Mit üzen a Tó mélye?

Azért éppen Hollandia fővárosa, mert sokszínű, befogadó, és – őt idézve – „nemzetközi gyűjtőhelye azoknak, akik önmagukat keresik”. Márpedig Niki 27 évesen, itthoni és hollandiai tanulmányai után még mindig keresi azt a munkát, hivatást, amelyben kiteljesedhet. Miközben olyan közönségdíjat nyert darab szerzője, amelynek az általa rendezett változatát júniusban a Prágai Nemzetközi Fesztiválon is bemutatják majd. Folyton röpdös szülővárosa, Budapest és Amszterdam között, mint egy magyar–holland kulturális missziót megvalósítani vágyó kis pillangó.

– Szüleim válása után, hatéves koromtól, egyke gyerekként sokáig anyuval éltem. Kiskorom óta a zene, az ének és a színjátszás érdekelt, ezért gimnázium után a Zeneakadémia ének szakára jelentkeztem, de visszaléptem. Megriasztott a végleges elköteleződés, ez egyébként máig is jellemez. Az elmúlt hét évből négynél is többet éltem Amszterdamban, s közben az ottani kemény éttermi munka mellett itthon magyar–angol szakból egyetemi diplomát szereztem. Voltam holland cserediák, majd jelentkeztem az amszterdami egyetem államilag támogatott mesterkurzus szakára, először a kulturális elemzésre, majd onnan a kutató szakra váltottam, idén teszem le a záróvizsgát.

A díjazott darabom? A Tó címet viseli. Az ötlet abban az étteremben fogant, ahol dolgozom. Az amszterdami zeneakadémia mellett található, törzsvendégei zeneszerzők, írók, diákok. Kollégám, a mexikói Felipe az akadémián zeneszerzést tanult, és éppen egy olyan versenyre készült, ahova zeneszerző írók munkáit várták. Megkérdezte tőlem, nincs-e kedvem megírni a darabot. Először vacilláltam, mert addig egy kis füzetbe csak magamnak írogattam verseket meg a számomra fontos gondolatokat, végül igent mondtam. A téma szinte kínálta magát, mert cserediákként gyakran kiültem egy tó partjára, ahol tanulás helyett inkább a vizet bámultam, s közben azon tűnődtem: vajon mit üzen nekünk a tó mélysége arcunk visszatükröződésével a felszínen? Vagyis a darab maga – a főszereplő Fiúval, az Aranyhallal, aki közvetítőként segít megérteni a Tó üzenetét – egy nagy metafora. Átvitt értelemben a Tó valójában önmagunk megismerése, nemcsak az enyém, bárkié lehet, aki belenéz. Darabbá mindez zenével, énekkel, tánccal vált egy sokszínű csapat által. A zeneszerző Felipe felesége, a darab rendezője is mexikói, az énekesek- táncosok között akad holland, orosz, olasz, görög. A versenyben először az első tíz, majd az első három közé jutottunk, végül a közönség díját is mi nyertük el.

Igazából ez azt jelentette, hogy a Tó üzenete eljutott hozzájuk, miként hozzám is. A darabban felsejlett egész eddigi életem, lelki hullámzásaim, kockázatvállalásaim, hogy 27 évesen még mindig kereső fázisban vagyok, a pozitív életszemléletem és a Teremtőbe vetett hitem, miszerint „segíts magadon, az Isten is megsegít”. Nyitott ember vagyok, a munkában szívós, nagyon fontos számomra a barátság és a család. S bár Amszterdam mára befogadott, mégis a hazámban vagyok otthon, mert a szeretteim ott élnek. Mondjuk, öt éven belül a vendéglátós munkámmal keresett spórolt pénzemből itthon szeretnék beindítani egy színjátszó társulatot, valamint egy olyan kulturális központot, amely programjaival nyitott mindkét ország felé.

A prágai nyári bemutató? Az én rendezésemben az angol nyelvű előadáshoz betoldottam egy magyar betétdalt, a képi megjelenítés színesebb lett, de a Tó üzenete maradt. A bemutató június 18-án lesz, felvonul a szakma krémje, mert ez az egyik legnagyobb nemzetközi fesztivál. Amikor láttam, hogy hazám színművészeti egyeteméről is jön csapat, megdobbant a szívem.