Százezer rózsaszál

A Szegedhez közeli Szőregen 1894-ben alapították az első rózsakertészetet. Napjainkban a mintegy 20 kilométeres körzetben 4,5–5 millió a rózsatövek száma. A település tizenhetedik éve minden júniusban három napon keresztül ünnepli Európa-szerte híres virágát.

Ország-világKoppány György2015. 06. 19. péntek2015. 06. 19.
Százezer rózsaszál

Most 19–21. között kerül sor a rendezvényre.

Dr. Berkesi Ottó a szervezők nevében elmondta, a néhány nagy önálló mellett 150–200 kisebb termelő foglalkozik a rózsával, a fajták száma 600–700 közötti. Szinte Európa minden országába szállítanak innen. Idén két busz viszi a saját gépkocsival nem rendelkezőket a helyszínek között, a rózsaföld, az erdei iskola és a Vasúttörténeti Alapítvány kiállítása látogatható. Péntek este utcabál várja az érdeklődőket.

A fő látványosság a szombati karneváli felvonulás, amelyen több százezer rózsaszállal feldíszített ünnepi menet vonul végig Szőreg utcáin. Vasárnap „szőregi futórózsává” válhat az, aki indul az első Rózsa Félmaratonon.