Közmunka helyett kertművelést

A levélíró tárgyilagos, jót és rosszat észrevesz. Ezért is érdemes foglalkozni a küldeményével.

Az újságíró számára mindig elismerés, ha a riportja nyomán változik valami. Az olvasói levélből megtudhattam, hogy Magyarmecskén változott: a közmunkásoknak eddig kétszer kellett aláírni a jelenlétet, mostantól kezdve négyszer. Vagyis a hivatal még inkább védi magát, nehogy szabálytalansággal vádoltassék meg.

Látszatintézkedés ez a javából.

Miért gondolom ezt? Mert az értelmes munka hiányát palástolja. Tudom, most, tél végén, amikor még nem érkezett el a tavaszi munkák ideje, nehéz ilyent végeztetni faluhelyen. Jobb híján folytatódik hát az árkok vég nélküli tisztíttatása.

Ahogy a levélben is olvasható, kiküldik az asszonyokat, férfiakat a falutól néhány kilométerre Isten hírével. Mi a feladatuk, melyik résszel, mekkora szakasszal kell végezniük aznap? Nem tudják, hiszen nem igazítja el őket senki. Ácsorognak egy sort, dolgozgatnak is, hogy ne fázzanak – aztán indulnak hazafelé. Már csak aláírni mennek vissza. Amúgy a legelemibb munkafeltételek – illemhely, baleset esetén elsősegélydoboz – is hiányoznak.

De említ a levélíró kedvező dolgokat is. Ezek általában a polgármester küzdelméhez kapcsolhatóak, s egy-két apró felújításon kívül a közmunkások tevékenységének az eredményei: az általuk megtermelt zöldségeket a közétkeztetésben használják fel. Kap minden család egy köbméter tűzifát. És ami a legelgondolkodtatóbb: ha ritkán is, ha többre volna is szükség, de időnként élelmiszercsomagokat is osztanak a családok számára.S ez az, ami igazán megdöbbentett a levél olvastán.

Miként juthatott odáig egy falu Magyarországon, hogy élelmiszert kelljen osztani a lakói számára? Valami valahol nagyon elromolhatott. És most nem csak arról van szó, hogy falvaink többségének a földjét már csak néhány család műveli, vagyis a határ nem ad munkát mindenkinek.

Nem magyar jelenség ez, sőt azt mondják, ez a fejlődés. Hogy hosszú távon egészséges folyamat-e ez, arról sokat lehetne beszélgetni. Itt azonban most másról, többről van szó, ugyanis a házhoz kapcsolódó kertek egy része is műveletlen.

Vajon miért? Nem éri meg, hallom az érveket, inkább megveszik a tejet, kenyeret, húst, tojást, zöldséget is a boltban. Ha van rá pénz. És ha nincs? Na, akkor várnak a segélycsomagokra. Ha el akarunk indulni a kibontakozás útján, az első lépésnek talán a szemléletváltozásnak kellene lennie. Nem a sok esetben értelmetlen, statisztikajavító közmunka erőltetése apró-, bár nagyon is fontos pénzért, hanem a saját kertek megművelésének az elismerésével.

Mert ennek értelme van. Ráadásul méltóságot adó öngondoskodásra ösztönöz.