Ennyit megér a szerelem! - kiabálta egy lány a sokadalomban

Pici diósgyőri lakásának – ahol Tücsökkel, a most éppen ketrecében durmoló, idős díszgörényével él – minden szegletében fellelhető fantáziája és kézügyessége. Gobelinek, üvegfestmények a falakon, asztalkáján táskák bakelitlemezekből, DVD-kből. Karkötő, amelynek világos sörfüleit fekete gumi fogja össze, nyaklánc és karperec sárgadinnye-, cseresznye-, almamagokból, mintás szalvétával applikált kőképek, ezüsttel futtatott, ujjméretre állítható rézgyűrű zöld kővel, hozzá zöld palackból, ezüsttel futtatott akasztós fülönfüggő. A fekete magnószalagokból horgolt táskát színházban is vállra vethetné, a csuda gondolná, miből készült! Egy másik táskát 600 sörfülből zöld fonallal horgolt össze, és különlegesek a női, férfi nadrágszíjak is.

– Hímezni, horgolni, kötni, varrni anyukánktól, nagyszüleinktől, keresztanyánktól tanultunk. Húsz perccel utánam érkező húgommal egypetéjű ikrek vagyunk. Krisztina is „varázskezű” tehetség, 27 éves korunkig elválaszthatatlanok voltunk. Elvégeztük a közgazdasági szakközépiskolát, ő is a kohászatban kezdett dolgozni, ahol én húsz évet angol- és németnyelv-vizsgával külkereskedőként dolgoztam. Anyukám ott vegyész, apukám művezető volt, ők még jóval a gyár széthullása előtt nyugdíjasok lettek. A húgom is férjhez ment, gyerekei születtek, munka mellett kitanulta a könyvelést, felnőttként doktorátust szerzett a jogi egyetemen. Bár egy városban élünk, valahogy szétsodort minket az élet. Gyerekkorunk meghatározó élményei a művelődési házak foglalkozásai voltak. Ott hajtogattam először fémgyűrűket, karpereceket. Akkor még ki hitte volna, hogy a műanyag palackok, bakelitlemezek, DVD-k, a sörösdobozok nyitó fémfülecskéi, ezek a hulladékok fantáziával átlényegíthetők szép és hasznos holmikká?!

Amikor a kohászatnál 2006-ban az utolsók között én is felmondtam, egy ideig az áramszolgáltatónál dolgoztam, majd onnan eljöttem, és 40 évesen állásinterjúkra jártam. Sikertelenül, mert vagy túlképzett voltam, vagy öreg. Állásom ma sincs. Hogy miből élek saját lakásban? Abból, hogy egyedülálló maradtam, s volt tartalékom a kohászéveimből. Másrészt kis igényű, beosztó típus vagyok. Eleinte mindent elvállaltam: fordítást, tolmácsolást, próbálkoztam kutyaterápiás foglalkozásokkal iskolákban, végül rájöttem, hiszen én a kézművességhez értek, kedvem is van hozzá! Kiváltottam egy adószámot, és az interneten böngésztem, mi az, ami nekem való. Így jöttek képbe a drót ékszerek. Később a város jelesebb rendezvényein, a diósgyőri várban, a Borsodi Fonón, a Kalákán ott voltam a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület tagjaként. Arra kezdettől ügyeltem, hogy hiába egyediek, a munkáim megfizethetőek is legyenek. Például elmentem a Miskolci Egyetemen megrendezett Szent Iván-éji vásárra, s vajon mit vittem? Piros színű sörösfülecskékből (mert ilyen is van, nem csak ezüstszínű) készítettem kis szíveket. Kiraktam egy táblát: „Szent Iván-éji amulett, darabja 100 forint.” Mindet megvették! Egy lány azt kiabálta mellettem: „Nézzétek, ez tök jó! Ennyit megér a szerelem!” Utána egy lakótelepi anyuka szólt, hogy kislánya születésnapi zsúrjára minden vendégnek emléket szeretne adni, neki annyi piros szívecske kell, amennyi jön. Jöttek is jócskán! Sok mindent megtapasztaltam a vásárokon. Kislánygyűrűkből például, amelyekért pár száz forintot kértem, óriási a hiány! Fülbevalóból is. Pedig a szülők szívesen megveszik, mert ha el is hagyják másnap, nem nagy veszteség, de ott és akkor nagy öröm.

A másik érdekesség, hogy én ékszert nem viselek. Kislányként még hordtam, amit a szüleimtől kaptam, de később, aktív kutyamentőként leszoktam róla. A vásárokon viszont minden ujjamra húztam gyűrűt, s a vevőknek mindig éppen az kellett, amilyeneket rajtam láttak. S azokból két egyforma darab sosem volt.

A pezsgő vásározásnak két éve a lábam betegsége vetett véget. Ma már csak az egyesület kézművesboltjában kaphatók a munkáim vagy a Facebookon megrendelhetők. De ez olyan lélektelen. Sajnálom, mert nekem a gyerekek voltak a kedvenceim. Volt, hogy egy vörösréz, díszítés nélkül is szép nyakéket egy vörös hajú kislánynak annyiért adtam, amennyit fizettem az alapanyagért, mert annyira passzolt hozzá.

Jelenleg is dolgozom, de jóval kisebb gőzzel. A lábbetegségem miatt rehabilitációs ellátást kapok. Szüleim is segítenek, és van egy kis bérelt telkünk, ahol gyümölcsöt, szőlőt, konyhai zöldséget termesztünk. Itt él az állat- egészségügyi telepről befogadott három kutyám, az öreg Bogi, a már nyolcéves Mázli és Zorró, egy pulifajta kutyus, őt az utcán találtam. Lakásban nem tarthatok kutyát, mert a kötelező sétákat nem bírja a lábam. Őket helyettesíti a drága, öreg, hétéves, a Makogóktól kapott Tücsök! A tenyésztett görények átlagéletkora nyolc év, remélem, még kitart velem. Tücsök is különleges, mert semmilyen húst nem eszik, pedig a görény húsevő. Egyszer fogott egeret, de hozzá se nyúlt, görénytápon él.

És van már egy új ihletésem! Beleszerettem a gyertyaöntésbe egy idős házaspárnál, ők ezzel foglalkoznak. Ha kitanulom, én régi mese- és rajzfilmfigurákat szeretnék önteni gyerekeknek. Például az imádnivaló Gombóc Artúrt, mert olyan szép kerekded, és neki sokáig égne a lángja!