Kinek mondjam el?

Kedves Ágnes!
A húgom nehéz sorsáról szeretnék írni, talán tud valamilyen tanácsot adni, hogyan segíthetnék neki. Egyszerű, de nagyon összetartó családban nőttünk fel, meleg, szeretetteljes légkörben. Magdi húsz éve él házasságban, egy nála tíz évvel idősebb orvossal. A húgom nem végzett egyetemet, alig húszévesen ment férjhez, aztán hamarosan jöttek a gyerekek. A férje kérte, maradjon otthon, foglalkozzon a két gyerek nevelésével, a háztartással és azzal, hogy számára nyugodt hátországot biztosítson. Ez nem is volt a húgom ellenére, mivel amúgy is ilyen fészeképítgető, családcentrikus tyúkanyótípus. Egy darabig működött is ez a felállás. Magdi délelőtt végezte a háztartási munkákat, délután a gyerekeket fuvarozta egyik különóráról a másikra, este meleg vacsorával várta a férjét. Anyagi gondjaik nem voltak: szép lakás, két autó, utazások. A húgom elégedett volt az életével. Aztán, olyan öt-hat éve a férje másképpen kezdett bánni vele, furcsa, lekezelő modort vett fel. Ha társaságban megszólal, gúnyosan leinti, mások előtt kijavítja vagy éppen gúnyolódik rajta. Bár továbbra is ad neki pénzt személyes kiadásokra, de kevesebbet, s Magdi bármit vesz magának, lecikizi. Pedig a húgom ad magára, csinos és ízlése is van. De a férje nőként is elutasítja. Valószínűleg van valakije, legalábbis a húgom erre gyanakszik. De nem meri kérdőre vonni, nem akarja kirobbantani az igazságot. Mert mi lesz vele akkor? A gyerekek sem szeretik már az apjukat, velük is távolságtartó és gunyoros a modora. Ők már kamaszok, ezért nehezen viselik ezt az otthoni légkört, bár az anyjukat nagyon szeretik. Félek, hogy ez egyre rosszabb lesz…
Üdvözlettel: Éva

Kedves Éva!
Valaha természetes volt az a családi felállás, hogy a férfi kereste a pénzt, a nő pedig az otthonért felelt. Nagyságrendekkel kevesebb volt a válás. Ma kevés az olyan család, amely szándékosan egy keresetből élne jól. Ha mégis akad ilyen, akkor működik a dolog, mert megvan az egyensúly, és ugyanúgy megbecsülik a nő otthon végzett munkáját, mint a férfi pénzkereső tevékenységét. Korábban Magdiéknál is így volt. Valami megtört. Igen, nekem is az az első gondolatom, hogy a férjének van valakije, de ha nincs is, már nem szereti a feleségét. Amikor bántásról beszélünk, nem szoktuk emlegetni a verbális bántalmazást. Pedig szavakkal is lehet ölni, csak lassúbb a gyilkosság. Nehéz tanácsot adni, mit tegyen a húga. Hiszen nincs semmi szakmája, elmúlt negyvenéves. De úgy is nézhetjük: még csak negyven, talán tud változtatni az életén. De ehhez mégiscsak kellene egy őszinte, tisztázó beszélgetés a férjével.
Üdvözlettel: Ujlaki Ágnes