'Polgármester úr, mikor lesz itt hídavatás?' Úton sehonnan sehova

A gépek mögül őr tűnik fel. Fényképezőgépet látva integet. Mit csinálnak? Nem szabad, nem lehet! Mellette a kutyája, aki érzi, a gazdi bosszús, s neki is erőt kellene mutatni. De kölyök még, és soványka. Nem ugat, a jó falat reményében az idegenekhez oson, és nadrágjukhoz dörgölőzik. Van engedélyük? – kérdi az őr már békülékeny hangon. Hazudni ritkán, s csak komoly dolgokban szoktunk. Még nincs, valljuk meg olyan hangsúllyal, érezze, vagyunk valakik. A Strabag „illetékesét” hívjuk, aki, ha pályát vált, politikusnak beválna. Nem adhatok engedélyt, hogy fényképezzenek, hallom, közterületen állnak, és nem is tilthatom meg, sorolja. Az őr néz, mit intéztünk. Minden rendben, fotóznunk nem tilos, nyugtatjuk meg.

Kezdő módján nem itt, Abonyban kezdtünk kérdezősködni. Az épülő M4-es autópálya új pályaszakasza „Abony–Fegyvernek” projekt néven fut. Már az elnevezés sem stimmel: Abonyt az út nem is érinti, Fegyvernekig sem érne le, azt a részt még csak tervezik, engedélyeztetik, egyelőre még megállnának Törökszentmiklósnál. De felesleges apróságon fennakadni.

– Bennünket annyiban érint az építkezés, hogy a 4-es főútnál épülne egy új csomópont – mondja Romhányiné dr. Balogh Edit, Abony vezetője. – Várunk régen, rengeteg a baleset, ezt a részt az autósok „halálszakasznak” csúfolják. Akad persze nálunk is alvállalkozó, aki hitelből – bízva abban, hogy évekig munkája lesz – új gépeket vett, helyi erőket foglalkoztatott. Most, hogy a sztrádaépítést leállították, a szerződéseket felbontották, sem a dolgozókat, sem a hitelt nem tudják fizetni. Ígéret van: munka kifizetetlen nem marad. Hiszik is talán, de panaszkodnak, kérik, segítsek. Én miben segíthetnék? Keresheti őket, nyilatkozni nem mernek. Van helyzet, hogy jobb, ha csöndben marad az ember. Azt remélik, nem végleg állt le a munka, újrakezdik, és abban talán nekik is lesz feladatuk. Ennyit tudok, többet, ha megfeszülök, sem mondhatnék. Bizottsági ülésre készülök, fejezzük be a beszélgetést – kéri Abony első embere. Függetlenként harmadszor nyert, dolga-gondja volt sok, kevesen cserélnének vele. Beszélik, Abony pénze is a Questornál „fialt”, ott is menteni muszáj a menthetőt. Fegyverneken is bizottsági ülésre készülnek, de dr. Bognár Zoltán alpolgármester szakít reánk némi időt. Képzettsége szerint jogászember, tudja, minden kimondott szónak jelentősége lehet, próbál is roppant precízen fogalmazni. Úgy mondja, a település, a régió jelene, jövője függhet az épülő sztrádától. Az új út, amely még csak térkép formájában fekszik előtte kiterítve, új befektetőket, új munkalehetőségeket jelenthet, és azt is, hogy a város jobban belekerül az ország gazdasági vérkeringésébe. Muszáj megépülnie, s muszáj, hogy ebből ne maradjunk ki, mondja.

Kacifántos, kissé kalandos volt eddig is az M4-es építése. Laikusnak, akinek semmi se drága, úgy tetszik, lassú is. Az M0-stól indulna, Cegléd, Szolnok, Karcag, Püspökladány, Berettyóújfalu, Nagykereki felé, a határt átlépve Nagyváradig érne. Eddig, még 2005-ben átadták a Ferihegy és Üllő közötti 12 kilométeres szakaszt, hat évre rá elkészült a Kisújszállást elkerülő (12 kilométeres) rész. Ennyi, remélem, nem hagytam ki semmit a felsorolásból.

Az Abony–Fegyvernek (maradjunk ennél a megnevezésnél) közötti, kb. 29 kilométeres rész kivitelezése 2013- ban kezdődött. Jól haladtak a munkával, úgy tetszett, jövőre átadhatják. Kihívás ez a munka, két csomópont, 11 műtárgy, három híd, a Tiszán, a Zagyván és az ártéren, belvízelvezetés, 63 kilométer hosszan vadvédő kerítés és 8-ban zajvédő fal. Hol tartanak? Az építők szerint a nehezén túl vannak, úgy a felénél.

Az Európai Unió az építést eleve nem is támogatta, és március 31-én esetleges kartellgyanú miatt pedig hivatalosan leállították a munkát. Most a NIF Zrt. az ügy ura, vele kell egyeztetni, megegyezni. Az állagmegóvás, -őrzés az építők dolga, és a várakozás, mert új közbeszerzési eljárás lesz. Azon ki indulhat, s ki nem, a döntést hányan támadják meg, a munka mikor folytatódik? – ezekre a kérdésekre még senki nem tudja a választ.

Én optimista vagyok, a már elvégzett munka nem veszhet kárba, és akik dolgoztak, azokat kifizetik, az jár nekik – erre Lázár János ígéretet tett a parlamentben. Felelőtlenül nem ígérne, teszi hozzá Fegyvernek alpolgármestere.

Egy kilométernyi út 3,9 milliárd forintba kerül, kétszeresébe, mint amennyiből Horvátországban építkeznek, mondom. Búcsúzóul dr. Bognár Zoltán széttárja a karját, úgy mondja, szerintem egyikünk se autópályaépítésből diplomázott, szakmai kérdésekbe inkább bele se kezdjünk.

Azért csak szakmázunk kicsit. Egy neve elhallgatását kérő alvállalkozó állítja, árkartellezés biztosan volt, az ár se korrekt. Ők többnyire úgy kapnak feladatot, ha a pénzből visszaosztanak, aki ezt tagadja, hazudik.

– Ezért fogott az árnál vastagon a ceruza. De három éve ugyanennyit számoltak, és erre bólintottak rá bölcsen, ha ennyi, akkor ennyi. Akkor miért nem szólt, miért nem tiltakozott senki, miért írták alá a szerződéseket?! Embereim engem kérdezgetnek, mikor fizetsz. És én? Miből fizetem ki a hiteleket? Megint mi leszünk a vesztesek. Pedig politika ez, színtiszta politika. Az egyik fővállalkozót, a Közgépet kigolyóznák a munkákból, mert Simicska Lajos beszólt a miniszterelnöknek. Új közbeszerzési pályázatot írnak ki? Arra néhány év rámegy.

Idáig ér az ember, mire kizökkentem: egyetlen cég önmagában nem tud árkartellezni, ha volt, több cég benne lehetett. Legyint.

– Uram, korrupció mindig lesz, sajnos bennünket mindig kifelejtenek. Az ember vagy tisztességes, vagy politikus...

Tiszapüspökiben járunk, úgy kétezren lakják a települést. A munka kevés, itt is az önkormányzat a legnagyobb foglalkoztató. Változás azért van, negyven-ötven év ígérgetés után befejezéséhez ért a falu csatornázása. És új a polgármester is, Bander József, 12 év után ő váltotta Polgár Istvánt. Mondja, ügyet intézve sokan keresik még Polgárt, de majd tudatosul, a falut már ő vezeti. Bander villanyszerelő volt, de a politika – mert ebben az országban a foci mellett ehhez mindenki ért – mindig érdekelte. Nem a pártpolitika, faluban ennek nincs értelme, az itt élők érdeke a legfontosabb. Magát lokálpatriótának tartja, optimistának, aki azért a földön jár. S jó beszédű ember, tegyük hozzá, mert belőle, mintha vízcsapot nyitnánk, ömlik a szó. Mondja is, a testület korlátozni akarta, egy-egy megszólalása milyen hosszú lehet, de eddig még egyszer se szakították félbe, érdekelte őket, amit mond. S beszél.

Itt túl nagyot nem álmodhatnak, de náluk a közmunkások nemcsak árkokat tisztogatnak, falut szépítenek, hanem fóliasátrakban zöldséget termelnek majd, 300 adagos saját konyhát terveznek, s azt is tervezik, újra kicsinosítják a Tisza-partot. Lesz újra csónakkikötő, homokos szabad strand, bicikliút. Zsákfalu ez, de megéri majd, jöhetnek a turisták.

Az M4-es? Még lehajtót sem kértünk, csak egy szervizutat, húsz perccel így is hamarabb érhetnének Szolnokra vagy Karcagra. Azt mondja, már háromszor változtatták meg az M4-es útvonalát. Szerencsére őket nem hagyták ki. Ők háromszor jelöltek ki ipari területet, hogy a vállalkozókat idecsalogassák. Kell is. Öregedik a település, a fiatalok a városba költöznek, marad a „táskás” vállalkozó, fodrász, manikűrös, vízvezeték-szerelő, miegyéb. Amikor híre ment, közel fut az autópálya a falutól, keresni kezdték őket. Egy elektromos terméket szétszerelő üzem, 600 millió forintos támogatást nyerve, szinte egészen biztosan ideköltözik, embernek munkát ad. Kell a pálya, akkor lesznek mások is, akik itt vállalkoznának, nagy dolog ez, ahol szinte semmi sincs.

A polgármesterrel az új szerzeménybe, a községi terepjárójába szállunk. Bírálták érte, most lett vezető, és máris urizál. Nem az enyém, a községé, ilyen autó kell, a falu egy-egy része másképpen rossz időben meg sem közelíthető. Tizenhat éves elmúlt már, de kopogjam le, eddig jól szuperált, megszolgálja az árát. Már földúton járunk, őzek, nyulak szaladgálnak előttünk, a környék vadban gazdag, itt működik a Hofi Géza Vadásztársaság, vadászok kedvelik a helyet. Próbálom írni Bander szavait, de a kocsi úgy ugrál, már fejben jegyzetelek: tervezik, a Keleti-főcsatornát a Tiszával összekötik, az emberek akkor „ingyen” locsolhatnak majd. Most még fordítva van, ők hordják a vizet a csatornába, ki ne száradjon, de a terv kész, és jó.

A gyalogakácoshoz érünk. A falu engedélyt kapott, hogy közmunkásaival kivágja, felaprítsa, értékesítse azokat. (Fűteni ezzel csak speciális kazánban lehetne.) Hirtelen megalakították az Első Környezettudatos Szociális Szövetkezetet az itteni gyalogakác kivágására is. Negyven tiszapüspöki közmunkást átigazoltak, fizetik is őket, pedig otthon ülnek csak, mert hatósági engedélyük nekik nincs a munkára. Mindegy, negyven ember gondjával kevesebb maradt.

Már a „sztrádán” haladunk, persze még a földeken, ahol régészek szorgoskodnak. Március 16-án kezdtek a munkához, most, hogy leállították a sztrádaépítést, az idő sem szorítaná őket, de augusztus 30-ig végeznek a feltárással. Mit találtak? Ez a 17/b jelű lelőhely, mondja Eszes Adrien régész. Őskori, neolit, időszámítás előtti V–VI. évezredből származó leletekben gazdag a hely. De találtak szakálháti kultúrát, római kori és szarmata települést, sírokat. Andrea úgy kétezer éves csontot mutat és terra sigillita (fényes, vörös kerámia) edénydarabot. Tudja, miért érdekes ez? – kérdi. Tanácstalanul nézek. Mert az itt élő barbárok a rómaiakkal örökös harcban álltak, de úgy fest, az ellenségeskedés ellenére győzött a józan ész, és kereskedtek is egymással. Ezt akár eltanulhatnánk tőlük.

A Tiszához, a „majdnem hídhoz” érünk. Furcsa így torzón, befejezetlenül. Egy pillér hiányzik, egy közbenső elem, a hídfő egy része a bal parton, a jobb part szinte kész. Őr áll itt is, telefonos egyeztetés kezdődik, beléphetünk-e. Mondják, interneten is kérjünk engedélyt. Nem reméljük, de egy óra múlva érkezik a válasz, fotózhatunk, de senki sem nyilatkozhat. Ballagunk a híd felé. Míg dolgoztak, pontonhidat tettek mellé, az autók azon szállították az építőanyagot. Motorcsónakos is őrködött, ha valamelyik munkás vízbe esne, azonnal menthessék.

Nézzük a hídtorzót, kísérőnk arcát. Mérhetetlen szomorúság ül rajta, munkát, amin sokat fáradoztak, senki sem szívesen hagy abba. Szükség van rá régóta, de hogy befejezi-e valaki, s mikor, kérdéses. Kiszedni, amit beleépítettek, onnan talán már nem is lehet.

– Polgármester úr, mikor lesz itt út, hídavatás?

– Ötvenegy éves vagyok, 15 év múlva tervezem a nyugdíjba vonulásom, addigra meglesz – feleli. Bár viccnek szánta, senki se nevet. Nézzük a folyót, vizet bámulni mindig megnyugtató.

GUBA ZOLTÁN
RIPORTJA

KÁLLAI MÁRTON
FELVÉTELEI