Az én képernyőm: Boggie Bécsbe megy

Tavaly például a csinos orosz kislányokat kifütyülte a koppenhágai közönség Ukrajna miatt, vagy a mezőnyből messze kimagasló Kállay-Saunders András azért lett csak ötödik, mert a szomszédos országok magyarok iránti régi ellenszenve a pontokban is megmutatkozott. És hát győzött a „szakállas nő”, vagyis a kicsípett transzvesztita, aki ha férfiruhában lép fel, valahol a középmezőnyben végez. De mivel abszolút trend a másság védelmezése – filmfesztiválokon is biztos győztesek az ilyen témájú filmek –, Conchita diadalmenete előre borítékolható volt. No, mindegy, az idén is hasonló hozzáállásra számítok.

Amúgy ez még nem a világ vége, csak akkor nem kéne ennek az eseménynek akkora feneket keríteni… Hisz’ aki valamennyire is ismeri a mindenkori könnyűzenei-pop áramlatokat, tudja, hogy azok nemigen szoktak egybeesni ezzel a fesztivállal. Hiába kecsegtette Rákay Philip most is a magyar versenyzőket azzal, hogy ez a legfontosabb ugródeszka a világ előadószínpadaira – egyáltalán nem igaz. A sokat említett ABBA vagy Celine Dion ha nyert is egykoron, világkarrierjüket ettől függetlenül csinálták meg. Valamennyire ismertek lesznek persze az első néhány helyen végzők, de a nemzetközi siker szempontjából ez egyirányú utca.

Lezajlott a magyar versenyzők döntője a köztévén, tulajdonképpen flottul és feszes időtartással. (Nem fordult elő a kereskedelmi tévék tehetségkutatóiról ismert idegesítő jelenség, amikor egy-egy estét a végtelenségig elhúznak, két versenyszámot mintegy kétórás körítéssel sugároznak.) Ismét vallomással tartozom: az elő- és középdöntőket csak hébe-hóba voltam képes nézni, oly mérhetetlen unalom lengte körül őket számomra.

De amennyit láttam belőlük, annak alapján alighanem én is ezt a nyolc dalt választottam volna a döntőbe. Sőt a nyertes dalra szavaztam volna. A nyolc fellépő közül négyet (Szabó Ádám, Mujahid Zoltán, Boggie, Spoon) a zsűri a szuperdöntőbe jelölt. A televotingon több mint 145 ezer szavazat érkezése alapján Csemer Boglárka, Boggie „Wars For Nothing” (Háborúk a semmiért) című dalát küldjük az Eurovízióra.

A szép és jó hangú énekesnőnek csak a neve nem tetszik: Boggie. (Miért nem Bogi?) A dal is szép, mondanivalója is van: háborúellenesség. Ha éppen ezzel sikerült ráharapni a trendre, akár jól is szerepelhet májusban Bécsben.

Egy-két szó a zsűriről. A legjobban Pierrot tetszett, aki néha talán túl keményen, de mindig találóan, erős szakmaisággal ítélkezett a dalok felett – sok sértődött énekesnői könnyet kiváltva.

Májusig összeszedem minden erőmet, hogy képes legyek végignézni és hallgatni „Európa” dalait Azerbajdzsántól Izraelig. (Mivelhogy ők is részesei a 40 öreg kontinensbeli ország alkotta mezőnynek.) S persze szurkolok Boggie-nak, mivel Magyarországot képviseli. Örülnék, ha jól szerepelne. Ha már tavaly nem nyerhetett Kállay-Saunders András…