Szőke András: Rettegünk a csendtől

Marton István korcsmája, bor, sör, pálinka korlátlan kimérése – ez a hajdani felirat fogadja a látogatót a taliándörögdi ház homlokzatán. Szőke András huszonöt évvel ezelőtt szeretett bele a lakatlan, beszakadt tetejű parasztbarokk műemlék épületbe, amelynek története valószínűsíthetően az 1780-as évekre nyúlik vissza. Volt itt korábban mészárszék és lóváltó hely, laktak benne birkapásztorok, és működött kocsmaként meg fogadóként is.

Most a Csend Házaként ismerik. (Kivéve Badár Sándor színész barátja, aki mint „parasztwellnesst” emlegeti.) A természetgyógyászat nem szokványos módját űzik itt, a bakonyi zsákfaluban.

De kezdjük a házigazdával, merthogy – isten bocsá’ – ő sem hétköznapi figura!

– Avar István azt üzente a sikertelen felvételim után, hogy azért nem vesznek fel a színművészeti főiskolára, mert ezzel az alkattal valószínűleg nem kapnék komoly szerepeket – emlékszik vissza a pályaválasztás nehézségeire.

– A filmrendezői szakot meg se próbáltam. Másfajta egyetemet végeztem el, a legalsó lépcsőfoktól kezdve kitanultam a filmszakma kiegészítő elemeit, a jelmeztervezéstől a világosításig. Ma is tudnék készíteni önnek, mondjuk, olyan élethű, poros pókhálót, amilyet a horrorfilmekben használnak...

A Horizont moziba először takarítóként került be, csak később a filmjeivel. És nem festőművészként, hanem szobafestőként dolgozott egy időben – mára mégis úgy kétezer festménye, grafikája lelhető fel az országban szerteszét, vizsgapapírok nélkül is.

– Fontos tanulási szakaszok kísérték az életemet. Akkor fájdalmas volt megélni, ha épp ennek a világnak nemigen kellett az én szokatlan, formabontó látásmódom, de később épp ez generált bennem számos teljesítést. Utólag örülök, hogy nekem sok dolgot a hátsó lépcső felől kellett megközelítenem, így nagyobb a rálátásom.

Míg a magyar underground filmek rajongói a Vattatyúk és a Kiss Vakond által ismerték meg, addig egy jóval szűkebb (mondjuk úgy: hátfájós) réteg szépségszalonokból, szállodákból, ahol ezzel párhuzamosan masszőrként dolgozott. Nem volt ez meglepő akkoriban, amikor a filmes fodrász meg a maszkmester is fusizott valamelyik kozmetikában. Csakhogy az indíttatás nála mélyebb:

– Valaki súlyosan megbetegedett a környezetemben, neki szerettem volna segíteni. Kerestem a módját, így kötöttem ki a masszázsoknál.

Szőkének ezt az utat is magának kellett kitaposnia, merthogy a rendszerváltás idején a természetgyógyászat még határmezsgyén mozgott. A közismert masszázstechnikák (svéd, talp) után az ázsiai és egyéb különleges gyógyító eljárások (például a polinéz Ma-Uri, a Watsu vízi masszázs) elsajátítása következett. Amikor a filmezés révén eljutott Pekingbe és Sanghajba, keleti gyógyítóktól igyekezett ellesni tudásukat.

Fokozatosan észrevette: a természetgyógyászati módszerek nemcsak gerincproblémákra meg keringési gondokra vannak jótékony hatással, de a vendégek gyakran lelki bajaikra is gyógyírt találnak. Ő maga pedig a városi szűk kozmetikák helyett egy növényekkel teli vidéki helyről álmodozott, ahol az emberek tökéletesen feloldódhatnak a hétköznapi feszültségek után.

– Igazából régóta elvágyódtam Budapestről. A VIII. kerületben, a város „sűrűjében” éltem. Egyszer csak azt vettem észre, hogy mindent kiszív belőlem, és nem tölt vissza semmit. Taliándörögdön megtaláltam az igazi otthonomat. Innen „felutazva” még a főváros zaját, bűzét, toleranciahiányát is kibírom. Hogy mit tud ez a 650 fős zsákfalu? A jó otthonok mindig az emberektől azok, és Taliándörögd ilyen – mondja.

Kicsi, de erős közösség ez itt, amelynek életéből az itt élő tevékenyen kiveheti a részét; két cikluson át még képviselőséget is vállalt. A valamikori lerobbant plébánián most Ősök Háza néven rendhagyó helytörténeti múzeum működik: Illés Sándor római katolikus plébánossal jóformán mindent gyűjtenek, rendszereznek, néprajzi tárgyaktól a régi tévéken, magnókon és filmfelvevőkön át a feliratos téglákig. Ezenkívül a veszprémi Mária Rádió műsorát készítik a helyi stúdióban, és rendbe hozták a plébánia több mint 140 éves nyári konyhájában a kemencét, hatodik éve itt sütik hétvégente a falunak a kovászos kenyeret.

A Csend Háza másfél méter vastag terméskő falai közt járunk. Ma az egykori mészárszék illatszobaként, a boltíves terem hangterápiás helyiségként, a jégverem sóbarlangként működik, az istállóban iszap-, az emeleten különféle masszázskezeléseket végeznek, a borospince pedig hordók helyett forró folyami homokkal van tele (bizarr módon ebbe a „homokfürdőbe” ássák bele nyakig a vendéget, ami egy idő után állítólag puha ölelésnek tűnik).

– Hogy honnan a hely elnevezése? Észrevette már, hogy zajos, vibráló világunkban szinte rettegünk a csendtől? – kérdez vissza. – A csendben felerősödik a létezés: elindulnak a gondolatok, szembesülünk valamivel. Ide az emberek általában több napra és gondokkal megrakott kosarakkal érkeznek, amik itt sorra kiborulnak. Nem ritka, hogy valaki zokogni kezd masszázs közben, mert az érintések, a dallamok fájdalmas emléknyomokat, régi sérüléseket hoznak felszínre... És azt megfigyelte már, hogy manapság kiveszik a világból az érintés, egyre kevesebbszer simítjuk, öleljük meg a másikat? Nincs a korosztályokhoz illő minősített érintés.

Itt a szecskavágó nem kisállatok táplálékát készíti elő, hanem a Bakonyban gyűjtött gyógynövényeket darabolja. Most például a „gondnoktársaival” egy-másfél hetük van arra, hogy vadrózsa- és vadkörterügyeket gyűjtsenek, mielőtt kinyílnak. Kellenek a régi népi, szerzetesi receptúrák alapján, hidegeljárással maguk készítette szappanokba, mert mindent tartalmaznak az új életről. Egy-egy szappanváltozat 10– 12-féle gyógynövény hatását egyesíti.

Ha Szőke András épp nem a látogatók testével-lelkével vagy a falu ügyeivel foglalkozik, akkor természetesen filmezik. Tavaly mintegy 160 kisfilmet tett fel internetes közösségi portálokra. Ezek egyszerű eszközökkel elkészített, néhány perces alkotások, amelyeknek általában ő maga a főszereplője.

– A klasszikus televíziózásnak szerintem nem sok van hátra az internet terjedése és interaktivitása mellett. A kisfilmjeimet nemritkán napi 2–3 ezren nézik meg, a kommentárokból rögtön mérhető, tetszik-e vagy sem. Bár nem a siker a lényeg. Az információátadás a fontos. Induljon el a fejekben vagy a lelkekben valami. Tudja, az a baj a Szőkével, hogy folyton eszébe jut valami, gondol valamit valamiről, ráadásul hiába hallgattatnák el, az utolsó vakondlyukból is kibújik, és elmondja azt. Mondja, manapság kinek van erre szüksége?!

– Ha valaki ennyi mindent csinál egyszerre, nem áll fenn annak a veszélye, hogy elaprózódik?! – tűnődöm.

– Nem az a célom, hogy egyvalamiben tökéletes legyek, hanem a kipróbálás és az utazás maga a fontos, a játék és a megismerés örömét átadni. Miért kellene választanom, mondjuk, a film- és a szappankészítés között?! Egyesek ezt egyfajta reneszánsz szellemiségnek látják, míg mások összevisszaságnak. Ez legyen az életben a legnagyobb bajom!