A Kossuthkifli elpuskázott lehetőség - Ilyesmi kell, de mégsem ez

Vegyük sorra. Ami jó: ezer éve nem készült történelmi tévésorozat – kosztümös, hintós, kastélyos, miegyebes. Humoros történelmi meg tán a Tenkes kapitánya óta sem – s biz’ az nem tegnap volt. Ennyi jó színész is mikor jött össze legutóbb? Az egy főre jutó díjak száma számtalan. Rengeteg szereplő, és egyik jobb, mint a másik. (Csak a főhősünk, Amadé őrnagy ne ordítozna annyit. Tudjuk, hogy lelkes hazafi és temperamentumos katona, de a kevesebb több lenne. Igaz, az áthallások miatt talán indokolt a nagyszájúsága.) Ami rossz, hogy soványka a történet: 1849 nyarán harminc rúd beugli (bejgli) eljuttatása Pozsonyból Debrecenbe és az ezzel járó kavarodás. De az meg jó, hogy ilyen vicces oka van a bonyolult útnak, ezzel parodizálva a kalandfilmeket. De ha bárki előzetesen megkérdezte volna a Duna Tévé nézőit, mit néznének szívesebben, kalandfilmet vagy annak a paródiáját – nem kétséges, hogy mit válaszolnak…

Nem próbálom a továbbiakban szétválasztani a jókat a rosszaktól, hiszen egy művet egységesen kell szemlélni. Azt sem tudom, hogy volt-e a sorozatnak esélye közönségsikerre. Rudolf Péter rendező nyilván azt remélte, hogy igen, hiszen másképp bele sem fogott volna Fehér Béla regényének megfilmesítésébe. Nos, azt hiszem, lett volna sansza. Ha fele időbe foglalja. Ha – különösen az első részekben – jobb a hangtechnika.

Ha elszakad egy kicsit az amúgy kitűnő regénytől – például úgy, hogy több akciót tesz bele. Ha kevésbé tiszteli az író nyelvi humorát és sajátos szóalkotását, s ezzel követhetőbbé válik a szereplők szóhasználata.

Az viszont látszik, hogy a rendező és a szereplők is nagy kedvvel komédiáznak. Hangulatos az atmoszféra. Jól sikerültek a mágikus realizmus elemei, például legutóbb a szellemkastélyban. Csak ne lenne szinte mindenki akkora balfék… Bár éppen ez a humor egyik forrása. Igazából az a baj, hogy a néző nem azt kapja, amit heteken, sőt hónapokon keresztül reklámoztak neki. Mert kalandfilmet ígértek, s jött helyette a paródiája, aminek stílushumorát inkább csak a vájt fülűek élvezik. Ezért érthető, hogy sokan nézhetetlennek minősítenek egy jó író, jó rendező, jó operatőr, jó zeneszerző, jó színészek által készített művet.

Ezért csak sajnálni lehet, hogy – a sok jó momentum ellenére – mégiscsak elpuskázott lehetőség a Kossuthkifli. Vajon mikor lesz legközelebb ennyi pénz és akarat egy történelmi kalandfilm-sorozatra?! Vagy érjük be azzal, hogy századszor is megnézzük a Kárpáthy Zoltánt vagy a Kőszívű ember fiait? Higgyük el, hogy érdemesebb úgy filmre vinni e műfajt, mint tette azt Várkonyi Zoltán 50 évvel ezelőtt? Ami a maga korában kitűnő volt, de ma már más kell. Más, de nem ez. Jó, legyünk megengedőbbek: ilyesmi, de mégsem ez.