Csasztuska a mozizűrről - viccesebb, mint az óvodai kormányablak-óda

1955. 
Az őrsi hangszóró – ismeretlen szerző költeménye.
„Tarnaörsön egy kis hiba
/ keletkezett a moziba’. / Rossz a hangszóróvezeték:
/ gyengén hallatszik a beszéd. / Nem nagy javítás kellene, / tíz forintból kitelne. /
Mozik megyei központja / munkához is látott
nyomba’. / Mérlegeltek, latolgattak, / kivontak
meg összeadtak, / s elkészült a határozat: /
Rendbe hozzuk két év alatt!

1965. 
A törvényes rendelkezések szerint az útmenti árkok, vasúti, valamint árvízvédelmi töltések, csatornák értékes fűtermésének betakarításáról azok fenntartói kötelesek gondoskodni. A fűtermés megfelelő időben történő betakarításának előmozdítására a földművelésügyi miniszter elrendelte, hogy június 5-ig az említett útmenti árkok, vasúti, valamint árvédelmi és csatornatöltések fűtermését le kell kaszálni. Ha ez nem történik meg, akkor a tanácsi szervek elrendelhetik, hogy június 5-e után az ilyen helyek fűtermését bárki ingyen lekaszálhatja, betakaríthatja, és takarmányozásra felhasználhatja.

1975. 
A régi Magyarországon a választások elmaradhatatlan velejárói voltak az eszem-iszommal, de olykor verekedéssel járó korteshadjáratok. Ma már ez a kortesvilág is a múltba süllyedt, emléke leginkább csak az anekdotákban él. Ezek közül idézzük az egyik kiöregedő képviselő – ahogy akkoriban mondták: mameluk – jó tanácsait tapasztalatlan utódainak.
„Ígérj a népnek, ha hegyes vidéken lépsz fel, csillagvizsgálót, ha síkon, vasutat, ha városban, egyetemet. De adóelengedést mindenütt ígérj! Tíz vég vörös, ugyanannyi fehér és ugyanannyi zöld vásznat lobogónak szabass fel. Uszíts vallásfelekezetet vallásfelekezetre, nemzetiséget nemzetiségre. Az ellenfeledről híreszteld el, hogy zsidó, de legalábbis uzsorás, váltóhamisító. Ha megbuktál, semmiféle kontót ne fizess ki!”

1985. 
A XVIII. században Debrecenben 562 csizmadia dolgozott, mellettük 28 bognár, 39 gombkötő, 12 kalapos, és egyebek mellett 178 szabómester. Mára ezek jó része kihaló vagy elnéptelenedő szakmáknak számítanak szerte az országban. Alig találni kemenceépítőt, paszományost, parókakészítőt, bocskorost – munkálkodásuk nyomait a néprajzi múzeumok őrzik. Hiába van az országban háromezer orgona, ha nincs, aki javítsa ezeket, s ugyan kétezer cipész dolgozik a fővárosban és vidéken, de csupán kilenc(!) cipésztanulója van a kisiparnak. S közülük egy sem választotta az ortopédcipész-szakmát.

1995.  
Legutóbb az országnak a házában egy jeles honatya például azzal indította volna útjára a pénzügyminisztert: álljon oda a napnyugati pénzkalmárok elé, s rivalljon reájuk: „Ne bántsd a magyart!” Hát, hacsak így nem…

2005. 
Bajban vagyok a ráadással. Tudom, hogy az emberek várják, de számomra az utolsó dallal az előadásnak vége van, én már meghaltam. Elénekelhetnék még valami baromi dögöset a régi időkből, de az sikerhajhászat volna, pedig tudom, az emberek várnák a régit. De se feldobni, se leereszteni nem szabad a műsort, csak emberileg befejezni. „Nincs már mit végeznem” – ez az utolsó dal utolsó sora. És számomra itt van a vége. Miért nem tud hazamenni ilyenkor az ember? Pedig alapszabály, hogyha csajozol, vagy, ha a fiad csajozik majd, neki mondjad: hagyjál hiányt magad után. Mert egyszer úgyis abba kell hagyni.
(Cseh Tamás)