Sportnapló: Ha olcsón is meg lehetne rendezni, akkor vágjunk bele

Az első, amiről emlékeim vannak, az 1948-as londoni ötkarikás verseny. Kisdiákként a mozi híradójában láttam a „Tatától Londonig” című rövidfilmet, melyből Papp László, a háromszoros olimpiai bajnok első aranya, és a balesete után bal kézzel lövő Takács Károly gyorstüzelőpisztoly-győzelme maradt meg a leginkább.

Aztán máig legkedvesebb olimpiám: 1952, Helsinki. Nem csak a tizenhat aranyérem miatt, de azért is, mivel talán ez volt az utolsó emberi léptékű olimpia. Versenyzőink kollégiumban, nővérszálláson kaptak helyet, mert a szocialista tábor sportolói – a Szovjetuniót követve – nem voltak hajlandóak egy fedél alatt lakni a „kapitalistákkal”. De azért a nyírfaligetekben egymás mellett sétáltak és együtt tapsoltak az Aranycsapatnak, amelyik megnyerte a futballtornát. Nem volt még televízió, de minden magyar ház ablakában szólt a Néprádió, a legelérhetőbb hírforrás abban az időben.

Aztán 1956 novembere-decembere: nyári olimpia télen Melbourneben. Papp Laci harmadik aranya, vízilabdázóink véres-győztes vízi ütközete a szovjetekkel a döntőben. Rómában, 1960-ban már derű, nyugalom, napfény és a televízió uralkodott a kultúrházban. Emlék? Török Gyula ökölvívó aranya, Nagy Imre, Németh Ferenc, Balczó András csapat- és Németh révén egyéni győzelme öttusában.

Innen kezdve a média és a pénz rátelepedett a versenyekre.

1964-ben Tokiót még hajnalban a fülre szorított, 600 forintos Szokol rádión hallgattuk a takaró alatt, hogy ne zavarjuk a családot, de 1968-ban Mexikóváros már bejött a Kékes televízión: Kozma „Picit” még fekete-fehérben láthattuk győzni birkózásban. 1972., München: a 34 éves Balczó András öttusagyőzelmét beárnyékolta a túszdráma, melyben kilenc izraeli sportember és öt palesztin túszejtő vesztette életét. Felfedezte magának az olimpiát a politika.

1976., Montreal: az afrikai sportolók hazautaztak a versenyek előtt. 1980., Moszkva: amerikai bojkott a szovjetek afganisztáni bevonulása miatt. Válaszul 1984-ben Los Angelesben szocialista ellenbojkott. Majd 1988-ban jött Szöul, Egerszegi Krisztinával. 1992-ben következett Barcelona, s rá négyévenként Atlanta, Sydney, Athén, Peking, London. Választhatunk, ki milyen olimpiát álmodik? Én Helsinkire szavazok, s nem csak a 16 arany miatt. Szeretném, ha a Margitszigeten együtt sétálna palesztin és izraeli, orosz és ukrán, kubai és amerikai sportoló.

S ha mindezt olcsón is meg lehetne rendezni, ahogyan a NOB ígéri, akkor vágjunk bele.

Szeptember 15-ig lehet jelentkezni, október 7–9. között Lausanne-ban szemináriumot tartanak a kandidálóknak. Aztán 2016. január 8-ig kell a jelentkezési dokumentációt benyújtani. Márciusban a NOB munkacsoportja egyeztet a jelentkezőkkel, majd egy-két hónap múlva megnevezik a jelölteket, akik megkapják a kitöltendő dokumentációt. A jelentkezők delegáltjai megfigyelőként ott lesznek a riói olimpián, majd beszámolnak a látottakról. 2017-ben a NOB illetékesei meghümmögnek mindent, aztán a limai közgyűlésen odaítélik a rendezés jogát. Közben idehaza – de ez már legyen az illetékesek dolga...