Az én képernyőm: Fonák és egyenes

A szép tájra ránehezedik a reménytelenség. Legalábbis így volt addig, amíg a falu polgármestere mert nagyot álmodni. Minden pályázaton indult, kettőt meg is nyert. Az egyik, a kertészeti projekt senki éberségét nem keltette fel. Ám a másikra felfigyelt az országos média. Ugyanis Besence teniszpályát nyert. Helyi munkát is hozzáadva, felépült a falu szélén a teniszpálya. Na, rákattant az országos média, se szeri, se száma nem volt a gúnyos megjegyzéseknek. Élen járt a Heti Hetes, melynek résztvevői hosszasan élcelődtek a teniszező cigányokon. (Érdekes, ilyenkor hová tűnik a politikai korrektség és az antirasszista elvhűség?) Sikerült is megbántani a besenceieket, úgyhogy amikor a dokumentumfilmesek elmentek Baranyába, szóba sem akartak állni velük. De milyen jó, hogy végül is megtették! Mert remek film született, Besence open címmel – azóta már számos nemzetközi filmfesztiválon is sikert aratott.

A film – amelyet a Duna Tévé mutatott be – kedélyesen, jópofán indul, szól a kezdeti csetlés-botlásokról. Olyan, mint egy régi cseh film vagy egy Kusturica-mű. Lehet mosolyogni, sőt nevetni is, de nem rajtuk, hanem velük. Mert egészen más ez így: ők maguk mesélik el nem kevés öniróniával, humorral a történetet. Nézőként szerencsénk van, mert Kovács Kristóf rendező és forgatókönyvíró a történetet két „főhősre” hegyezte ki. Az egyik a polgármester, Ignácz József, magával ragadó egyéniség. Maga is cigány és jogot tanult ember. Profi színészt megszégyenítő magabiztossággal, jó humorral, nagyon intelligensen magyarázza el, hogy egyáltalán nem felesleges ez a teniszpálya. Leszerződtette trénernek a már nyugdíjas edzőt, Huszár Károlyt. Ő a másik főszereplő, határozott, de megértő tanár, aki képes motiválni a negyvenes családanyát és a hároméves kisgyereket is. (Azért nem semmi látvány a kis cigánygyerek, ahogy üti a fonákot…)

Ők ketten keresztülvitték, hogy a település mindennapjaihoz hozzátartozzon a tenisz, a fiatalok lődörgés helyett inkább heti három edzésre járjanak. Pedig kezdetben itt is morogtak, hogy minek ez nekünk? Mér’ nem adják inkább ide azt a pénzt? De ha teniszre kaptuk, mondta a polgármester, akkor teniszre kaptuk, akkor itt teniszezve lesz! És lett és jó lett. Ő aztán már tovább is álmodott: megyei bajnokságot, versenyt, turizmust…

Aztán persze mást is látunk, elvégre ez a film nem Hollywoodban készült, hanem Baranyában, s nem az amerikai álom, hanem a magyar valóság alakította a történetet. A kezdeti lelkesedés kissé megcsappant, egynémely ifjonc fárasztónak találta az edzéseket, más meg unalmasnak, megint más inkább a tévé előtt ülne az idő alatt is. De azért maradtak sokan. Közben beindult a kertészet is. De épp akkor, amikor a filmesek ott jártak, a vihar és a jég tönkretette a termést. Sokakat ez is elkedvetlenített. Azért jöttek az eredmények is. Olyan cigány család is van már, akik a saját szükségleten túl piacra is tudnak termelni. Alakul ez is.

Már nem először tapasztalom, hogy egy-egy rátermett, hiteles és kellően határozott faluvezető kisebb csodát tud tenni. És teljesen mindegy ilyen szempontból, hogy mi a kiindulópont: tenisz vagy káposzta. Nem tudom, mi történt Besencén a film forgatása óta eltelt egy-két évben. De nagyon drukkolok nekik! Nekünk, tévénézőknek meg azért, hogy még sok ilyen kitűnő, tanulságos, ugyanakkor igen szórakoztató dokumentumfilmet láthassunk.