Terrorriadó nyomába eredtünk, egész mást találtunk - Pániknak nyoma sincs

– Reggel csörög a telefonom, kérdezi a Petőfi Népe újságírója, hogy kitört-e a pánik a faluban. Már miért tört volna ki, kérdeztem vissza. Nem is sejtem? Akkor nézzem meg a honlapunkat. Visnyei Miklós polgármester irodájában ülök.

– Nem szoktam mindennap nézni, ez az igazság, miért is tenném. Kéthetente, havonta a közérdeklődésre számot tartó információkat feltesszük, egyébként nincs dolgunk vele. Na, most rákattintottam. Egy marcona alak nézett velem szembe, arca amúgy eltakarva, állig felfegyverkezve. Alatta angolul: I love IS. Vagyis: Szeretem az Iszlám Államot. A faluvezető szólt a rendőrségnek meg a rendszergazdának, az pedig megtisztította a honlapot.

– Na és pánik tört ki Zsanán?

– Ahogy én sem szoktam rendszeresen nézegetni a honlapunkat, úgy a zsanaiak sem. Szerintem a legtöbben csak a híradásokból szereztek tudomást az esetről.

Azt, hogy ki követte el a „csínyt”, vélhetően a nemzetbiztonsági szolgálat kutatja. Ez viszont nem az a szervezet, amely a nyilvánosság teljes bevonásával végzi a munkáját. Találgatni persze szabad: miért is éppen ezt a települést választotta ki az ismeretlen hackelő, hogy kifejezze a rokonszenvét az Iszlám Állam iránt? Bár több magyarországi honlapot is feltört, egyedül ennek a településnek a rendszerébe hatolt be.

És ki az, akinek a választ találgatva ne a földgáz jutna eszébe azonnal? Mert bár bekerülni a mostani hírek közé múló „dicsőség” csupán, voltak Zsanának 1979-ben olyan napjai, amikor minden híradó vele kezdődött.

– Nagy robajra ébredtünk éjszaka. Te, mondom az asszonynak, lezuhant egy repülő. De nem az volt ám. Hanem a gáz. Kitört, égett süvítve – meséli otthonában a 82 éves Krammer Jenő, aki egy Zsanáról szóló könyvvel tér vissza a szomszédos helyiségből. – Mentünk, hogy segítsünk az oltásnál, de köszönték szépen, a közelébe sem juthattunk. Nagyobb dolgokról volt ott szó…

Hogy miről, annak tudatosításához leghelyesebb, ha belenézünk egy három évvel ezelőtt készült, csaknem egyórás, Zsanáról készült filmbe. A település alapításának 60. évfordulójára állították össze, Paplógó Irén, a művelődési ház vezetője ajándékozott meg vele. Készítői nemcsak a környéken élő, egykori tanyásokat szólaltatták meg, hanem Vörös Imre tűzoltót is:

– Csak az három napba került, amíg az a 250–300 tűzoltó, katona, rendőr összejött, hogy a lángok elfojtásában valamilyen szinten részt vegyen – meséli a három hét megfeszített munkájáról. – A legfőbb kérdés az volt, hogy honnan vegyünk elegendő vizet. Végül egy vadászgép nagyteljesítményű turbója által elválasztották a gázt a lángoktól, ami után a kitörésnek már nem maradt esélye…

– Akkora lett a csönd utána, hogy attól voltunk kábák – emlékezik a legközelebbi tanya lakója, Rádóczi Lajos.

Ez persze nem csoda, hiszen 110–120 decibeles robajjal jelezte a szénhidrogén, hogy kiszabadult évmilliós fogságából – ez pedig súrolja a fájdalomküszöb határát.

A földgáz felszínre juttatása nem feltétlenül a tősgyökeres zsanaiaknak jelentett kenyeret, a kitermelésben részt vevők az ország különböző részeiről érkeztek. Mint például Koleszár Péter, aki Komlón kezdte, a föld alatt, vájárként. A csupa mosoly idős férfi egyébként nem véletlenül került Zsanára, hiszen ő maga is a közeli tanyákról indult el a szénbányába, ám a bátyja tragikus halálát követően visszatért, hogy beteg édesanyja gondját viselje. Vadőrként helyezkedett el, egy idő után azonban a jobban fizető kútkezelést vállalta.

Koleszár Péter már régóta nyugdíjas, ám az idő nemcsak felette, hanem a zsanai földgázkitermelés fölött is eljárt: a kutak kimerültek. Új korszak kezdődött a helyi gáz történetében.

Földgáztározó 5 kilométerre – olvasom a faluban az útjelző táblán.

Az út végén a kerítés mögött szupermodern létesítmény, épületek, csövek mindenfelé. Amit, pontosabban akit nem látunk, az az ember. De még csak portás vagy biztonsági őr sincs, akitől eligazítást kérhetnénk.

Hagyatkozzunk tehát ismét a helyi fiatalok által készített kisfilmre, s hallgassuk Német Zoltán igazgató kimért, szakszerű monológját arról, amit a tározóról érdemes tudnunk.

Eszerint Közép-Európa legnagyobb ilyetén létesítményével van dolgunk. Az üzemeltető cégnek saját gázvagyona nincs, viszont bértárolást szívesen vállal. Ráadásul a zsanai tározó adottságai különösen kedvezőek, mivel mészkő vigyázza az energiahordozót – 13 négyzetkilométeres kiterjedésű területen, úgy 1700–1800 méteres mélységben. A teljes kapacitása több mint kétmilliárd köbméter. Minden ötödik elhasznált köbméter gáz megfordul Zsanán. Mindezt 38 munkavállaló teszi lehetővé – közülük négy a zsanai.

A következtetést bátran levonhatjuk tehát: a 740 lakosú falu nem a gázból él. Illetve ez nem ilyen egyszerű, de erről majd később.

Egyelőre látogassunk meg egy Zsanára jellemző gazdát. Mit jelent az, hogy Zsanára jellemző gazda? Azt, hogy tanyán él, van néhány tucat hektárnyi földje és ugyanannyi szarvasmarhája. Az ilyen gazdák száma 15–20. Egyikük Kossipos Tibor.

– Kezdetben nem varrtam vastag cérnával – fejezi ki érzékletesen, hogy a saját erejéből érte el azt, amire jutott.

Szarvasmarha-szemlélőbe indulunk a háza mögött lévő gazdaságba. A látvány épületes, az állatok gyönyörűek – talán mert szabadon mozoghatnak, nincsenek a végletekig kizsigerelve, mint némelyik gazdaságban tapasztalom. Amúgy szelídek, kivéve Hubit, a robusztus bikát, amelyhez a gazdája is csak bottal közelít.

– Bár három napig abba sem hagyná! – sóhajt a gazda a szitáló eső láttán. – Mert olyan a zsanai föld, mint a szita. Homok az egész. Ha nincs eső, hamar elfogy a saját termésű takarmány. Akkor pedig pénzt kell adni érte, s így már korántsem éri meg a gazdálkodás.

– Beledöglik az ember – válaszolja lakonikusan, amikor a munkája mennyiségéről faggatom. – Szabadság meg semmi. De komolyan. Semmi.

A 15–20 gazdán kívül még körülbelül 100 őstermelő műveli Zsana határát. Ez sem sok – mégis szerencsésnek mondhatják magukat a helybeliek, mert maguk művelik a saját határukat, a haszon náluk marad. Ennél több családnak viszont a falu részben erdővel borított határa már nem tud megélhetést adni.

– Ez Zsana legnagyobb baja – hallgatom Messerschmidt Alfrédot, a Kistelekről áttelepült kocsmárost. – Kevés a munkahely. Pedig amúgy pipec kis falu, ezt bizonyára látták.

Így igaz, erről már magunk is meggyőződhettünk Visnyei Miklós polgármester kalauzolása jóvoltából.

Hogy honnan a viszonylagos jóléte? Na, igen, itt köszön vissza a gáztározó.

– Évente 200 millió forint – árulja el némi noszogatásra az amúgy közérdekű adatot a polgármester arról, hogy mekkora iparűzési adót kasszíroz be Zsana. Egy ekkora településhez képest az összeg óriási. Ráadásul a képviselőtestület jó gazda módjára több mint százmilliót tartalékol a pályázatok önerejéhez. Az elnyert összegek értéke pedig már veri a milliárdot.

Az eredmény? Felújított középületek, intézmények, fogorvos, háziorvos, gyermekorvos, óvoda, idősek otthona, járdák, teljes közmű, ráadásul úgy, hogy a lakosoktól nem is kértek csatlakozási díjat.

Mielőtt még azt hinnénk, hogy Zsanán kolbászból fonják a kerítést, próbáljunk például eljutni ide. Jó-jó, de ne úgy, mint mi, autóval, hanem tömegközlekedve – vagyis busszal, mert vasút az nincs.

Elindulhatunk például Szegedről a kiskunhalasi gyorsjárattal – vagy fordított irányból. A jármű keresztülhalad a falun – és nem áll meg. Miért nem? Csak. Egy-két percnél többel nem hosszabbítaná a menetidőt, ha a sofőr rátenné a lábát a fékre – de nem. Hogy a munkahelyükre menők, kórházba igyekvők, iskolások életét könnyítenék meg ezzel? Valami miatt ezek a szempontok nem esnek kellő súllyal a latba a busztársaságoknál…

Ezen a bornírtságon azonban előbb-utóbb bizonyára sikerül túllépni – hanem az iskola…

– Még mindig a hatása alatt vagyok – panaszolja a faluvezető.

A múlt év augusztusának végén érkezett a hír, hogy a fenntartó mégsem finanszírozza az iskolát addig működtető alapítványt olyan mértékben, hogy a felső tagozatos gyerekek is helyben tanulhassanak. A polgármesternek a szülők elé kellett állnia, hogy bejelentse: a felsősök Kiskunhalason folytathatják a tanulmányaikat. Így esett meg, hogy a 160 férőhelyes épületben ma már csak a 25 alsós tanul. Lehetnének többen is, ám a szülők egy része – felső híján – már eleve a városba íratja be a gyermekét, hiszen úgyis ott folytathatja majd a tanulmányait.

A polgármester erőfeszítése Zsana megtartásáért ezért még keményebb küzdelemmé vált. Pedig elképzelése bőven akad, a helyben letelepülő fiatalok támogatásától kezdve a vágóponton keresztül a termálvíz kihasználásáig. És ahogy láttuk, előbb-utóbb talán még pénz is akadna hozzá.

Csak ember legyen majd, aki használja is.

De honnan is jutottunk idáig? Ja, igen, az Iszlám Államtól. Bocsánat, kicsit elkalandoztam…