatott, önfeláldozó kutatók a tudomány érdekében semmi áldozattól nem riadnak vissza.