Az én képernyőm: Időjárás van!

Lehet, hogy érdekesebb lenne, mint a híradó. Most, az elmúlt vasárnap még csak-csak elvitték a 18 darab híradót a hasonlóan fontos hírek, mint hogy Kutyfalván hogyan ünnepeltek a hagyományőrzők. De mi lesz a többi napon? (Az aggódókat megnyugtatandó közlöm, hogy nemidőjárásjelentés közben is tudhatjuk, hogy például Zsolnán 9 fok van.) Viszont rengeteg az új arc. Nyilván a kezdők lámpalázának tudható be a rengeteg baki, bénázás, elsötétülő képernyő, műsorrendtől eltérés. Mert azt feltételezni sem merném, hogy a lóhalálában végrehajtott, desimicskáló hadművelet ne törődött volna a tisztességes felkészüléssel… Hogy az élő kapcsolások olyan színvonalon működtek, mint utoljára a hetvenes években? Ezért biztosan a segédszerkesztő második asszisztense felel, azonnal kirúgni!

A dizájn még nagyjából rendben, láthatóan profik tervezték. (Bár az internet gonosz népe eltréfálkozik a stúdiókban uralkodó liláról, amelyről mindenki tudja, hogy kinek a kedvenc nyakkendőszíne.) De például a híradóban akkora böhöm feliratok uralkodnak, hogy ettől a beszélők mind vállba szakadt nyakú gnómoknak tűnnek, a riportképek pedig lapos csíknak. Közben pedig az alul futó hírcsík akkorka, hogy két méternél távolabbról már nem látható.

A tartalomról most ne is szóljunk, az olyan, mint volt, talán kissé modernebb köntösben. Viszont a Duna Tévé tényleg jól járt. Minden, még nézhető műsor odakerült. Baradlayné fiaira mindig lehet számítani, akárcsak Fatia Negra rosszalkodására és a szép Anica bosszújára, no meg a Forma–1-re. Ők is beleadtak az ötmillió néző összehozásába, amit kiszámolt a köztévé. Ehhez csak minden közcsatornán minden egyes műsor nézőit össze kellett adni egymással, mi ezzel a gond? Kinek fáj, hogy a nem egészen tízmilliós Magyarország több mint fele, sőt ha leszámítjuk a csecsemőket, még annál is több a megújuló köztévére volt kíváncsi március 15-én?!

Amúgy a Kossuthkiflire tényleg kíváncsi voltam. Nem azért, mert a köztévé éjt nappallá téve reklámozta, hanem mert nagyon szeretem Fehér Béla sajátos világú regényeit. Az író legfőbb erőssége a magával ragadóan gazdag és humoros nyelvezet, a sok-sok történelmi és kultúrtörténeti utalás, az erős gasztronómiai érdeklődés. Ezt mind belevitte a filmsorozatba Rudolf Péter, de úgy érzem, dacára a kiváló színészeknek, a hangulatteremtő erőnek – az első rész felemásra sikerült. Elsősorban a csapnivaló hangtechnika miatt. (Nagy-Kálózy Eszternek például csak minden harmadik szavát érteni.) Másodsorban az álarchaikus, rendkívül bonyolult nyelvhasználat miatt, amelyet olvasva fel-felnevet az ember, de filmben nincs idő „felfogni”. Egy példa: cukrász helyett cukkerbakker – na, értse is meg azonnal a néző. Most nem részletezem a további jó és kétes benyomásaimat, hiszen hátra van még öt rész. Szurkolok a tehetséges alkotóknak, mert nagyon régen nem volt ekkora filmvállalkozás a magyar történelemből, humoros szemlélettel meg különösen nem. De egyelőre még nem ezen röhögtünk.