Az én képernyőm: Régimódi mesék

Szombat este van, a szülők bulizni mentek, így hát enyém a lehetőség az esti mesére. Mérhetetlenül imádom ezeket az órákat, amikor a két vállamhoz simulva, elmélyülten hallgatják a felolvasást. Szeretik a német író könyveit, hatalmasakat kacagnak a városi gyerekek kalandjain. A Május 35 az író egyik legviccesebb könyve Konrádról, akinek másnapra dolgozatot kell írnia a Csendes- óceánról, ezért gyógyszerész bácsikájával együtt kirándulnak, mert az előszobaszekrény hiányzó hátsó falából egyenesen oda indul az út…

Különböző kalandjaik során elérkeznek Elektropolisba, ahol minden abszolút automatizált – például a tehén bemegy egy csőbe, amelynek a túlsó végén már húskonzervként jön ki. Emlékszem, gyerekkoromban magam is mily tetszéssel olvastam például a mozgójárdáról. (Aztán, pár évtized múlva, a párizsi repülőtéren magam is ráléphettem.) Most olvasom a fiúknak: Konrád és a bácsikája ámulva látják, hogy a járókelők csak úgy előhúznak a zsebükből egy-egy telefonkagylót és hazaszólnak, hogy lehet melegíteni a levest.

Unokáimról minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy a világ, de legalábbis Európa legokosabb gyerekei, most mégsem esik le nekik a tantusz: de hiszen ez már rég megvalósult! Ráadásul nem egy bazi nagy, nehéz, hosszú zsinóros telefonkagylót cipelünk a zsebünkben, hanem egy könnyű kis mobiltelefont, melynek okos változata annyit tud, amennyit a meseírói fantázia nyolcvan évvel ezelőtt el sem képzelhetett… De hagyom őket, mert látom jellegzetesen mesehallgató arckifejezésükön, hogy teljesen benne vannak a történetben, eszükbe sem jut összehasonlítgatni a valósággal. Pedig elég volna kinyitniuk a tévét – már ha a szüleik engednék, amit nem tesznek –, naponta láthatnának fantasztikus technikai trükköket. Akár a gyerekfilmekben is. A digitális technika korában nincs lehetetlen. Gyerekkorom legnagyobb filmélménye a szovjet mesefilm, a Csengő-bongó fácska volt, mai szemmel igencsak kezdetleges filmtrükkökkel. De ma az Óz csodáit is mind meg tudná valósítani egy ügyes gimnazista. No és a háromdimenziós filmek? Minden lehetséges – amit el sem tudunk képzelni, az már megcsinálható.

Talán éppen ez a baj? Hogy el sem kell képzelnünk semmit? Hogy a legélénkebb fantáziánk is szegényesnek bizonyul a film mai lehetőségei mellett? Hogy úgy kapjuk meg mindezt, hogy nem is kérjük? Csak azt tudnám, akkor miért hallgatja óriásira kerekedett szemmel a nyolc- meg a hatéves a nyolcvanéves mesét? És miért nézik kacagva a Keménykalap és krumpliorrt? Vagy az Égigérő füvet? Netán a Belle és Sebastian vagy a Charley, majom a családban, esetleg a Tenkes kapitánya sorozatok epizódjait?

Miközben a farsangon minden második kisfiú Batmannek vagy Supermannek öltözik (az enyémek is), úgy látszik, mégis kellenek a jó kis régimódi, vicces és nem agresszív mesék. Olvasni és látni is. Amikor a történet nem tűnik el az agresszíven villódzó képek (lásd japán mesefilmek) és a harsány, vad zene között. Ezért érdemes néha kinyitni a gyerekeknek például az m3 csatornát, ahol előveszik az esetleg több évtizede készült, de igényesen, gondosan felépített, gyerekeknek szóló műveket. Meglehet, a színeik már kifakultak. Uram bocsá', a kópiák fekete-fehérek. Ezeket a bajokat a gyerekek észre se fogják venni.